A Mol tárgyalna az INA visszaadásáról a horvátokkal

Forrás: MTI/MTVA / Varga György

-

A horvát kormány az összes INA-részvényt vissza akarja vásárolni, miután választott bíróság előtt vesztett ebben az ügyben.


A Mol mindig is nyitott volt az INA jövőjéről szóló tárgyalásokra. Így válaszolt a magyar olajipari vállalat a Jutarnji list kérdésére azután, hogy Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Horvátország visszavásárolja az INA részvényeit a Moltól. A magyar cég várja a hivatalos értesítést - tették hozzá.

A horvát kormányzati bejelentés előzménye, hogy A Mol bírósági eljárást nyert a horvátok ellen. A magyar cég 2013 végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál, azt állítva, hogy a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, továbbá elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt Mol-befektetések, és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.

A genfi döntőbíróság szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között.

„Horvátország határozottan ellenzi a nemzetközi testület döntését, és mindent megtesz, hogy lassítsa a folyamatot” – mondta Plenkovic.