A menekülteknek is békés jövőt kívánt a pápa

Fotó: Getty Images / Chip Somodevilla

-

A katolikus egyház feje szerint mindenkinek gondoskodnia kell a lelkéről, egy percnyi csendet tartva minden nap.


A menekültekről, akik "készek életüket is kockáztatni", hogy biztosítsák ezt a békés jövőt, "amely mindnyájunk joga", a katolikus egyházfő újév napi szentmiséjén azt mondta: "ne oltsuk ki a reményt a szívükben, ne fojtsuk el a béke iránti várakozásukat". A Szent Péter bazilikában és a téren esőben összegyűlt mintegy negyvenezer hívő előtt Ferenc pápa békés újesztendőt kívánt mindenkinek, emlékeztetve, hogy az év első napján ünneplik a béke világnapját is.

Az elmúlt években menekültek százezrei keltek át a Földközi-tengeren Észak-Afrikából embercsempészek életveszélyes járművein. A pápa 2017-ben ellátogatott Mianmarba és Bangladesbe is, ahol a muszlim rohingja menekültek sorsa állt zarándokútja központjában, és bírálta a Donald Trump elnököt, hogy falat emelne a mexikói határon a bevándorlók távol tartására.

Szentbeszédében Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek gondoskodnia kell a lelkéről, egy percnyi csendet tartva minden nap, "hogy megőrizze a szabadságát a fogyasztói szemlélet banalitásának pusztításától, a kufárok harsogásától, az üres szavak áradatától, az üres fecsegések és hangos kiáltozások elborító hullámaitól".

Novemberben a pápa azt üzente: aki a menekültekkel riogat, erőszakot és fajgyűlöletet terjeszt. Elismerte, hogy a bevándorlók jelenléte valós problémákat jelenthet egy országban, de arra szólított fel, hogy találjanak gyakorlati módokat az újonnan jövők befogadására.

Hétfőn azt mondta: "fontos, hogy mindenki, a civil intézmények, közöttük az oktatási, az egészségügyi és egyházi szervezetek békés jövőt biztosítsanak a menekülteknek, a bevándorlóknak, mindenkinek".