A megszállási emlékmű miatt mond le a Mazsihisz ügyvezető igazgatója

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

-

Szerdán lemondott a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv. Ezt Heisler András a szervezet elnöke erősítette meg az Atv Egyenes beszéd című műsorában.


Közlése szerint a döntés szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművével. Mint hozzátette, Zoltai Gusztáv azzal indokolt, hogy az ügy mentálisan rendkívül megterheli, ezért nem akarja folytatni közéleti munkáját. Heisler szerint Zoltai Gusztáv lemondása nagyon erős jelzés. Mint mondta, Zoltai 79 éves, holokauszttúlélő, érthető az érzékenysége az emlékmű ügyében. Heisler András elmondta: a Mazsihisz értetlenül áll a Szabadság térre tervezett emlékmű építése előtt, szerintük azt nem szabadna felállítani. Nem a miniszterelnök ígérete szerint zajlanak az események - jegyezte meg, utalva arra, hogy Orbán Viktor februárban azt javasolta a Mazsihisznek, hogy húsvét után folytassák a konzultációt. A Mazsihisz elnöke elmondta, civil ellenállással és a nemzetközi közvélemény "felhasználásával" megpróbálják megakadályozni vagy megnehezíteni az emlékmű felállítását. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha mégis megépül az emlékmű, azt válaszolta, hogy "kikerüljük a Szabadság teret, nem tudunk mást csinálni, és várjuk azt a pillanatot, amikor a (...) szoborparkba fogják szállítani". Heisler András arra is kitért, hogy vasárnap vezetőségi ülést tartanak, ott döntenek, megkeresik-e a kormányt. Egyúttal jelezte: a miniszterelnök februári levele óta nem folytattak érdemi egyeztetést a kabinettel. Zoltai Gusztáv 1991 óta volt a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.