"A magyar bornak elég hátrány az, hogy magyar bor"

Szolnoki Gergely

a németországi vezető boriskola, a Geisenheimi Főiskola tanára

"A magyar bornak elég hátrány az, hogy magyar bor"


Ön németeknek tanít borkóstolást. Kóstolnak elég magyar bort is? Mindig megvoltam győződve, hogy a magyar borokat mindenki ismeri, mindenki szereti. Aztán elég csak kicsit elhagyni Magyarországot, hogy lássuk: hát nem. Legfőképpen nem ismerik a magyar borokat, így alkalmuk se lehet megszeretni. Németországban sem? Itt azért nem a nulláról indulunk, mert a legtöbben legalább annyit tudnak, hogy Magyarországon van bortermelés. Egyrészről elég sokan voltak már Magyarországon, másrészről a keletnémet, idősebb generációk még az egykori otthoni kínálatból emlékezhetnek a magyar borokra. És mire megyünk ezekkel az emlékekkel? Nem sokra, mert ha ivott is egy német mondjuk balatoni nyaralásakor helyi bort, eszébe sem jut, hogy otthon is akarjon magyar bort venni. A német piac német és más külföldi borokkal olyan jól ellátott, hogy egyszerűen nincs igény emellett magyar borokra is. De tényleg, mi indokolná, hogy valaki Magyarországon kívül magyar bort akarjon inni? A kelet-német területeken esetleg nosztalgikus okokból akarhat valaki magyar bort inni. Az NDK-ban még ismertek voltak a balatoni és egri borok, de ma ezekkel legfeljebb annyi hatást lehet elérni, mint egy Trabanttal: sokak egy Trabant láttán is biztos nosztalgikus hangulatba kerülnek. De borélvezeti okból tényleg nem sok szól amellett, hogy valaki magyar bort akarjon venni. Egyszerűen el vannak kényeztetve a németek. Számos, különféle ár- és minőségi kategóriájú bor van a piacon, és a magyar bor nem annyira speciális, hogy valaki feltétlenül azt akarja, és csak azt akarja inni. Ma Magyarországról annyi tudható, hogy aranyos, kedves kis országocska Európa közepén, csinálnak bort is, mint számos más környező aranyos, kedves országocska – de ennyi. Ez még nem érv amellett, hogy egy német turista a balatoni vagy budapesti nyaralása után is akarjon magyar bort inni. Akkor mi kéne még? Közösségi marketing. Kicsit bővebben? A magyar bortermelésnek egységesen, összehangoltan kell megjelennie. Ehhez pénz kell, természetesen, meg egy darab olyan ötlet, gondolat, amit minden magyar borász képvisel, ami minden magyar bor kapcsán megjelenik. A jelenlegi kormány részéről van is ilyen kezdeményezés. Önálló miniszteri biztosa is van a témának. Minden kormány alatt meghirdetnek újabb és újabb borstratégiát, meg mindig minden újjá van szervezve. Hat éve Nemes Richárd vezetésével akartak egységesebb arculatot, minősítést kialakítani. Ugyan nem értettem mindenben egyet vele, de a cél nem volt rossz. De ő túlságosan a balatoni borokat nyomatta, a meghódítandó piacok között meg inkább Skandináviát szemelte ki, holott a magyar bornak még mindig a német piac lehet az igazi felvevője. Minden ismeretlenségünk ellenére a magyar borexport huszonöt százaléka Németországba irányul. Az már persze más kérdés, hogy sokszor olyan borokat exportálnak, olyan minőségben és olyan árkategóriában, amelyek nem feltétlenül öregbítik a magyar bor hírnevét. Kell egy cégérvidék a magyar bornak? Állandó vita, hogy akkor Balaton vagy Tokaj legyen-e a magyar bor “díszpéldánya”. Ez a vita teljesen hülyeség, a tokaji és a balatoni borok más szegmensben versenyeznek. Meg nem szabad elfelejteni Egert, Sopront, Villányt. Jó, de akkor megint összevisszaság lesz. Halom, ilyen-olyan, kis mennyiségű magyar bor. A sokféleség nem baj, ha van egy vezérfonál, ami főleg a marketingben jelenik meg. Van annyi magyar bormennyiség, hogy a világpiacon versenyezzünk mondjuk a kaliforniai borokkal? Egyszer ők is elkezdték valahol. Magyarországnak amúgy nem volt olyan rossz a kiindulási helyzete. Amikor beléptünk az EU-ba, kb. százezer hektáron folyt szőlőtermelés. Ez nem sokkal volt kevesebb, mint a mai német bortermő terület. De az EU csatlakozás után erős nyomás alá került Magyarország, már csak azért is, hogy ne legyen igazi konkurencia a magyar bor, és anyagilag is támogatták a kivágásokat. Ma ezért csak hatvanezer hektáron megy a termelés. Melyik piachoz hasonlítható méretében és esélyeiben akkor Magyarország? Mondjuk az osztrákhoz? Sajnos nem. Jó, nem is a mai osztrák helyzettel, de mondjuk a tíz-húsz évvel ezelőttivel sem hasonlítható össze a magyar bor esélye? Nagyon nehezek ezek az összehasonlítgatások; akár a horvát, akár a szlovén helyzettel is vannak hasonlóságok. Volt is itt egy horvát tanítványom, aki abból írta a szakdolgozatát, hogy mennyire ismeretlenek, nem kelendőek például a horvát borok külföldön. Ha csak méretet nézünk, akkor Magyarország az EU-csatlakozás idején, a maga százhektárnyi szölőjével, a német helyzethez hasonlított, ez mára a kivágások miatt az osztrák nagyságra csökkent. De ez csak méretbeni és nem minőségi összehasonlítás. És az osztrákoknak hogyan sikerült kisebb területtel nagyobb sikert elérni? Húsz évvel ezelőtt volt egy nagy botrány, amikor glükolt kevertek a borhoz, mert testesebb borokat akartak. Nos, amikor ez kiderült a nyolcvanas évek végén, akkor egyrészről padlóra került az osztrák bor hírneve, másrészről potyogtak a fejek. Azonban nem feladták, hanem egy nagyot gondoltak, és beindították a “Wines from Austria” márkanevet. Az osztrákok a mai sikerüket nem is a semmiből, nem is a nulláról, hanem egy botrányok rázta minuszpontról építették fel. Mit csináltak jól? Rohadt sok pénzt raktak a marketingbe, kiszorították a kistermelőket, eszméletlen szigorú minőségellenőrzést vezettek be. A központból pedig nyomatták a megmaradt termelők felé, hogy minőséget kell termelni, válasszatok egy, maximum két fajtát, és ott mind mennyiségben, mind minőségben hozzátok ki a maximumot. Nem sok ilyen-olyan fajtát termelnek, hanem mindenki ráállt egy-egy fajtára. A zöld veltelinit és a kékfrankost nyomatták főleg. De olyannyira, hogy ha ma elmész egy nívós New York-i étterembe, akkor német bort talán nem is találsz, magyart biztos nem, de hogy egy osztrák zöldveltelini vagy kékfrankos van a borlapon, az holt biztos. Ez mennyire másolható modell? Ausztria más tekintetben is egy jó márkanév. De mennyiben lenne népszerű egy „Wines from Hungary“-lógó? Amikor Nemes Richárd vitte még az előző kormány idején a bormarketinget, akkor voltak azért jó tervek. Ma is van bormarketing. "Hungary: Passion Inside", meg hasonló jelszavakkal. Helyes. Sok motívum van, amit ki lehet domborítani. Magyarország nem teljesen ismeretlen. Tüzessége, szenvedélyessége, paprikássága ismert, erre rá lehet futtatni egy borkampányt, ahol tényleg mondjuk szenvedélyesként mutatják be a magyar borokat. Lehet, hogy Ausztria önmagában jó márkanév, de ami a bort illeti, Ausztria húsz évvel ezelőtt sokkal-sokkal rosszabb helyzetben volt, mint ma Magyarország. Ausztriának a saját borimidzsét egy óriási borhamisítási, pancsolási botrány után kellett felhoznia. Akkor hol rontjuk mi el? Nincs elég pénz, és ami még rosszabb, nincs hosszú távú tervezés. Például Nemes Richárdék alatt egyszerűen elfogyott a pénz, az állam nem adott többet, minden hirtelen leállt. Na, így nem lehet bormarketinget csinálni. Néha van pénz, néha nincs. Nincs van ötlet, aztán egy újabb ötlet, aztán semmi ötlet, aztán megint valami. Így nem megy. Megéri beletolni sok pénzt a magyar bor világpiaci népszerűsítésébe? Végül is a magyar piacon jól fogynak a magyar borok –  mit nyerünk azon, ha kicsit ismertebbek leszünk külföldön? Büszkeség, ha van magyar bor egy nívós amerikai vagy európai borlapon. Szép. És a büszkeségen kívül valami kézzelfoghatóbb haszon? Turizmus, ismertség, ilyenek. A bor kultúra, gazdaság, presztízs. Gazdasági vonzatai is vannak annak, ha ismertebbé válik az ország. És a bor erre igen alkalmas eszköz. Főleg ha prémiumkategóriában jelennek meg a magyar borok. Az számomra sohasem volt kérdés, hogy megéri-e népszerűbbé tenni külföldön a magyar borokat. Persze, hogy megéri! Nem véletlenül törekszenek más államok is erre! Mindenki, Izraeltől Kínáig jó borokat akar csinálni. Ès mindenki csinál jó borokat is. A kérdés nem a minőség, hanem hogy meg lehet-e venni, ismeri-e egyáltalán a világ ezeket a jó borokat. Ès a mennyiség? Magyar prémiumborból eleve nincs olyan mennyiség, ami exportra elég lenne. Ez egy jogos dilemma. Ma Magyarország nincs tényleg abban a helyzetben, hogy exportáljon, nincs is rá szüksége. Magyarországon a magyar bor jól fogy, a termelés mennyisége lefedi a magyar piacot. Igaz, a statisztikák szerint az elmúlt tíz évben Magyarországon is megnőtt az importborok mennyisége… Mi lesz azokkal? A feltételezésem az, hogy korábban is nagyobb volt a borimport Magyarországra, csak az el lett hallgatva. Ha ugyanis nagy az olasz túltermelés, akkor könnyű a határon ide-oda szállítgatni borokat, és nem ritkán külföldi borokat belekevernek magyarba, és eladják csak magyarként. Ma már persze azért vannak pincészetek, amelyek felvállalják ezt, és kis betűkkel már ráírják az üvegre, hogy Európai Unióból származó bor is van benne. Esetleg olasz vagy osztrák boros palackokban is “lelhetünk” így magyar borra? Persze, vörös vagy fehér magyar bor egyaránt szivárog át Ausztriába és Olaszországba, ahol aztán lepalackozzák osztrákként, olaszként. Ez mindig attól függ, hol van túltermelés. Inkább az olaszoknál van ilyen, és akkor tényleg megy olasz bor Magyarországra, magyar palackba, mintha magyar bor lenne. De a borstatisztikák mindenütt elég lazák, még a precíz németeknél is. Egymillió hektoliternyi tévedések fordulnak elő, hol fehérbort számolnak el vörösnek, hol fordítva. Ha ilyen a németeknél előfordul, akkor nyilvánvaló, hogy mi minden tud az olaszoknál vagy a magyaroknál előfordulni! Vissza az alapkérdéshez. Megéri belerakni pénzt, energiát, időt a magyar bor ismertté tételébe, amikor Magyarországon úgyis magyar bort iszik a többség, és arra el is megy a termelés nagy része? Megérné, de nagyon nehéz ezt elhitetni valakivel. Mondjuk azt valakinek, hogy nézd, vegyél ennyi és ennyi földet, ültess csak ilyen szőlőt, várj tíz-húsz évet, addig rakjál bele jó sok pénzt a marketingbe, s utána majd nyereséges leszel…? Magyarországon, ahol minden olyan gyorsan változik, minden annyira bizonytalan, ki merne egy ilyen húszéves projektbe pénzt és időt ölni? Ez az én kérdésem is. Megalapozott stratégia kellene. Valamiféle garancia arra, hogy mindenki, a mezőgazdasági minisztériumtól a termelőkig egy irányba húz, akkor is, ha kormányváltás jön. A mostani kormány borstratégiája erről szól. Ja, meg az előzőeké is mind erről szólt, aztán láthatjuk az eredményt. Sőt, 2010 előtt meg lett fogalmazva egy elég jó borstratégiai program – bár mindenben ott sem értettem egyet –, de ha jól tudom, a 2010-es kormányváltással vágták el az addigi forrásokat, és az egészből semmi sem lett. Elvágták az addigi forrásokat, mert új források jöttek. Ezt nem tudom. Egy biztos: minden téren mindent elvágtak 2010 után. De tényleg nem akarok politizálni. Szakmai segítséget nyújtana egy magyar borstratégiához? Szakmailag én jó tíz éve nem foglalkozom magyar borral, de többször is felajánlottam, hogy segítek, ha kell. Ha hússzor küldtem javaslatot, akkor hússzor nem kaptam választ. Akkor ennyi. Hivatalos úton nem lehet segíteni, zűrzavar van. Úgyhogy amit tudtam, az annyi, hogy a geisenheimi borászati főiskolán, ahol mégiscsak a jövő borkereskedőit, borszakértőit, sommelier-it képezzük, mutassuk be a magyar borokat. Mert ha ők nem fognak tudni semmit  a magyar borokról, akkor honnan értesülne a fogyasztó? Nagy nehezen, minden magyar állami támogatás nélkül én személyesen irogattam a fontosabb magyar borászatoknak, hogy küldjenek bort, én magam szállítottam ezeket ide, és akkor tudtam egy bemutatót tartani. Tizenöt borfajta volt, mindegyikből három-négy palack jött. Az egyébként másfél órás előadás három és fél órás lett, annyira pozitív volt a magyar borok fogadtatása. Persze előtte azért magam is kóstoltam a hozott borokat, s nem mindegyiket eresztettem rá a közönségre – fogalmazzunk úgy, hogy voltak azért kevésbé jól sikerült borok is. Mit lehet mondani a térség többi bortermeléséről? Dióhéjban annyit, hogy a horvátok rosszabbul állnak ismertségben, mint mi; a szlovén borok se túl népszerűek. Romániában nagyobb területen megy a termelés, így ott jobban tudnak exportálni. A görögöket pedig egyrészről a válság szorította arra, hogy olcsóbb, jobban eladható borokat dobjanak a piacra, akár az európai piacra, másrészről a görög emigráció miatt majd midnen európai városban vannak görög éttermek, boltok, és így már ezek megfelelő felvevő piacot jelentenek a görög boroknak. A magyar bornak ilyen háttere és networkje nincs. Ezért kéne egy húzófajta. Olasz rizling vagy furmint? Ha a németeknél valaki olaszrizlinget mond, arra furcsán néznek. Magyarországon jobbak az olasz rizling feltételei. De a magyar bornak elég hátrány az, hogy magyar bor, ne tetőzzük még azzal is, hogy az eladandó fajta se ismert vagy népszerű! A magyar bor ismeretlen, az olasz rizling meg népszerűtlen. Ezzel szemben a furmint lehetne áttörő. Ez persze egy ötlet, de a furmint szerintem nyerő lenne. Testes vörös borok? No, ez egy nagy magyar tévedés. Egészségügyi szempontból is egyre erősebb az a vélemény, hogy az alkohol az alkohol: veszélyes, egészségkárosító. Ha bor, akkor is. Számos helyen már a boros üvegeket is hasonlóan sokkoló képekkel, mondjuk májrákról kell felcímkézni, mint a cigaretta esetében. Egy ilyen közegben azzal senki nem lesz népszerű, hogy tizenhat-tizenhét százalék alkoholtartalmú borokat gyárt, mint egyes magyar pincészetek, akik még büszkék is erre.   (Az interjút Geisenheimban Techet Péter és Bukovics Martin készítette.)

Milyen is az a világhírű magyar bor?


Ismeretlen, követhetetlen, rossz.
Nagy lehetőség.

SZAVAZAT UTÁN