A londoni magyarok inkább kint maradnának

Fotó: szpot.hu / szpot.hu

-

A Londonban élő magyarok többnyire felsőfokú végzettségűek, akik gazdasági helyzetük javítása és a jobb munkalehetőségek végett mentek ki. Nem véletlen tehát, hogy nagy részük csak sokára, vagy sose térne vissza Magyarországra.


Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének online felmérésére mintegy 5 200 a brit fővárosban élő magyar válaszolt. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy kik, miért mentek ki és meddig maradnának. A kérdőívre válaszoló magyarok leginkább gazdasági okokból költöztek Nagy-Britanniába, többnyire az elmúlt négy év során. Szinte mindegyikük jobbnak értékeli jelenlegi helyzetét, mint amilyen Magyarországon volt, és talán éppen ezért a hazatérést is csak kevesen fontolgatják.



A megkérdezettek fele nő, fele férfi, átlagéletkoruk 33 év és háromnegyedük dolgozni ment ki a szigetországba. Fele már meglévő munkaajánlatra ment ki, másik fele pedig érkezés után állt neki a munkakeresésnek. Azok akik párjuk után (9,9%), tanulni (7,2%) vagy szimplán csak szerencsét próbálni (5,1%) mentek ki, jóval kevesebben vannak. Hogy mi áll a kivándorlás hátterében? Leggyakrabban a jobb munkafeltételek és az itthoni nehéz gazdasági vagy politikai helyzet hajtja a távozókat. A kalandvágy vagy a magánéleti indíttatás csak kevésbé motiváló. Az is érdekes, hogy a távozók nagy többsége, mintegy hetven százaléka teljes- vagy részmunkaidőben dolgozott itthon, mielőtt elhagyta volna az országot, tehát nem a „semmiből” ment ki.



A megkérdezettek elsöprő többsége elégedett jelenlegi helyzetével, különösen akkor, ha a korábbi, magyarországi körülményeivel hasonlítja össze. Alig több mint egytizedük érzi úgy, hogy helyzete nem javult, vagy rosszabbodott amióta Nagy-Britanniában él. Ezért nem is meglepő, hogy viszonylag kevesen szeretnének hazajönni a közeljövőben. Közel háromnegyedük (73,1%) soha, vagy a következő öt évben biztosan nem térne vissza. Egyötödük (20,8%) néhány év múlva hazatérne, és alig vannak olyanok (6,1%), akik egy éven belül visszatérnének Magyarországra. A kutatást az MTA intézete a Menjek/Maradjak dokumentumfilm-sorozat alkotóival együttműködve készítette. A sorozat londoni epizódjának premierje június 13-án lesz a budapesti Trafóban. A film hat párhuzamos portrén keresztül mutatja be a Londonba nemrégiben kiköltözött fiatal magyarok életét és mindennapjait - erről többet majd később a VS.hu-n!