A Liverpool megnyerte az év meccsét

Fotó: Alex Livesey/Getty Images / Alex Livesey/Getty Images

-

A Manchester City kétgólos hátrányból tudott egyenlíteni a második félidőben, de végül Philippe Coutinho eldöntötte a mérkőzést. A Liverpoolnak négy meccset kell nyernie a bajnoki cím megszerzéséhez.


A Liverpool pontosan úgy kezdte a meccset, úgy rontott rá a bajnoki címre jóval esélyesebb Manchester Cityre, ahogyan az elvárható volt egy ilyen érzelmes pillanatban – az elképesztően hangos hazai közönség szinte belehajszolta a gólokba csapatát. A Pool már a hatodik percben vezetett, miután Raheem Sterling gyakorlatilag azt csinált az egymás mögött toporgó Vincent Kompanyval és Joe Harttal, amit csak akart, úgyhogy álló helyzetből csinált egy cselt, és az üres kapuba passzolta a labdát a jamaikai származású fiatal angol válogatott támadó. A City sehol nem volt az első huszonöt percben, de a következő csapás, amit elszenvedett, egy sérülés volt: Manuel Pellegrininek legjobb játékosát, Yaya Tourét kellett lekapnia a középpályáról. A 26. percben növelte előnyét a vendégeket tovább préselő Liverpool, amikor az egymás után érkező szögletekből Martin Skrtel csúsztatott egyet Hart kapujába. Nagyon keményen megnyomta a meccs első szakaszát a Liverpool Nagyon keményen megnyomta a meccs első szakaszát a Liverpool Kétgólos előnyben kicsit visszaállt, tudott egyet fújni a hazai csapat, de túl hosszúra sikerült ez a levegővétel, a Manchester City ugyanis szépen lassan átvette az irányítást, és az első félidő utolsó perceiben már gólszerzési lehetőségeket is fel tudott mutatni, de a gólt megúszta a Liverpool. A második félidő ideges, kapkodós hangulatban kezdődött, és érdekes módon ebből nem a kontrákra berendezkedő Pool jött ki jobban – a szerzett labdákat, támadásvezetéseket elszórakozta a csapat, a City pedig egyre nyugodtabban játszott, és egyre nagyobb nyomást helyezett a hazai csapatra. A meccs ezen szakaszában érezhető volt, hogy csak idő kérdése, mikor szerez gólt a City, és a dugó jött is: az észrevétlen Jesús Navas helyére beállt James Milner kiválóan játszott össze David Silvával, a spanyol támadó pedig közelről lőtt Simon Mignolet kapujába. A City nem vett vissza a tempóból, továbbra is igyekezett a vendégek kapujához közel tartani a játékszert, és a nyomás nem sokkal később újabb gólt eredményezett, amikor Silva középre szánt labdájába Glen Johnson piszkált bele úgy, hogy az Mignolet-t becsapva a Liverpool kapujába került. A 25. perctől a hajráig a Cityé volt a meccs A 25. perctől a hajráig a Cityé volt a meccs A gól után nem sokkal Brendan Rodgersnek kellett lecserélnie a sérült Daniel Sturridge-ot, helyére Joe Allen jött be, és a Liverpool némiképp megnyugodott, noha az akaratát továbbra sem tudta ellenfelére kényszeríteni. Ennek ellenére gyakorlatilag a semmiből újra megszerezte a vezetést a hazai csapat: Vincent Kompany rosszul nyúlt bele egy bedobásba, a lecsorgó labdára pedig Coutinho csapott le, és Hart kapujának bal alsó sarkába vágta. Bár Sergio Agüerio is a pályán volt, a City már nem tudott igazán felpörögni a hajrára, a Liverpool a koncentrációs szint fenntartásával magabiztosan védekezte ki az utolsó perceket. Egy csúnya jelenet még hátra volt: Jordan Henderson hosszan tolta meg a labdát egy ellentámadásnál, majd brutálisan csúszott rá a közbelépő Samir Nasri sípcsontjára, Mark Clattenburg pedig jogosan küldte zuhanyozni a hatalmas munkabírású középpályást. A Kop így emlékezett Hillsborough 96 áldozatára A Kop így emlékezett Hillsborough 96 áldozatára A lefújás után a hazaiak kapitánya, Steven Gerrard el is pityeredett – unokatestvére, a tízévesen elhunyt Jon-Paul Gilhooley volt a Hillsborough-i tragédia legfiatalabb áldozata –, majd összeborult csapattársaival, és azt kiabálta nekik, hogy ugyanígy kell végigcsinálni a következő meccset is Norwichban. Habár Gerrard a mérkőzés utáni interjún ezt nem ismerte el, de a Liverpool lépett elő a bajnoki cím első számú esélyesévé, ugyanis a hátralevő négy meccs megnyerése (Norwich, Chelsea, Crystal Palace, Newcastle United) esetén a Liverpool 24 év után újra bajnokságot nyer. Liverpool–Manchester City 3-2 Gólszerző: Sterling (6.), Skrtel (26.), Coutinho (78.), ill. Silva (57.), Johnson (62. – öngól) Kiállítva: Henderson (93.)

Liverpool–Manchester City 3–2