A liberálisok is bejelentkeztek a barcelonai kormányért

Fotó: MTI/AP / Emilio Morenatti

-

Nem mond le a arról a Ciudadanos elnökjelöltje, hogy megpróbáljon kormányt alakítani Katalóniában. A párt megnyerte a választást, de nem szerzett többséget.


"Szeretném kormányozni Katalóniát, de nem azért, hogy elnök lehessek, hanem mert szükséges más módon kormányozni, visszafordítani a helyzetet, visszatérni a törvényességhez, hogy ne menjen el több cég, hanem jöjjenek újabbak" – mondta Inés Arrimadas, a liberális, középutas párt katalóniai vezetője.

Szerinte korai még a helyi elnökválasztásról beszélni, hiszen az új katalán parlament alakuló ülése január 17-én lesz. "Tesszük, amit tennünk kell, abban a pillanatban amikor kell" – mondta.

Arrimadas nyugalomra intette azokat, akik sürgetik parlamenti megmérettetését az elnöki posztért, és szerinte a konzervatív Néppárt (PP) és a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) saját katasztrofális választási vereségükről kívánják elterelni a figyelmet.

Szerinte a két hagyományos, nagy pártot magatartása és döntéseik hozzájárultak a nacionalizmus növekedéséhez.

"Minden párt, amely hozzájárulhat ennek az őrületnek a megállításához, ami Katalóniában történik – a cégek menekülése, a társadalmi törés, a beruházások csökkenése – nyilvánvalóan szívesen látott" – mondta arról, együttműködne-e a Catalunya en Común baloldali párttal, amely nem támogatja a függetlenséget, de az arról tartott népszavazást igen.

A baloldali párt korábban az jelezte, hogy nem támogatja Arrimadas elnökségét. A politikus szerint azonban létrejöhet olyan politikai helyzet, amelyben ez változhat, például, ha ezen a döntésen múlna a helyi választások megismétlése. Szerinte ugyanis van realitása egy újabb előrehozott választásnak a tartományban.

Arrimadas elképzelhetőnek tartja az együttműködést olyanokkal is, akik egyébként a katalán szeparatizmus támogatói, mert szerinte külön kell választani a függetlenségi pártokat és vezetőiket a függetlenséget támogató társadalmi valóságtól. A szeparatista politikusokat felelőtlenek nevezte, "akik tudva, hogy minden, amit állítanak hazugság, tovább hazudtak" a választási kampányban.

A választások után Katalónia azt üzente, hogy az első számú politikai erő világosan védi Katalónia egységét Spanyolország és Európa többi részével, és ez nagy lépés.

Szerinte a törvényhozás kulcsa lesz az új parlamenti elnökség, ahogy az előző ciklusban is az volt, csakhogy akkor az a szeparatizmus szolgálatában állt. Győztes pártként igényt tartanak a házelnöki posztra – mondta Arrimadas.

Katalóniában december 21-én tartottak előrehozott választásokat, és az egységpárti Ciudadanos 37 mandátummal a törvényhozás legnagyobb frakcióját alakíthatja meg. Azonban a 135 fős parlamentben a többséget a külön induló függetlenségpárti pártok szerezték meg 70 képviselővel.

A szeparatista képviselők közül azonban nyolcuk mandátuma kérdéses, mivel előzetesben vagy Brüsszelben vannak. Utóbbiak ellen letartóztatási parancs is érvényben van Spanyolországban. Köztük van Carles Puigdemont, a menesztett katalán elnök is.