A „legfideszesebb” települést nem érdekli az EP

Legalábbis ez volt a helyzet délután 3-kor. A Somogy megyei Pálmajorban ugyanis három óráig mindössze tizenöten mentek szavazni, és ez a 7,1 százalékos részvételi arány a negatív rekorderek között van.


A 2010-ben a legszegényebb településnek számító falu volt az egyetlen április 6-án, ahol a Fidesz 100 százalékos eredménnyel végzett. A 211 választópolgár közül 101-en szavaztak, és mind a 101-en rájuk. A helyi roma civil szervezet elnöke akkor azt mondta, ennek az lehet az oka, hogy a vezetők megértették az emberekkel, hogy a kormány jó felé tart.