A kurdok kegyetlenkednek az elfogott terroristákkal

Fotó: AFP / SAFIN HAMED

-

A Human Rights Watch (HRW) New York-i központú nemzetközi jogvédő szervezet azzal vádolta meg pénteken az iraki kurd biztonsági erőket, hogy háborús bűncselekményeket követtek el az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet több száz elfogott tagja ellen, kivégezték és tömegsírba temették őket.


A kurd biztonsági erők egy volt tagja és hat helyi lakos beszámolója alapján a HRW azt állítja, hogy kurd harcosok - pesmergák - a Moszultól 70 kilométerrel északnyugatra lévő Száhel al-Maliha település egyik iskolaépületében tartottak fogva iraki és külföldi dzsihadistákat, majd a kurd rendőrség, az Aszajes tagjai Zumar helység közelébe szállították, kivégezték és tömegsírba temették őket.

"A rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján a rendőrök egy héten keresztül éjszakánként végezték ki a foglyokat, akár több száz férfit is tavaly augusztus 28-a és szeptember 3-a között. Az iraki és a kurd hatóságoknak azonnal és átlátható módon ki kell vizsgálniuk ezeket a vádakat, és bíróság elé állítani a tetteseket" - jelentette ki közleményében Lama Fakih, a HRW közel-keleti ügyekben illetékes igazgatóhelyettese.

Dindar Zebari, a kurd autonóm kormány nemzetközi koordinátora az AFP hírügynökség kérdésére tagadta, hogy ilyen kivégzések történtek volna. Az Aszajes parancsnoka szerint pedig az Iszlám Állam szóban forgó tagjai a kurd harcosokkal vívott harcban haltak meg, mielőtt Zumar közelében eltemették őket.

A HRW-nek nyilatkozó tanúk azonban azt állítják, hogy a dzsihadistákat mind főbe lőtték.