A Kuba elleni szankciók enyhítését sürgetik az Egyesült Államokban

Fotó: Getty Images / Joe Raedle / Getty Images / Joe Raedle

-

A Fehér Háznak növelni kellene a Kubába szóló amerikai utazási engedélyek számát, és erősíteni a civil társadalom támogatását a kommunista berendezkedésű szigetországban - javasolták egy Barack Obama amerikai elnökhöz intézett nyílt levél 44 aláírója, köztük korábbi kormánytisztviselők és a politikai reformok szószólói. A levelet mások mellett John Negroponte volt hírszerzési igazgató és külügyminiszter-helyettes, James Stavridis, a NATO-erők tavaly leköszönt európai főparancsnoka is aláírta.


A levél újabb jele annak a társadalmi nyomásnak, amely az Obama-kormányzatra nehezedik a Kubával szembeni amerikai hidegháborús politika enyhítése céljából, egyben következménye egy februári közvélemény-kutatásnak, amely szerint az amerikaiak jelentős többsége az öt évtizedes szankciós politika lazítását szeretné.

A javasolt könnyítések között van a Kubába szóló utazási engedélyek számának növelése, beleértve a szakmai szervezetek közötti csereutazásokat és a független gazdasági tevékenység támogatását. Lehetővé kellene tenni amerikai állampolgárok számára szolgáltatások nyújtását, pénz és árucikkek küldését Kubába, beleértve a távközlési eszközöket.

A levélírók szerint élni kellene azzal a lehetőséggel, amelyet a Kubában folyamatban lévő reformok, bizonyos gazdasági területeken az állami ellenőrzés csökkentése és a kisvállalkozások engedélyezése nyitott meg. Sürgetik a kormányzatot, hogy kezdjen komoly tárgyalásokat a kubai hatóságokkal olyan témákban, mint a nemzetbiztonság, bevándorlás, kábítószerek és környezetvédelem.