A Krím miatt riadóztat a NATO főtitkára

-

Anders Fogh Rasmussen szerint Moszkva inkább ellenfélként, mint partnerként viselkedik az ukrajnai válságban.


Fordulópontnak tartja a NATO főtitkára a Krím Oroszországhoz csatolását, hiszen a második világháború óta először növelte területét erőszakkal egy európai állam.

Anders Fogh Rasmussen a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta, a NATO-nak innentől kezdve „nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre”, az ukrajnai folyamatoknak pedig riadóztatniuk kell az európai tagokat. Felszólította az európai NATO-tagokat, költsenek többet a védelemre.

Míg az európai NATO-tagok 40 százalékkal csökkentették a védelemre szánt pénzt, addig Oroszország 30 százalékkal növelte katonai kiadásait. Persze ez nem csak pénzkérdés. A NATO-főtitkár elismerte, javítani kell a szövetség reakcióidején is. „Az ukrán válság megmutatta, hogy Oroszország, miután meghoztak egy politikai döntést, gyorsan cselekszik katonailag. A NATO-nak alkalmazkodnia kell ehhez a megváltozott helyzethez.”

Senki sem akar katonai konfliktust a Nyugat és Oroszország között, de Fogh Rasmussen szerint Moszkva jelenleg inkább ellenfélként viselkedik, mint partnerként.