A kormány nem engedi futni az Ökotársat

Fotó: AFP/IGOR GEDILAGHINE / AFP/IGOR GEDILAGHINE

-

A magyar kormány engedett a norvég kormány kérésének a nem a Civil Alapból érkező források kezelés ügyében, a Civil Alap ügyében viszont nem közeledtek az álláspontok – tudta meg a VS.hu. A magyar kormány nem az egész civil szektor, hanem csak az Ökotárs ellen küzd – és nem enged.


A nem civil programokból újra jöhet a pénz

A két kormány képviselői hosszú idő után először találkoztak egymással magas szinten a Norvég Alap körül kialakult helyzet tisztázására. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a VS.hu-nak elmondta: a tárgyaláson Magyarország beleegyezett abba, hogy a 9 korábban felfüggesztett és nem a Civil Alapokon keresztül érkező program finanszírozását a norvégok kérésére visszaemelik a kormányzaton belülre és a Miniszterelnökség keretein belül kezelik majd. Az erről szóló szerződést várhatóan a július végi budapesti egyeztetésen véglegesítik, és ezután újra is indulhat ezeknek a programoknak a finanszírozása.


Kormány: az Ökotárs bújtatott párfinanszírozást végez az LMP-nek

A Civil Alapokkal kapcsolatban ugyanakkor nem közeledtek az álláspontok. Norvégia megismételte, hogy nem tartja jogosultnak a Kehit a vizsgálat lefolytatására, mert arra a nemzetközi szerződésben rögzített mivel arra a nemzetközi szerződésben rögzített auditáló hatóság(EFTA Board Of Auditors) a jogosult, és a szervezet ősszel tervez is ilyen vizsgálatot.   A magyar kormány nevében tárgyaló Vitályos Eszter államtitkár ugyanakkor rögzítette, hogy a kormány 2012 óta három alkalommal jelezte a Norvég Alapnak az Ökotárs Alapítvánnyal kapcsolatos aggályait. Ezek a kormány szerint alapot adtak volna egy vizsgálat elrendelésének, amely érdekében azonban a norvég fél ennek ellenére nem intézkedett. A kormány ezért döntött úgy, hogy a Kehivel vizsgáltatja meg az Ökotárs gyakorlatát.   Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a magyar kormány a norvégok tudomására hozta azt is, hogy nem az egész civil szféra ellen irányul a Kehi vizsgálata, hanem az Ökotárs pénzosztási gyakorlata ellen. A kormány szerint ugyanis azzal, hogy azoknak a civil szervezeteknek a politikai kötődéssel rendelkező képviselői ülnek a Civil Alap forrásait elbíráló testületben, akik később részesülnek is ezekből a forrásokból, ezzel lényegében „bújtatott pártfinanszírozás” történik az LMP irányába – mondta a helyettes államtitkár.


Az ügy úgy kezdődött, hogy a magyar kormány a Civil Alapok felfüggesztését kérte a norvégoktól, mert LMP-közeli szervezetként tartotta nyilván az Ökotárs Alapítványt. Erre válaszul a norvég kormány az összes nem a Civil Alapokon keresztül érkező programot felfüggesztette, de a kormány által kérteket nem. Az ügy több hónapja húzódik.     A kormány legutóbb elrendelte a Kehi vizsgálatát az Ökotársnál – és a többi programnál is –, majd az alapítvány adószámának felfüggesztését is belengette, valamint nyilvánosságra hozott általa gyűjtött listákat civil szervezetek és magánszemélyek politikai kötődéseiről.     Az Ökotárs eddig együttműködött a Kehivel annak ellenére, hogy a norvég kormány kezdettől fogva vitatja a Kehi-vizsgálat jogalapját és ennek ellenkezőjére kérte az alapítványt. Az Ökotárs egyébként feljelentést is tett a listázás miatt, mivel állítása szerint azokhoz csak törvénysértő módon juthatott hozzá a kormány. Pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint azok közérdekű adatok – Péterfalvi Attila elnök erről éppen a VS.hu kérésére foglalt állást.