A kétes múltról érdemes előre szólni

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / VS.hu/Zagyi Tibor

-

Csak az eső miatt viselt kapucnit Molnár Zsolt, aki a Szabadság téri skandálással kezdett, járt a Fidesznél, végül a szocialistáknál kötött ki.


Bár visszautasítja, hogy bőrfejű lett volna, az MTV korabeli felvételei szerint a szocialista Molnár Zsolt nem csak ártatlan nézelődőként vett részt az 1992. október 23-i állami rendezvényen, hanem azok között a fiatalok volt, akik kapucnival a fejükön vonultak át a tévészékház elé, hogy a „hazudtatok eleget” skandálással lemondásra szólítsák fel az MTV akkori elnökét, Hankiss Elemért. Molnár fiatalkora azután lett érdekes, hogy a Jobbik az egykor gyakorló szkinhedet, Sneider Tamást jelölte az országgyűlés alelnöki posztjára. A szocialisták nemmel szavaztak Sneiderre, a Magyar Nemzet pedig azonnal kijött a hírrel, hogy az MSZP országos kampányfőnöke (és egyben budapesti elnöke) egykoron szintén a szkinhedek közé tartozott. A szocialista politikus a vádakra a fiatalkori fényképével reagált, mondván, neki volt haja (most is van), és csak azért állt a bőrfejűekre akkor oly jellemző kapucniban a bőrfejűek között, mert esett az eső az 1992-es ünnepi megemlékezésen (ahol előbb kifütyülték Göncz Árpádot). Mivel a Sneider Tamást a magyar politikának adó Jobbik és Molnár Zsolt is erős érdeklődést mutat a nemzetbiztonsági bizottság vezetésére, a VS.hu mgkereste Gulyás Józsefet, aki 2010-ig volt tagja a testületnek.
„Akkora átjárás nem szokott beleférni Európában sem, amekkora utat Molnár Zsolt megtett"
– jegyezte meg Gulyás József. Az Együtt-Korszakváltók elnökségi tagja szerint szerint már az is szokatlan, hogy a „neonáci, vagy futballhuligán társaságok környékéről” megy át valaki a baloldalra vezető politikusnak, de mint mondta, ilyen esetekben az érintettek elébe mennek a kérdéseknek és elmondják a nyilvánosság előtt, hogy mi, miért történt velük és nem várják meg, amíg ezt valaki szóvá teszi. „Egy politikus életében nem lehetnek tisztázatlan állomások, vagy elhazudott elemek” – tette hozzá a VS.hu-nak Gulyás József hangsúlyozva, hogy amíg az MSZP-ben úgy gondolják, hogy mindez belefér, addig általuk baloldal újrahitelesítésének az esélye reménytelen. Molnár Zsolt egyébként 2002 őszén tűnt fel az MSZP-nél, előtte az önkormányzati választásokon még az óbudai választási bizottság fideszes delegáltja volt – írta március végi cikkében az Origo.