A kalandos életű pártvezérnek most sem jött össze

Fotó: Flickr

-

A rutin ezúttal is kevés volt. Hiába vett már részt sok választáson, volt ott a Fidesz, az SZDSZ és az MDF alapításánál, hiába találkozott már Putyinnal, Baldauf Aladár pártja a jelek szerint megint nem tudott jelöltet állítani, ráadásul bírságot is fizetnie kell.


Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ) már 2010-ben is indult az országgyűlési választáson, de egyetlen aspiránsa sem tudta összegyűjteni a kopogtatócédulákat. Most az ajánlóívekkel jártak ugyanígy, pedig a VSZ a Magyarok Magyarországért Választási Szövetséggel (MAMA) szövetkezve magát már a demokratikus ellenzék legfőbb erejeként aposztrofálta. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy a mostani kaland ötmillió forintjába kerül, mert Budapest 18. választókerületében elkésett az ívek visszavitelével. A VSZ vezetője évek óta Baldauf Aladár, aki magát elsősorban üzletemberként mutatja be a Facebookon. Azt írja, globális cégcsoportot vezet, minden bizonnyal ezt. Baldauf rendkívül részletes önéletrajza szerint vendéglátó szakiskolába járt, nincs felsőfokú végzettsége, de számos tanfolyamon, szabadegyetemen képezte magát. Így aztán nincs csodálkozni való azon, hogy a bizniszen kívül sok dologgal foglalkozott, foglalkozik: újságíró, riporter, szakpolitikus, politikai elemző, emberjogi és kisebbségi aktivista. Nem lehet említés nélkül hagyni – ő sem teszi – hogy ő alapította a „betiltott Nagykabát zenekart”, amelyben énekes, szövegíró volt. Talán ennél is meghökkentőbb, hogy 1983 és 89 között állítása szerint a Berlini Ellenállási Mozgalom tagja volt, és ebben a minőségében volt egy „érdekes” találkozása Vlagyimir Putyin mostani orosz elnökkel. A politika – úgy tűnik – Baldauf „örök szerelme”. Azt állítja, hogy ’88-ban ott volt az MDF tatai szervezetének alapításánál, ’89-ben a megyei SZDSZ alapításánál, aztán öt éven át a Fidesz Országos Tanácsában, 2008-9-ben pedig, a Gyurcsány-kormány idején miniszterelenöki megbízott és főtanácsadó volt. Közben a tatai német kisebbségi önkormányzatban is dolgozott, illetve 2006-ban 0,99 százaléknyi szavazatot szerzett a tatai polgármester-választáson. Híres rokonait, felmenőit is elsorolja. A CBA-alapító Baldauf családról fontosnak tartja közölni, hogy politikailag távol áll tőle. Ugyanezt nem említi viszont Baumgartner Zsolttal, az első magyar F1-autóversenyzővel és Baldauf Mátyással, a budapesti Mátyás Pince alapítójával kapcsolatban. Apai ágon Mindszenty József bíboros, hercegprímás és a középkori templomfestő Baldolf mester is rokona, bár az alma messze esett a fájától, hiszen Baldauf Aladár közben nyíltan megvallja, hogy buddhista.