A jemeni lázadók Moszkvát szeretnék

Fotó: AFP / SALEH AL-OBEIDI

-

A jemeni síita lázadók azt követelik, hogy Oroszországot is vonják be a jemeni válság rendezésével foglalkozó nemzetközi közvetítő csoportba, amelynek a munkájában az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia és Egyesült Arab Emírségek vesz részt - jelentették hétfő reggel orosz hírügynökségek.


A húszi lázadók szanaai belügyminisztériuma által kiadott közleményben az áll, hogy a csoportban részt vevő országok közvetve vagy közvetlenül részesei a jemeni fegyveres konfliktusnak, Oroszország pedig nem, ezért semleges félként bekapcsolódhatna a rendezési folyamatba. Oroszország részvétele "legalább némi bizalmat" kölcsönözhet a közvetítő csoport találkozóinak és tárgyalásainak. A lázadók arra figyelmeztetnek, hogy a rendezésben részt vevő bármilyen csoportnak, legyen az - mint írják - "kvartett vagy kvintett", semlegesnek és bizalomkeltőnek kell lennie, tagjainak nem fűződhet személyes érdekük a szaúdiak agressziójához, márpedig a négyes mostani összetétele semmiképpen nem felel meg ennek a követelménynek.

Jemenben két és fél éve, 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik és a Szaúd-Arábia vezette - szunnita arab - koalíció által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. Eddig sorra kudarcba fulladtak az ENSZ közvetítésével zajló béketárgyalások.

Egy jemeni jogvédő szervezet összesítése szerint mintegy 10 ezer polgári lakos halt meg a harcok miatt, a civil sebesültek száma pedig meghaladja a 18 ezret.

A háború humanitárius válsághoz is vezetett az amúgy is nagyon szegény arab-félszigeti országban. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) minapi beszámolója szerint tavaly körülbelül 63 ezer jemeni gyerek halt éhen. A világszervezet jelentéséből az is kiderült, hogy a csaknem 19 milliós jemeni lakosság több mint kétharmadának van szüksége segítségnyújtásra és védelemre.