A játék mindenek felett – interjú Iványi Dalmával

Fotó: AFP / JEAN-PIERRE CLATOT / AFP / JEAN-PIERRE CLATOT

-

HÁTTÉR

19 évesen már főszerepbe kerül, a Pécs legendás irányítójának tragédiája után a helyébe lép, és a pécsi kosaras aranykorszak kulcsembere lesz. A hanyatlás éveiben saját pénzét beáldozva is kitart, a kegyelemdöfés után új klubot szervez, és azzal nyeri meg tizedik bajnoki címét – egy másik pécsi csapat ellen, vendégként saját volt otthonában, de látva az esélyt a két klub újraegyesülésére. Iványi Dalma 20 év alatt járta be ezt a páratlan kört, a VS-sel negyven perc alatt újra megtette, egy-egy mérföldkőhöz elmondva monológjait.


14 évesen már felnőtt bajnokin játszott a Kecskeméttel, majd 1994-ben 19 évesen Pécsre került, és a bajnoki döntő harmadik meccsén 22 pontot dobott a BSE otthonában. Utóbbihoz szerencse is kellett, hiszen második számú irányítónak igazoltak Pécsre Jucika (Horváth Judit, egykori klasszis pécsi irányító - a szerk.) mögé, de sérülések miatt lehetőséget kaptam, és éltem is vele. Egy nagyon szép év volt sok munkával, szerencsével és bajnoki címmel, ami nekem az első, a Pécsnek a második volt. Remek csapattársaim voltak, és hasonló stílust játszottak, mint a Kecskemét, ahonnan jöttem, így a beilleszkedés gyors volt. Óriási dolog, hogy Jucikával, ha csak egy évet, de együtt játszhattam, meghatározó része volt abban, hogy az lettem, aki. Akár az edzéseken, akár a pályán kívül rengeteget tanult tőle az ember, úgy hogy ő nem is tudta közben, hogy tanít. Négy év amerikai ösztöndíj következett, közben egy beugrás az 1998-as bajnoki döntőre, ami újabb aranyérmet hozott. Ebben a korszakban érte a klubot Horváth Judit tragikus autóbalesete 1997 őszén, akinek a szerepét aztán ő vitte tovább. Bár én távol voltam, és mire visszatértem 6-7 hónap eltelt, nagyon nehéz volt elhinni, hogy ő nincs többé, és nem tudja csinálni azt, amiben ő a legjobb. Szinte lehetetlen volt feldolgozni, bár nekem mégiscsak könnyebb volt, mint azoknak, akik itthon voltak mellette. Nagyon élveztem az amerikai éveket, de végig bennem volt, hogy haza fogok jönni. Később aztán a WNBA-be (a női amerikai profi kosárlabda liga - a szerk.) is vissza-vissza hívtak nyaranta játszani, ám ez teljesen kielégített. Az, hogy ott építsek karriert, meg sem fordult a fejemben. A négy év alatt a válogatottban is rendszeresen szerepeltem, ott azért érződött, hogy már a legjobbak közt tartanak számon. Amikor pedig végleg hazajöttem Pécsre, ott már az elsőszámú irányító szerepe várt rám, illetve Újvári Eszterrel a háttérposzt megoldása. Nem lett ez kimondva, Lacival (a Pécset 1993 és 2008 között irányító Rátgéber László, vezetőedző - szerk.) nem ültünk le erről beszélni, de innentől kezdve fontos feladataim voltak a csapatnál. Azt hiszem, elsősorban a válogatottbeli teljesítményemnek köszönhetően.

-


A 2001-ben a Pécs történetének legnagyobb sikerét aratva 3. lett az Euroligában, ám a hazai csarnokban rendezett négyes döntőben ezt sokan elszalasztott lehetőségnek nevezik - Iványiék ugyanis 15/1-es győzelem-vereség mutatóval lettek harmadikok. Lehet annak minősíteni, hiszen veretlenül jutottunk elődöntőbe, de tudni kell, hogy rutintalanok voltunk, ez volt az első négyes döntőnk, és meg is voltunk illetődve az első mérkőzésen. Nincs mit síránkozni, ez is egy hatalmas siker, az élmény örök. Nagyon büszke vagyok, hogy háromszor is bekerültünk a négyes döntőbe, és ebből a három alkalomból van kettő bronzérmünk. A sikerkorszak három sorozatban csúcsosodott ki: négy bajnoki arany zsinórban (2003-2006), hét kupagyőzelem zsinórban (1997-2003), zsinórban hétszer jutottak be Európa legjobb nyolc csapata közé (2000-2006, ebből háromszor négyes döntőznek). Más idők voltak, nehéz a maiakkal összevetni. Az Euroliga sokkal kiegyensúlyozottabb volt anyagilag, nem voltak ezek a multimilliárdos tulajdonosok, akikről azt sem tudom, kicsodák, és honnan van a pénzük. Akkor még tudtuk tartani a lépést pénzben a riválisokkal, így a verseny a kosárlabdáról szólt. Emellett Rátgéber László által fel volt építve egy zseniális stratégiánk, és eleve egy olyan életérzés volt Pécsnek a kosárlabda, ami nagyban segítette a sikereket. Az is nagyon fontos, hogy mindig olyan játékosok játszottak itt, akiknek bár lehettek volna, nem voltak sztárallűrjeik, és mindig a csapategység, a csapatérdek volt náluk előtérben. Azt gondolom, ez volt a legfontosabb, mindig a végsőkért tudtunk küzdeni, hajtani egymásért, félretéve az önös érdekeket. A mag éveken keresztül megmaradt, nem volt érdemes elmenni, mert nagyon jó volt itt dolgozni, így évek óta ismertük egymást, az az egy-két játékos pedig aki jött, mindig be tudott illeszkedni.

-


A válogatottal 1995 és 2003 között négy Eb-n és egy vb-n szerepelt, előbbiek egyikén közel járt az éremhez. A 97-es hazai Eb-n egy kis szerencsével egy bronzérem összejöhetett volna, de a negyedik hellyel is boldogok voltunk, mert kijutottunk a 98-as vb-re. Visszatekintve nagy sikereknek látszanak a rendszeres kijutások, de akkoriban ezt természetesnek vettük, rendre ez volt az alapcélkitűzés. Összességében azért szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem ebben a korszakban, és nincs bennem hiányérzet. Hogy mi hiányzik manapság a kijutáshoz? Nagyobb lett a konkurencia, de a mi utánpótlásunk is jóval gyengébb, mint mondjuk 20 éve. A mi időnkben a sport volt az egyetlen, amivel megpróbálhattál kitűnni, ma rengeteg elterelő tényező van a fiatalok számára. Ráadásul kevésbé van meg bennük az alázat a sport iránt, kevésbé szeretnek dolgozni. Mindez a válogatottnál csúcsosodik ki, abban például, hogy vannak hiánykorosztályok, ahonnan alig van válogatott szintű játékos. A Pécs kosárlabdacsapata 2005-ben kivált a felnőtt szakosztályból, és saját névszponzorral működött tovább, a sikerek némileg ritkultak. Két bajnoki aranyat így is nyertek még (2006 és 2010) a megszűnés előtt, de ezt már a „lassú hanyatlásnak” titulálják a klub történetében a wikipédián. Ezzel nem értek egyet. Az Euroligában még sokáig be tudtuk verekedni magunkat a nyolcba, később a 16-ba, volt olyan év, hogy a későbbi győztes Salamanca csak a harmadik meccsen ejtett ki minket. Az egyeduralom megszűnt, de a külső feltételek is megszűntek, és érződött, hogy egyre nehezebb fenntartani azt a színvonalat, amit felépítettünk, és megköveteltek a pécsi hagyományok.

-


2011-ben a szponzor elhagyta a klubot, Iványi Dalma többségi tulajdonosként vitte tovább, és egy kupabronzot és egy bajnoki bronzot így is kiharcolt. A klub utolsó idényben azt nyilatkozta, több tízmillió forintot áldozott a megmentésére. Végül azonban az önkormányzat megszüntette a támogatását, és a másodosztályú PEAC-ban látta a jövőt, ezzel 2012-ben megpecsételődőtt a 11-szeres magyar bajnok klub sorsa. Nagyon nehéz időszak volt, de a probléma régen kezdődött, nem ekkor. Csak a korábbi szakasz még kevésbé volt látványos, illetve a klub előre menekült, nem mert senki az asztalra csapni, és azt mondani, hogy márpedig itt probléma van. Dőreség és nagyon nem szép dolog azt mondani, hogy csak az utolsó két évben voltak problémák, és onnan generálódott a válság. Az én szerepvállalásomról csak annyit, hogy az ember próbálta tenni a dolgát, és menteni a menthetőt. Amúgy tényleg menthető lett volna. A mai napig azt gondolom, hogy bár tényleg rengeteg gondja volt a csapatnak, de egy olyan nimbuszról, egy olyan névről volt szó, hogy nem lett volna szabad veszni hagyni, amit 15 év alatt közösen épített fel nagyon sok ember. Márpedig volt olyan hely az országban, ahol megmentettek hasonló helyzetben levő csapatokat. A szívemre hallgattam, és talán kevésbé az eszemre: végig hittem abban, hogy meg kell menteni egy ilyen értéket, és próbáltam a legvégsőkig elmenni. A végkimenetelre fel voltam készülve, de mai napig szomorú vagyok, és azt mondom, hogy nagyon nagy hiba volt hagyni elveszni a klubot. De elfogadtam, és továbbléptem, a lelkiismeretem pedig tiszta, mert megpróbáltam mindent megtenni. A város úgy gondolta, szeretne tiszta lappal, egy olyan csapattal indulni, melynek nincs problémája, ez szíve joga. Ilyen helyzetben mindenki próbálja tovább vinni a kosárlabdát, ez történt most is, ezért van ma két csapata Pécsnek. Amint az eredmények is mutatják, két sikeres csapata. Hosszú távon pedig meg kell próbálniuk összetalálkozni megint.

- -

2012-ben a bajai kosárcsapat jogutódjaként létrejött a PINKK Pécs csapata, melyben Iványi Dalma vezetőként is csapatkapitányként is főszerepet vállalt. A 2013-as bajnoki bronz után idén megnyerték a bajnoki címet a másik pécsi csapat, a PEAC ellen, így Iványi Dalma tizedik  bajnoki címével vonult vissza. Már előtte eldöntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat, ezért ez nagyon szépen jött ki: ajándékként megkaptam az élettől, hogy bajnoki címmel búcsúzok. Az valóban pikantériát adott a párharcnak, hogy a város által támogatott és a nem igazán támogatott csapat vívta a döntőt, de végig úgy éreztem, hogy a meccsek szerencsére csak a sportról szólnak. Az érzelmeket félre tudtuk tenni, lehet, hogy tudat alatt segített minket egy csak azért is motiváció, de nem görcsöltünk rá extrán. A nehézségek ellenére, és annak ellenére, hogy lenézett csapat voltunk, nyerni tudtunk. De fontosabb, hogy a párharc megmutatta, még mindig a kosárlabda fellegvára Pécs, több ezer ember kijött, és a régi idők hangulatát varázsolták a csarnokba. Márpedig ez fontos a jövő szempontjából, bebizonyosodott, még szeretik a kosárlabdát az emberek. A PINKK a döntős párharcban 1-2-ről fordított, a mindent eldöntő ötödik meccset a PEAC otthonában, a régi pécsi csapat sikereinek is otthont adó Lauber-sportcsarnokban nyerte meg. Hogy milyen a saját csarnokodban idegenben játszani? Még a meccs előtt eszembe jutottak ilyen gondolatok, de ha nekem feldobják a labdát, már csak a játék marad. Már annyi csarnokban annyi nagy meccset megéltem, most a Lauber is csak egy volt a csarnokok közül. Persze a meccs végén aztán előtörtek belőlem az érzelmek. Azért is örültem, hogy ott fejeződött be a döntő, mert így az összes magyarországi csarnoktól, ahol idén megfordultam, győzelemmel köszöntem el. - - Hogy látok-e esélyt a két klub újraegyesülésre? Látok, sőt, ezt hangoztattam az elmúlt két évben. Hosszú távon mindenképp az az érdeke Pécsnek, hogy egy csapat legyen, és amellé tudjon mindenki állni, és próbáljunk visszakapaszkodni oda, ahol a régi nagycsapat volt. Próbáljuk meg ugyanazt a nimbuszt és életérzést felépíteni a kosárlabda köré. Ez a hosszútávú érdek, és erre reális esély is van. Hogy mikor fog megtörténni és hogyan, arra nem nagyon tudok válaszolni, de sokan látják ezt a megoldást. Hogy ki teheti az első lépést, nehéz kérdés. Úgy gondolom, játékosként megtettem, amit a haza megkövetelt, most ugyan befejeztem, de nem biztos, hogy ezt nekem kellene forszírozni. Vannak ebben érintett emberek, akiknek ezt el kell kezdeni. Én szeretnék kicsit pihenni, a családommal végre több időt tölteni, a profi kosárlabdából picit kivonulni, közben azért mindenképp maradok a klub mellett. Ehhez kell majd megtalálni, hogy milyen szerepben, hogyan segítsem úgy a csapatot, hogy nekem is megmaradjon a szabadidőm. Közben a válogatott mellett is van egy fontos munkám, és jövőre jön a hazai Európa-bajnokság. Emellett szeretnék kicsit fiatal kosarasokkal is foglalkozni. Szeretem ezt a játékot, talán ezért tudtam ennyi ideig és így játszani, mert mindig élveztem a kosárlabdát. Hogy alárendeltem mindent? Talán igen. De igazából az volt a lényeg, hogy amikor a pályán voltam, akár edzésen, akár meccsen, az egész egy játék volt számomra mindig, játszani pedig nagyon szeretek. Hogy hova jutottam el 1994 és 2014 között? A sok tapasztalattal nyilván más lett a játékom is, de az érzelmek ugyanazok maradtak: játszani és győzni akarok, mindent megteszek, és az utolsókig harcolok – ez ugyanígy működött 94-ben és most a legutolsó meccsen is.

Ami a cikkbe nem fért bele

A békéscsabai születésű Iványi Dalma tízszeres magyar bajnokként, tizenegyszeres magyar kupagyőztesként és 134-szeres válogatottként vonult vissza, háromszor tagja volt az Euroliga All Star-csapatának. A legrangosabb kupasorozatnak számító Euroligában másban is gyakran a mezőny fölé nőtt: négy idényben a legtöbb gólpasszt, három szezonban a legtöbb labdaszerzést jegyezte, egyszer pedig a legjobb százalákkal büntetőzött. Egyik legemlékezetesebb Euroliga-meccsén, 2010-ben a lengyel Wisla ellen a női mezőnyben ritkaságnak számító tripla duplát ért el 24 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal.