„A jámbor néző meg azt mondja: Atyaúristen!” – interjú a pornóról

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / VS.hu/Zagyi Tibor

-

Napokon belül megjelenik a VS. nagy összeállítása a magyar pornóiparról. Mielőtt olvasóinkat kitennénk a szex, pénz és csillogás ártalmainak, megkértük dr. Kiss Ernő szexuálpszichológust, mesélje el nekünk, mire számíthatunk, ha túl gyakran nézünk szexet a monitoron.


Mi a baj a pornóval? A pornóval az a baj, hogy a pornót nézők – elsősorban a fiatalabbak, de nem csak ők – etalonnak, mintának, mércének tekintik, amit a pornófilmekben látnak. Ez nagy baj, mert volt néhány pornószínész páciensem – nő is meg férfi is –, úgyhogy extrakíváncsiság nélkül is beavatódtam abba, hogyan mennek a pornófelvételek. És meg kell mondanom: nem a reális képet mutatják. A készítők nem félnek használni a mindennemű technikai trükköket és segédanyagokat. Ami trükköt a filmiparban ki lehet találni, azt mind alkalmazzák. Csak egy példát mondok, de számtalan van: egy közösülést három-négy kamerával felvesznek, aztán ezt összevágják, és egy ötperces közösülési jelenet így akár 15-20 percig is eltart. A jámbor néző meg azt mondja: Atyaúristen! Ennyi ideig kellene közösülni? És máris, mivel hibás a mérce, hibás az etalon, a pornófilm problémát okoz mindenkinek, aki nézi. Szóval a pornósok sem bírnak emberfeletti erővel? Nem. A pornóipar tulajdonképpen arra épül, hogy a férfiaknak a vizuális látvány rendkívül fontos, és ezt kielégíti a pornó. A nőket ez sokkal kevésbé érdekli. Hogy ez mennyire fontos a férfiaknak, az abból is érződik, hogy – nem mondok újat – milliárdos üzlet a pornó (erről bővebben eheti pornó-összeállításunkban olvashatnak majd – a szerk.). Emiatt étvágygerjesztőnek használják ezt a fiatalok, ám miután irreális ez a világ, és irreális elvárásokat ébreszt bennük, a valóságos szex ingererőssége egy idő után már kevés lesz nekik ahhoz, hogy elégedettek legyenek. Egy nem pornófüggő fiatal férfinak az még kifejezetten erotikus látvány, ha egy meztelen nőt meglát. De aki a pornót rendszeresen fogyasztja, az nem igazán érzi úgy, hogy ez különösebben izgalmas lenne. Tehát elértéktelenedik számára a valóságos szexualitás. Szélsőséges következményként nem lesz kedve a páros szeretkezéshez, esetleg még merevedési zavarok is bekövetkezhetnek ilyenkor.


-


Olyan pornó nincsen, aminek egészséges lenne a fogyasztása? Ez nem arról szól, hogy egészséges vagy nem egészséges. Isten nyugosztalja, Buda Bélát idézném: nem lehet sommásan elítélni és elmarasztalni a pornót, tudniillik sajnálatos módon a pornón kívül úgymond „akcióban lévő” női meg férfi nemi szerv nem látható sehol képeken. Sajnos szakszerű, reális ismeretterjesztő filmek – vagy mondjuk úgy: szakemberek által ellenőrzött filmek – nincsenek. Az az információ, hogy szerelmeskedés közben hogy néz ki a női és a férfi nemi szerv, gyakorlatilag hiányzik az ismeretterjesztésből. Ez mindenképpen pozitívuma a pornónak. És akkor most hozzáteszem, hogy: sajnos. Szelektíven kell ezt minősíteni. Itt nem arról van szó, hogy amennyiben valaki belebotlik egy pornófilmbe, vagy időnként megnéz egyet-egyet, azzal feltétlenül rosszat tenne. Csak kérdés, hogy milyen filmet néz. Az én olvasatomban vannak lágy és kemény pornófilmek. A kemény pornófilmek direktben a szexet mutatják és semmi mást. Semmi történet nincs bennük. Ilyesmi leginkább az amerikai pornóra jellemző. A franciában, az olaszban, a spanyolban van történet. Ezek is ugyanúgy direktben mutatják a dolgokat, de a történetben van erotika is. Ezért mondom, hogy időnként egy francia erotikus film megtekintésével – ha a partner beleegyezik, akkor akár közösen is, étvágygerjesztőként – nincs a világon semmi probléma. Csak ha függés alakul ki, ha pornó nélkül nem megy a szex, és a pornó már helyettesíti a páros szexet is, akkor jönnek a problémák. Az ilyesmi ugyanis rendszerint úgy szokott kinézni, hogy a férfiember nézi a filmet, és közben önkielégítést végez. Ha ilyesmi történik, ott már baj van, mert a páros szex helyett ez lesz a szexuális élete.

-


Mondta, hogy színészek is jártak önhöz. Nekik milyen problémáik voltak?  Én azt gondolom, hogy árt nekik ez a munka, de az ipart, a készítőket ez abszolút nem érdekli. Sajnálatos módon az ezekben a körökben mozgó embereket csak a profit hajhászása érdekli, semmi más. A készítők direkt olyan szereplőket válogatnak, akikről azt feltételezik, hogy vevő rájuk a közönség, és egyben csak olyanokat válogatnak ki, akik mindenre hajlandók. A pornóiparban nincs olyan, hogy ezt vagy azt nem csinálom meg – akik ilyet mondanak, azok kiszóródnak. És abszolút nem érdekli a filmkészítőket, hogy ezeknek a pornószínészeknek mint magánembereknek mi lesz a sorsuk, miután abbahagyják ennek az iparnak az űzését. Egyben azt is gondolom, hogy nagy a valószínűsége, hogy ez a fajta tevékenység árt a magánszexnek is. A pornóból viselkedési mintákat is átveszünk? Úgy látja, kihat ez a mindennapi magatartásunkra is? Óriási hatalma van a médiának. Amit látnak és hallanak, az iszonyatos hatással van az emberekre. És sajnos az, hogy az emberek kritikusan tekintsenek ezekre a dolgokra, nem elvárható. Egyáltalán elképzelhető, hogy valaki ne kerüljön a pornó hatása alá? Mindenki találkozott már ilyen filmekkel vagy képekkel. Suta hasonlat jutott eszembe: lehet kulturáltan szeretni és fogyasztani a bort. Mértékkel. Most ez ugyanúgy értendő a szexre is. Ha valaki függővé válik, alkoholista lesz, az baj. De az, hogy valaki kulturáltan, mint gourmand szelektál, megnézi, hogy a halhoz például száraz fehérbor dukál, azzal semmi baj nincs.

-


Pornófüggők járnak önhöz terápiára? Hozzám nem. Azt gondolom, amennyiben megvan a kellően erős motiváció, akkor pszichoterápiával kell őket gyógyítani. Nem hiszem, hogy a pornófüggés különbözne az összes egyéb függéstől. Ez ugyanúgy addiktológiai probléma, mint a drog- vagy alkoholfüggés. Ugyanúgy specialistának kell gyógyítania őket, aki ért a függőség terápiájához.  A pornófüggőség nem szexprobléma. Mondta, hogy esetenként már felizgulni se képesek filmek nélkül a pornófüggők. Ezt terápiával helyre lehet hozni? Meg lehet tenni, de nagyon hosszú, nagyon keserves munka. A pszichoterápia nem egy rövid erőfeszítés. Csak hosszan tartó beszélgetéssorozatokat követően várhatunk a terápiától eredményt. Úgy szoktam fogalmazni: ez tényleg meló, nemcsak a páciensnek, de a terapeutának is. A fiatalok hol látnak jó példát? Honnan tanulhatják meg, mi az a szexualitás? Szervezett, szinte minden gyermekre kiterjedő szexuális nevelés Magyarországon sajnálatos módon nincsen. De nem csak nevelés nincsen, kiképzett nevelők sincsenek. A szülőket senki nem képzi ki, a pedagógiában sem foglalkoznak vele, az orvosokat sem képzik ki szexológiára, de még a pszichológusok oktatásának sem szerves része a szexológia. Ahhoz képest, hogy a szexualitásnak mennyire fontos szerepe van mindannyiunk életében, nagyon is esetleges, hogyan is alakul bármelyik fiatal szexuális élete. Alapvetően meg kellene változtatni azt a koncepciót, hogy a szex ösztönös dolog. Valójában tanulandó és tanítható, csak nálunk erre nincsen lehetőség. De kitől tanuljuk? Szakembertől? Gondoljon bele, hogy két tapasztalatlan, szexualitásban járatlan ember elkezd barátkozni egymással, aztán elkezdenek szexelni. Nagyon is esetleges, hogyan alakul végül ez a dolog. Szerencsés esetben meg tudják tanítani egymást, hogy mindketten jól érezzék magukat az együttlétek alatt, mindketten élvezzék, ami történik, és mindketten megtanulják a kielégülés különböző változatait. Magyarország határain kívül hogyan működik ez? Az én értékítéletem szerint a svéd modell az ideális. Az ott megjelentek közül három könyvet is lefordítottak magyarra. Az egyik Grethe Fagerströmtől és Gunilla Hanssontól a Peti, Ida és Picuri. Erre emlékszem, még megvolt nekem. Akkor maga egy szerencsés ember. Ez a könyv zseniálisan leírja, a gyerekek számára is elfogadható nyelven, hogy mi az a szexualitás. Nincs benne se porzó, se bibe, se semmi olyan, amivel a biológiatanárok próbálják megoldani a szexuális felvilágosítást. Mi, pszichológusok nem is szeretjük a szexuális felvilágosítás kifejezést, mert azt sugallja, hogy ez egy egyszeri alkalom: 13 lett a gyermek, és apuka feszengve valamit kiprésel magából, aminek ráadásul informatív tartalma nem sok van. Egy másik ilyen könyv a Honnan jön a kisbaba? (Doris Rübel), a harmadiknak pedig az a címe, hogy Az enyém is megnő? (Antje Helms). Ezek a könyvek nem köntörfalaznak, hanem a gyerek számára azt adják, ami őket érdekli, ráadásul akkor, amikor őket ez érdekli.

-


Hány éves korban kellene ezeket olvasni? Erre nem lehet így válaszolni. Folyamatosan olyannak kellene lennie a szülői mintának, hogy az pozitív modell legyen. Hallott valaha is olyat egy szexuális témájú előadáson, hogy szerelmeskedni nagyon jó, fontos meg élvezetes? Gondolom, nem. Na látja, ez  a probléma. Azt az alapvető dolgot, hogy ezt jó csinálni meg élvezetes, ezt elfelejtik mondani. A szexuális kultúra forradalmasítása nem megoldás erre valamelyest? Olyasmik, mint a németországi kommunák a 60-as évek végétől, nem tudnak erre megoldást jelenteni? Az emberiség mindig is kísérletezett a szexben. De ezek a dolgok nem ilyen egyszerűek: ki milyen kultúrában szocializálódott, olyan az értékrendje – szexben is, másban is. Egy példa: a mi zsidó-keresztény kultúránkban a monogámia evidencia, aki nem monogám, annak – ha akarja, ha nem – bűntudata van, ha meg ki is derül, hogy valaki nem monogám, az egyben szakítási ok is: „megcsaltál, hűtlen voltál” – mondja ilyenkor a partner. Ez a mi kultúránk. Az arab világban előfordulhat, és itt-ott nagyon is természetes a többnejűség. Akkor most mi a normális? A válasz az, hogy nincs olyan, hogy normális. És az nem működik, hogy valaki európaiként azt mondja: nem szeretné megunni a partnerét, ezért inkább megbeszéli vele, hogy mindketten találkozhatnak, ismerkedhetnek másokkal is, ha a kedvük épp úgy tartja? Én a következőt gondolom erről: mindannyian szocializálódtunk egyfajta értékrendre, és az nem elhatározás kérdése, hogy azt átlépjük-e. Nem úgy van, hogy nem tetszik az értékrend, ezért elhagyom. Persze a merev mintakövetés valamelyest már fellazult, és két ember megegyezhet minden olyasmiben, ami mind a két fél számára elfogadható. Ha van két fiatalember, és ők úgy döntenek, hogy egyrészt együtt vannak mint pár, de engedélyezik is egymásnak, hogy más nőkkel és férfiakkal is kapcsolatra lépjenek, akkor az rendben van. De nem vagyok benne biztos, hogy ez hosszabb távon is működik, mert meg lehet beszélni, el lehet fogadni, de aztán a gyakorlatban kiderülhet, hogy a féltékenységtől majd’ megőrül az egyik fél. A gyakorlatban az is gyakran előfordul, hogy hiába engedélyezte a nő a férfiembernek, hogy lefeküdjön más nővel, amikor erre kerül a sor, a férfinak nem lesz merevedése. Tudniillik letiltja a szocializálódási minta ezt a funkciót: bűnnek, megcsalásnak minősíti, és ennek ilyen következményei lesznek. De ilyenkor mennyi az esélye annak, hogy mindkét fél tényleg azt akarja, hogy nyitott legyen a kapcsolat? Nem lehet, hogy a kevésbé domináns fél csupán azért egyezik bele, mert nem szeretné elveszíteni a partnerét? Ez is benne van. A párkapcsolatokon belül sok érdekes játszma van a partnerek között. Van olyan, hogy a domináns fél – nem direktben ugyan, de mégis – rákényszeríti a másikat, hogy fogadjon el valamit. Ha ez egy rákényszerített dolog, akkor nem biztos, hogy bármelyik félnél is működni fog. Más dolog elhatározni, és más kivitelezni.

-


Névjegy

Dr. Kiss Ernő klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta. 1965-ben, a  szocializmus alatt indult második pszichológus-évfolyamban tanult, ahol a szexológiára specializálódott. Ez a fajta érdeklődés akkoriban annyira új volt, hogy osztályfőnöke el is nevezte emiatt Szex Ernőnek –  emlékezik vissza a Magyar Narancsnak adott interjújában. Kiss a Semmelweis Egyetemen klinikai pszichológiát tanított, majd a 70-es években kezdeményezésére indult el – Magyarországon elsőként – a Semmelweis Egyetem Női Klinikáján a szexuális tanácsadás. Közel két évtizeden át volt szexterápiás szakrendelése az Orvostovábbképző Egyetem Női Klinikáján.

Interjú Kiss Ernő szexuálpszichológussal

-