A Green Holidays szerint a törökök felelősek a helyzetért

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

A csődbe ment cég szerint a tulajdonos jóhiszeműen járt el.


A Green Holidays nem felelős a törökországi események kialakulásáért – közölte a csődbe ment társaság. A cég szerint a török partnere, az Akdem Turizm a hétvégén érkező utasokat visszaigazolta, ennek ellenére a megrendelt szolgáltatásokat nem biztosította, holott előre ki lett fizetve azoknak az irodára eső része.

A Green Holidays szerint a török partnercég az irodát írásban nem tájékoztatta, szerződést nem bontott, így csak a vasárnapi gép érkezése után értesültek a kialakult helyzetről. Green Holidays szerint megtették a feljelentést.

A tulajdonos abszolút jóhiszeműen járt el, és ezért vállalja a felelősséget – áll a közleményben. Szerintük „azért, hogy a török partner az utasokat ilyen helyzetbe hozta, nem minket terhel a felelősség”.

A Green Holidays vasárnap már felvette a kapcsolatot a konzulátussal és az Uniqa biztosítóval, bejelentését megtette a Budapest Főváros Kormányhivatalánál. A Green Holidays és az Uniqa közösen szervezik az utasok elszállásolását és hazautazását. Akik még nem utaztak el, közvetlenül az Uniqa Biztosítóhoz fordulhatnak.