A franciák többsége szavaz

-

A francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában a választók 65,3 százaléka adta le szavazatát délután 5 óráig - közölte a francia belügyminisztérium.


Ez a részvételi arány alulmarad az előző három elnökválasztás hasonló időpontjában mért értékekhez képest: 2012-ben 72, 2007-ben 75, 2002-ben 67 százalék körül volt a részvételi arány délután 5 órakor.

Az április végi első fordulóban is jóval többen adták le szavazatukat délután 5 óráig, akkor csaknem 70 százalékos volt a részvételi arány.

Mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy a centrista Emmanuel Macron vagy pedig a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen töltse be az államfői tisztséget a következő öt évben. Az utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű saját politikai mozgalmát vezető Macron biztos győzelmét jelzik, 61,5-62 százalékos támogatottsággal a Nemzeti Front jelöltjével szemben, akinek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.

Közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint a teljes részvételi arány 73-75 százalék körül várható.

Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.