A fizikai távollét gyilkos hiány - Sík Endre a kivándorlásról

Fotó: Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

Van több százezer magyar, akikről mindenki beszél, de senki sem tud pontosat. Még a számukat sem, nemhogy a véleményüket, pártválasztásukat, szándékaikat. Ők a frissen kivándoroltak, akikről Sík Endrével, a Tárki kutatási vezetőjével beszélgettünk. Az viszont a választási regisztrációs listákból tudható, jó, ha tizedük él majd szavazati jogával a külképviseleteken. Szombaton délután négyig kérhetik, hogy felvegyék őket a kinti névjegyzékbe.


A mai adatok szerint 23 ezer magyar lakcímmel rendelkező, de idegenben tartózkodó állampolgár regisztrált a külképviseleteken, hogy ott szeretne szavazni. Hogy hány „belföldi” magyar állampolgár él külföldön, senki sem tudja pontosan, de ha elfogadjuk a becslést, hogy mintegy 300 ezren lehetnek, akkor a 6-7 százalékuk regisztrált, hogy szavazhasson. Miről árulkodik Önnek ez a szám? Ez alacsony szám. Nem nagyon mozdult meg a szavazhatnékja ennek a populációnak. Ehhez képest a 200 ezer szavazni vágyó határon túli magyar, a kétmilliósként számon tartott külhoni magyarok 10 százaléka. Ezek szerint ők jobban érdeklődnek a lehetőség iránt.


Összesített külképviseleti névjegyzéki adatok


Mihez képest érzi alacsonynak a jelentkezők számát? Volt valamilyen várakozása? Kutatóként azt mondhatom, hogy nem volt ilyen várakozásom. De mondhatom azt is, hogy nem lep meg. Akik most kint vannak, függetlenül attól, hogy haza akarnak-e jönni, ezt tudatosan döntötték el. Következésképpen az itteni választások annyira nem izgatják őket, mert akkor talán nem ott lennének. Aztán a technikai rész – és ez most nagyon fontos – megnehezíti számukra a voksolást, ők ugyanis csak személyesen szavazhatnak, tehát nem tehetik meg ezt elektronikusan vagy - mint a határon túli magyarok – levélben. Miközben ezek a megoldások könnyebbé, gyorssá és olcsóvá tették volna a részvételüket, de ettől megfosztattak. Következésképpen az első állítás, hogy vélhetően nem nagyon akarnak most részt venni az ő kis Magyarországuk közéletében, a második pedig, hogy nem is tették ezt számukra vonzóvá. Ez a kettő együtt érthetővé teszi ezt az alacsony arányt.


„A jogukat talán gyakorolni akarják, ám ebben fizikailag, technológiailag akadályoztatva vannak, s ez már túl sok ”

 

 Meglep, hogy úgy látja, talán különösebben nem is érdekli őket a választás, hisz épp Ön jellemezte egyszer úgy az utóbbi nagy migrációs hullámban elmenőket, hogy „transznacionális migránsok”, tehát kint élnek, dolgoznak, de Magyarország a hazájuk, sőt, kint létük okán talán még átéltebben az. Miért ne lenne fontos számukra a szavazás? Ez a kettő nem zárja ki egymást. A jogukat talán gyakorolni akarják, ám ebben fizikailag, technológiailag akadályoztatva vannak, s ez már túl sok. Ennyit nem ér meg nekik. A migránsok sokat dolgoznak és jellemzően kötött munkaidőben, szigorú rendben és elvárások között. Meg kell gondolniuk, mire vesznek ki szabadságot, ha például vasárnapra be vannak osztva dolgozni. Az utazás drága és ha még messze is van a külképviselet, akkor szállást is kéne fizetni legalább egy éjszakára. Gondoljunk arra is, hogy bár ők nyilván többet keresnek kint, mint itthon, de azért minden kiadást nagyon meg kell gondolniuk, nagy áldozat lenne tőlük ennyi mindent kérni. Különösen akkor, ha közben tudják, megadatik a levélben szavazás lehetősége a lakcímmel nem rendelkező állampolgároknak, illetve az itthon szavazóknak, hogy ingyen, az otthonuk közelében szavazhassanak, esetleg mozgóurnát kérjenek, ha nem tudnak elmenni voksolni. Nekünk ingyen van, hogy gyakoroljuk a választójogunkat. Velük viszont megfizettetik az árát. Ön mit gondol, kire szavaznak a regisztrálók és kire szavaznának a távol maradók? És akkor most szűkítsük a kört a frissen elmentekre, ide szokták sorolni az uniós csatlakozás idején, tehát 2004-ben, a nagy gazdasági válság kirobbanásakor, tehát 2008-ban és a 2010 után útnak indulókat. Az utóbbi évtizedben távozottakról nem találtam ilyen kutatási adatot. Azért nem talált, mert nincs ilyen kutatás. De nézzük meg, hogy mit tudunk. Tudjuk azt, hogy például hol élnek magyar migráns közösségek. Talán ebből következtethetünk arra, hogy milyen a pártszimpátiájuk. Az Izraelben élők talán nem szavaznak antiszemita pártra. Akkor sem, ha nem zsidók. A Brüsszelben élők között, akik az EU-nál dolgoznak, vélhetően az utolsó uniós szavazás eredményeként kialakult ottani pártösszetétel miatt több a kormánypárti, a konzervatív táborba tartozó szavazó. Münchenről és Londonról nehezebb értelmes hipotézist felállítani. Az angolul beszélőkről talán mondhatjuk, hogy azért mentek, mert itthon nem találtak volna (olyan jó) munkát mint ott. Ha ez igaz, akkor valószínű, hogy kormányváltásra szavazók, hisz vélhető, hogy a megélhetési nehézségeikből fakadó kényszermigrációt valamennyire a kormány számlájára írják. De adatok híján ez inkább csak spekuláció.  


„A migrációs kedv még hosszú ideig nem fog csillapodni a magyaroknál sem.”

-


Mit gondol, a politikusok miért csak beszéltek a migránsokról? Miért nem próbáltak valahogyan akciózni például az ellenzékiek, ha már a kormánypártok nem adták meg a levélben való szavazás lehetőségét? Meghirdethették volna, hogy a magyar központokba küldenek értük autókat... Ha másért nem, akkor figyelemkeltési céllal. Felvirágozott autókkal például!? Ez jópofa politikai flashmob lehetne, ha lenne modernitásra való készség a pártok spindoctoraiban. De akár a közösségi oldalakon is felvehették volna a kapcsolatot a magyar közösségekkel. Egyes közösségi oldalakon valóban élénk élet mutatkozik. Szállást és boltokat hirdetnek, ütvefúrót kérnek kölcsön és biciklit árulnak a kinti magyarok. De ez még csak annyit jelent vajon, hogy tudnak egymásról? Létrejöttek már a szorosabb kapcsolatok? Alakulnak már hálózatok, érdekképviseleti szervezetek? 56 erőteljes diaszpóra. Együtt mentek, egyívásúak, náluk ez szinte természetesen kialakult. A második világháború után kimentek például Torontóban nemcsak tudtak egymásról, zsidó és volt csendőr is találkozott egy étteremben. Aztán a szocializmus disszidensei érkeztek. Én a nyolcvanas években láttam, hogy filmklubbot alapítottak, ilyen módon deklarálták, hogy nem politikai alapon szerveződnek. Oda mindenki eljárhatott. Ott például nagyon aktívak voltak az Erdélyből oda érkezett magyarok. De ezek a közösségek már nem igazi fogódzók a 2000 után kimenteknek. Az ő esetükben már nagyon nagy szerepet játszik az interneten való kapcsolatteremtés. De identitásképző például az olcsó repülőjáratok használata is, vannak, akik mindig ezeken a gépeken találkoznak. Jellemző a hétfő hajnali londoni járat, a „fekete vonat” vagy a csütörtök délutáni, amin a „brüsszelokraták” utaznak. És vannak már futárszolgálatok, munka- és szállásközvetítők.....Mindezek csökkentik a migrációs költségeket, könnyebbé teszik meghozni a döntést a távozásról. Ez minden migráció esetében megfigyelhető volt. Láncreakcióról van szó, ez összeadódik a migrációt amúgy is gerjesztő más folyamatokkal. A migrációs kedv még hosszú ideig nem fog csillapodni a magyaroknál sem. Valószínűleg azért sem, mert szükség van arra a pénzre, amit a migránsoktól kapnak a családok. A Világbank szerint tavaly 2400 millió forintot utaltak haza Magyarországra a kint élők. Ezt az összeget a Világbank a kint élő és elért összmagyarság alapján számolta, tehát ebben benne vannak az 56-osok is, nemcsak a frissen kimentek. Sokféle számítás van, hogy hányan lehetnek kint, így a hazautalt összeg nagysága is elég bizonytalan. Még kevésbé becsülhető a be nem folyt adók összege. Ebből a szempontból veszteség a migráció. Igen, ez is az ára a migrációnak. Körülbelül öt év alatt dől el, hogy valaki hosszabb ideig marad, vagy visszajön – írta korábban. Jönnek már vissza az utóbbi évtized kitelepült magyarjai? Nem tudunk róla, de ez még mindig nem csökkentené a migránsok összlétszámát, olyan sokan mennek ki. Részben olyanok, akiket a korábbiak vonzanak ki. Ha egy közösségből valaki munkát szerez mondjuk egy angol kisvárosban, akkor a barátjának, az ismerősének és annak barátjának már segít kimenni. Ráadásul én úgy gondolom, hogy aki hazajön, az sem jön még véglegesen, hacsak nincs valami különleges magánéleti motivációja erre, például különlegesen nagy kudarc érte kint, vagy nem bírja a honvágyat. Aki egyszer megtapasztalta, hogy külföldön olyan életszínvonalat tud magának biztosítani, amit itthon nem, az már nehezen mond le a kinti jólétről. Még azok is vissza szoktak menni, akik sikeresek voltak, új tudásra tettek szert és még tartalékot is gyűjtöttek - például ha itthon történik valami olyan, amit nem szeretnek.


„A fizikai távollét gyilkos hiány. Együtt a legjobb boldognak lenni. De ezt a nagy luxust nem engedheti meg magának mindenki.”

A különélést mindenki megszenvedi, a gyötrelmeket mégis felülírja a szükség? Nagyon megszenvedik az elmenők és a maradók is. Én mindig azt mondom, hogy a migráció egy válság, még ha gazdasági értelemben sikeres is. Még akkor is válság, ha valaki az identitását a migráció során újra fel tudja építeni. Még akkor is az, ha az új infokommunikációs eszközökkel napi szinten lehet kapcsolatot tartani, skype-on, viberen, az olcsó utazással. A fizikai távollét gyilkos hiány. Együtt a legjobb boldognak lenni. De ezt a nagy luxust nem engedheti meg magának mindenki. Milyen hatással lesz ez a gyerekekre, a „migráns félárvákra”? Ez egy olyan áldozat, amit együtt hoz meg, aki elmegy, és aki itt marad. Nem lehet tudni, melyik a nagyobb. És az igazán tragikus az, ha egy idő után nincs visszaút. A legjobb az, ha viszonylag rövid ideig tart a migráció, ha rendszeresen haza tud látogatni az elmenő. Hogy kapjon valamit mindig az itthonból is, és feltöltődjön, közben az itteniek is kapjanak belőle annyit, hogy továbbra is a magukénak tekinthessék. Fontos, hogy valaki egy kis tőkét halmozhasson fel, és az ország is fejlődjön közben, hogy hihesse, hogy ha hazajön, akkor lesz munkája Magyarországon. És hasznosítani tudja a kint megszerzett tudást. A gyerekek a legkiszolgáltatottabbak ebben a helyzetben. Védtelenek, mert nekik nincs kialakult életük, mint mondjuk az itthoni nagyinak, akinek hiányzik ugyan az unoka, de azért van egy saját élete. Milyen hatásai lehetnek a migrációnak a nemzet egészére? Akik mennek, azok jellemzően szülőképes korban lévő fiatal, vállalkozókedvű, tenni akaró és képes emberek. Az itt maradó gyermekeik nélkülük nőnek évekig, a velük utazók más országban élik a gyerekkorukat, később könnyebben maradnak kint. Azt pedig végképp nem tudhatjuk, hogy hány gyerek nem születik meg. A meg nem született gyerekekről azért is érdemes beszélni, mert a magyar népesség fogyását már évek óta a Magyarországra érkező migránsok kompenzálták, igaz, már egyre csökkenő ütemben. A kifelé irányuló migráció ebből a szempontból veszteség. Bízzunk benne, hogy a politikusok felismerik, hogy bár a mostani irányt nem tudják megváltoztatni, mert a migráció még belső törvényeinél fogva erősödik, arról már most gondolkodniuk kell, hogy mi lesz tíz év múlva. Ahhoz valódi nemzetpolitikai stratégiát kell kialakítani. A legkedveltebb célország jelenleg Ausztria, Németország és Anglia. De az angol egyetemeken Kanada, Ausztrália és Új-Zéland kedvezményekkel kecsegteti és toborozza a fiatalokat. Elképzelhető, hogy sok magyar fiatal már Európát is elhagyja majd? Aki egyszer külföldre megy tanulni, dolgozni és ott helyt tud állni, az megtanul bízni magában. És akkor bármikor képes meghozni egy ilyen döntést.