A dobogóra várják az újrahúzott OSC-t

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK / AFP / ATTILA KISBENEDEK

A vízben és a parton is jelentősen erősödik az OSC-Újbuda, amely a 14 csapatos férfi vízilabda ob I-ben legutóbb a 13. helyen végzett.


A klub játékosállománya gyakorlatilag teljesen kicserélődött, és a végül bajnoki bronzérmes Szegedet még idény közben elhagyó A-Híd Építő Zrt. főszponzorként segíti az együttest a minél eredményesebb szereplésben. A megállapodás, jelentette be Sal László, a zrt. vezérigazgatója, egy plusz egy évre, gyakorlatilag a 2016-os riói olimpiáig szól. Az OSC vezetőedzője az a Vincze Balázs, aki a szegedi kispadot cseréli fel a XI. kerületi csapatéra, amelybe három szegedi játékosát, köztük a világbajnok védőt, Decker Ádámot is magával hozta. Az új együttes másik, nagyobbik fele a bajnok Egertől érkezik: nem kevesebb, mint hét pólós hagyta maga mögött a hevesi klubot az A-Híd-OSC-Újbuda kedvéért. Az egri különítmény tagja a vb-aranyérmes Bátori Bence és Gór-Nagy Miklós, továbbá a kanadai válogatott Kevin Graham. A Vasasból szerződött át a világbajnoki ezüstérmes montenegrói Drasko Brguljan, harmadik légiósként pedig az egykori szegedi, új-zélandiból időközben ausztrállá lett Joseph Kayes. A csapat a mérkőzéseit a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában játssza. Csütörtökön mutatták meg az újságíróknak az uszoda mellett épülő új, 33 méteres versenymedencét, amelynek megszületéséhez a kormányzat 120 millió forinttal járult hozzá. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere köszönetet mondva a támogatásért kitért rá, hogy a póló három éve honosodott meg a kerületben, a Nyéki uszodában edzett, majd játszotta már a mérkőzéseit is az OSC, amely most megerősödve – megítélése szerint – már nemzetközi szereplésre is esélyes. „Itthon, a magyar bajnokságban az 1-3. helyre várható a csapatunk” – jósolt a vízilabdás múltú kerületvezető.