A devizahitelekről egyeztet az NGM és a bankszövetség

Fotó: Fotó: Zagyi Tibor / Fotó: Zagyi Tibor

-

A téma az, hogyan lehetne kivezetni a devizahiteleket. A Nemzetgazdasági Minisztérium több javaslatot is vitt.


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képviselői Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár vezetésével a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek a devizahitelek kivezetéséről. A tárca többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb időn belül lépni tudjon - írta közleményében a tárca. Az NGM vezetői folyamatosan értekeznek a devizahitelesek problémájának megoldásáról az érintett szereplőkkel, „hiszen sokféle megoldás lehetséges”. A tárca elkészítette a szükséges háttérszámításokat és elemzéseket. A kormány célja változatlan: kivezetni a devizahiteleket a magyar pénzpiacról, figyelembe véve a hitelesek, az állam és a bankok érdekeit is - áll a közleményben. Az ügy előzménye, hogy a Kúria felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár - Kásler Árpád a Haza nem eladó párt elnöke - és az OTP közötti devizahitel-szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank mindenkori hivatalos árfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a vitatott szerződés érvényben marad, az ügyben a Kúria kizárólag a Kásler házaspár szerződéséről döntött. A Kúria ezért vizsgálja, hogy az árfolyamkockázat fogyasztóra való terhelésének tekintetében tisztességtelen-e a devizahitelezés, vagy esetleg amiatt, hogy a pénzintézet esetlegesen téves tájékoztatást adott az árfolyamkockázattal kapcsolatban. Az egyoldalú szerződésmódosításokat is vizsgálja a legfelsőbb bírói hivatal. Ezen belül azt, ez milyen körülmények közt felel meg az átláthatóság követelményének. Továbbá vizsgálat tárgya az is, hogy tisztességtelen volt-e az árfolyamrés alkalmazása. A Fidesz a Kúria ezen döntésére várt. Sürgették a hivatalt, hogy kezdje meg a tárgyalást az árfolyamrésről és az egyoldalú kamatemelésről. Rogán Antal (Fidesz) ennek kapcsán azt ígérte, ha júniusig állást foglal a Kúria, a Fidesz elfogadja majd a devizahitelesek helyzetetét rendező törvényt.