A demokraták menekülnek a zaklató producertől

Fotó: AFP / YANN COATSALIOU

-

Hillary Clinton, a volt demokrata elnökjelölt, valamint Barack Obama volt elnök és felesége is elítélte a szexuális zaklatással, nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein.


Hillary Clintont "sokkolta és megdöbbentette", Barack Obamában és feleségében pedig "undort keltett" mindaz, ami Harvey Weinsteinről, Hollywood egyik legbefolyásosabb filmproduceréről, demokrata politikusok bőkezű támogatójáról kiderült. A volt elnökjelölt és First Lady, illetve a volt elnöki házaspár megszólalására napok óta várt a közvéleménye. Clinton kedden a Twitteren, Barack és Michelle Obama pedig közleményben közölte véleményét.

"Tűrhetetlen a panaszaikkal előálló nők által leírt viselkedés. Bátorságuk és a többiek támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy gátat vessünk az ilyen magatartásnak" – írta Clinton.

Az Obama-házaspár szerint "bármely férfit, aki nőket alacsonyít le és foszt meg méltóságától el kell ítélni és felelősségre kell vonni, függetlenül gazdagságától vagy társadalmi státuszától".

Közleményt adott ki Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője is. Weinstein viselkedését hitványnak nevezte, amely "valamennyi elfogadott mércét megsértette".

Egyikük sem említette Weinstein korábbi pénzadományait, pedig a bukott filmmogul bőkezű támogatója volt Clinton és Obama kampányainak, és mindannyian kifejezetten baráti kapcsolatokat ápoltak vele.

Több demokrata politikus már a hét elején megszakította a kapcsolatot Weinsteinnel, és bejelentették, hogy a tőle kapott adományokat különféle civil szervezeteknek fizetik be. Kedden újabb ismert színészek – például Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie – hozták nyilvánosságra, hogy Weinstein szexuálisan zaklatta őket, három nő nemi erőszakról számolt be, és a The New Yorker című hetilap nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyet az egyik színésznő titokban készített, amikor Weinstein fogdosni akarta.

Georgina Chapman divattervező, Harvey Weinstein jelenlegi felesége bejelentette: elválik a férjétől.

A 65 éves Harvey Weinsteinről a múlt csütörtökön közölt oknyomozó riportot a The New York Times. A lap szerint a producer hatalmával és befolyásával visszaélve évtizedeken keresztül szexuálisan zaklatott színésznőket. A producer először bocsánatot kért, aztán be akarta perelni az újságot, de a hét végén lemondott védelméről az ügyvédje, Lisa Bloom is. Weinsteint vasárnap azonnali hatállyal elbocsátották a The Weinstein Company nevű filmes cégtől, amelynek társalapítója volt, és amely most névváltoztatásra készül.