A chilei Valparaísóban tízezernél több ember károsult a tűzvész miatt

Fotó: Europress/AFP/Alberto Miranda

-

A chilei Valparaísóban 12-15 ezer ember károsult a tűzvész miatt, amely április 12-től több mint egy héten át tombolt a kikötőváros főleg szegényebb negyedeiben - jelentette be a katasztrófa utáni helyreállítással megbízott rendkívüli kormánybiztos.


Andrés Silva szerint még gyűjtik a pontos adatokat azokról a területekről, ahol engedély nélkül építkeztek az emberek. Ezekben a körzetekben, több mint 1800 telken egy-egy házban akár három család is lakhatott. A felmérések meg fogják állapítani, hogy hány újjáépíthető ház maradt, de kevés lehet, mert a pusztítás ezeken a helyeken teljes volt – mondta. A kormány 18 milliárd pesót (mintegy 7,3 milliárd forint) különített el a költségvetésből a rendkívüli helyzet orvoslására, a törmelék eltakarítására, ideiglenes szállásokra és lakbértámogatásra. Addig nem lesz újjáépítés, amíg meg nem állapítják, mely körzetek biztonságosak. Vannak olyan helyek, ahol tilos lesz az építkezés – hangoztatta Andrés Silva. A hatóságok megkezdték a normális életkörülmények helyreállítását, például fokozatosan újraindítják az oktatást. A lakosok megelőző céllal tömeges védőoltást kapnak tetanusz és influenza ellen. A tűzoltóság képviselője közölte, hogy bár a tűzvész véget ért, a város területén folyamatosan figyelnek bizonyos pontokat, ahonnan újra felcsaphatnak a lángok. A tűz pusztította 965 hektárnyi területen már nincsenek tűzfészkek, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet újabb tűz – mondta. Továbbra is készültségben áll hét tűzoltó brigád, húsz repülőgép és 12 helikopter. A romeltakarítást az ünnepek alatt 2500 önkéntes segíti. Az UNESCO világörökség részének nyilvánított város történetének legnagyobb tűzvészében 15-en meghaltak, és mintegy 3 ezer lakás semmisült meg. A történelmi belváros épségben maradt.