A britek visszavennének az EU-ból

Fotó: AFP / CARL COURT / AFP / CARL COURT

-

A királynő ismertette a cselekvési programot, melynek része az EU bizonyos feladatainak visszavétele.


A történelmi hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő beszédével kezdődött a hivatalos idei brit parlamenti évad. Az uralkodó ismertette a következő egy éves tervet, melyben szerepel az Európai Unió egyes hatásköreinek „hazatelepítése”. A 88 esztendős uralkodó, akinek kezébe a kormány adja a következő törvényalkotási évre szóló programot, a Lordok Házában 11 törvényjavaslatot ismertetett. A beszéd tartalmazta emellett a konzervatív-liberális kormánykoalíció külpolitikai célkitűzéseinek főbb pontjait is, és ezek között hangzott el, hogy a brit kormány az EU reformjára törekszik. Ennek részeként London el akarja érni, hogy az unió tagországai és a nemzeti parlamentek a jelenleginél „erőteljesebb szerepet” kapjanak.