A Bayern elnöke börtönbe megy, nem fellebbez

HÁTTÉR

Nem fellebbez az adókerülés miatt három és fél év letöltendő börtönt előíró ítélet ellen a Bayern München német labdarúgó egyesület elnöke.


Uli Hoeness pénteken az egyesület honlapján megjelent nyilatkozatában közölte, hogy elfogadja a müncheni tartományi bíróság csütörtöki ítéletét és azonnali hatállyal lemond a Bayern München egyesületnél illetve részvénytársaságnál betöltött tisztségeiről. A sportvezetőt hétrendbeli, összesen 28,5 millió euró értékre elkövetett adócsalásban marasztalták el, amiért nem fizette be egy titkos svájci számlán keresztül bonyolított tőzsdei és devizapiaci ügyeletekből származó nyereség után járó adót. Ez volt „életem legnagyobb hibája” – mondta Uli Hoeness. Hozzátette: „a tisztességről, az emberi tartásról és a felelősségvállalásról” alkotott felfogásából az következik, hogy nem támadja meg az ítéletet, hanem vállalja tettének következményeit.