A Barca megmentheti sérült kapusát

Fotó: Getty Images / István Hajdu

A távozóban lévő Victor Valdés sérülése után mégis maradhat Barcelonában. Kiderült az is, hogy a klub mennyit fizet a fiatal horvát tehetségért.


Victor Valdés még a télen bejelentette, hogy a szezon végén távozik a Barcelonától, ám az egész terv meghiúsulhat azok után, hogy a Celta Vigo ellen simán megnyert hétközi bajnokin súlyos térdsérülést szenvedett. A kapus előreláthatólag fél évet kénytelen kihagyni a térdszalagszakadás miatt, ami megnehezítené a nyári csapatkeresést, azonban a Barcelona a klubot lassan két évtizede szolgáló játékos segítségére siethet. Az ARA.cat beszámolója szerint a Barca vezetőségében fölvetődött a szerencsétlenül járt kapus szerződésének meghosszabbítása, amivel kihúznák a bajból a Manchester Cityvel és az AS Monacóval is kapcsolatba hozott 32 éves játékost. A Barcelona egyébként már szerződtette Marc André ter Stegent, aki a nyártól veszi át az első számú kapus szerepét. A katalán klubbal kapcsolatban nyilvánosságra hozták a fiatal horvát tehetségért, Alen Halilovicért fizetendő végleges összeget is: a Dinamo Zagreb középpályása kétmillió euró ellenében (kb. 600 millió fordint) igazol a nyártól Barcelonába.