A Bálna gyomrában: kultúra a hétre

Fotó: Béla Fotós

November 8-án végre megnyílt az évek óta vergődő Bálna (IX. Közraktár utca 2.), és a hétvégét teljesen kitöltő programok láttán úgy érezhettük, valóban jelentős, nemcsak vonzóan szép, hanem fontos kulturális térrel is lettünk gazdagabbak. Ám egyelőre ez részben illúziónak tűnik, mivel programok híján esténként szinte ravatalozói csend fogadja a látogatót.


Szerencsére nem így történt 14-én, csütörtökön, amikor hatalmas érdeklődés, jó nők és pasik, valamint pár pohár remek bor mellett Pataki Gábor művészettörténész nyitotta meg az Új Budapest Galéria kortárs magyar művészek új és régebbi munkáit bemutató Budapesti merítés című kiállítását. Hajdu István, a Balkon című folyóirat főszerkesztője szerint a gyönyörűen tagolt, tágas terekkel rendelkező új kiállítóhely átadása igen fontos esemény, mivel a korábbi hely a Szabadsajtó úton egyre alkalmatlanabbnak bizonyult nagyszabású tárlatok megrendezésére. A friss munkák közül Károlyi Zsigmond, Maurer Dóra, Nádler István és Szilágyi Teréz műveit emelte ki.

Ide kapcsolódik az egyik legnagyobb kortárs magyar festő, Károlyi Zsigmond (1952) Kívül-belül (művek a hetvenes évekből) című tárlata, mely a Neon Galériában (VI. Nagymező utca 47.) látható december 10-ig. Károlyi most kiállított vásznain egyetlen témát jár körül lehengerlő következetességgel: felállványozott épületeket fest, mindig más fényben, más nézőpontból, kicsit hasonlóan Claude Monet egykori roueni katedrálisaihoz. De Károlyi művészetétől távol áll bármiféle impresszionista puhaság – hideg látomások ezek. A művész így jellemzi törekvéseit: „Nem tudom, miért adtam a KÍVÜL-BELÜL címet, bár az üvegen levő rajzra gondolva érthető - kétnézetű. És mindegy melyik oldalon állunk, - mondjuk, a képből kifelé nézünk – magunkat hiányolhatjuk csak a látványból. Az általunk látott KÉP ezért az a terület, ahol nem vagyunk: nosztalgia-táj.”


Aki a nosztalgia jegyében utazik, annak csak fel kell ülni a Bálna előtt megálló 2-es villamosra, és pár perc múlva Ludwig Múzeumban lehet, ahol 2014. január 12-ig fogadja látogatói a Beat Nemzedék /Allen Ginsberg című, lenyűgöző anyagot felvonultató kiállítás. Ginsberg (1926-1997) vérbeli kultikus alak volt; kötelező verse, az Üvöltés kezdősorait még az is ismeri, aki soha életében nem hallotta a nevét: „Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban…” A kurátor, Jean-Jacques Lebel bevezetőjében nem hagyományos tárlatot ígér, az anyagot részben eddig még nem bemutatott filmekből, fényképekből, hangzó dokumentumokból állították össze, a labirintusszerűen elrendezett térben nem didaktikus, hanem önálló szellemi kalandot kínáló, multimédiás kiállítást élvezhetünk. Ginsberg mellett a beat- nemzedék más nagyjai, mindenekelőtt Jack Kerouac és William S. Burroughs szereplése biztosítja az „akusztikus antológia” rendkívüli magas színvonalát.


A 2-es villamoson a nagy terjedelem miatt bizonyára nem lehet végigolvasni Kun Árpád Boldog Észak című regényét, de a hamarosan beálló hosszú téli estékre megkapó, okos és a szó legjobb értelemben érzelmes olvasmány ez a Norvégia igencsak kies és hűvös táján játszódó könyv. Az 1965-ben született, eddig költőként ismert Kun Árpád 2006 óta él a „boldog” északon, egy fjord melletti kis faluban dolgozik kisegítő munkásként egy idősotthonban. Vajon hogyan mutathat egy majdnem két méterre nőtt, koromfekete bőrű afrikai férfi a jég és hó szemfájdítóan fehér közegében? Még a meghökkentően közönyös norvégok számára is furcsán. Azt gondolhatnánk, Kun Árpád kissé elvetette a sulykot, amikor egy ennyire különleges, szinte valószínűtlen figurát tett meg regénye főhősének. Pedig csak az életet másolta: a fekete fiatalember valóságosan létező személy, aki valódi nevén, Aimé Billionként szerepel a könyvben, és nem más, mint az író munkatársa a norvég öregek napközijében. Aimé – akinek ereiben joruba, francia és vietnami vér keveredik – súlyos afrikai örökséggel harmincnyolc évesen érkezik meg hazájából, Beninből a gleccserek honába. Nagyapja még híres vudu varázslóként tevékenykedett, akinek nem okozott gondot, hogy némi kábítószer segítségével pillanatok alatt átlépjen a szellemek birodalmába. Aimé anyját pedig „Dan, a nyomott kedélyű, de jóságos óriáskígyó papnői nevelték”. A némileg a „mágikus realizmus” jegyében álló regényben mindennaposak az ilyesfajta mesés elemek; Aimé a protestáns Norvégiában sem szabadulhat a vudu vallásának hódoló családjától, múltja látomásaitól. Talán ez az egyik oka gyökértelenségének: Európában afrikainak, Afrikában európainak érzi magát. De a halál felé tartó öregekkel, a magatehetetlen ápoltakkal való szolidaritás révén sikerül megtalálnia önmagát, életében először találkozik a szerelemmel is, és a regény végén határozottan boldognak kell képzelnünk őt. Az utóbbi évek egyik legszebb, leghitelesebb magyar regénye. (Magvető, 432 oldal, 349o Ft) Károlyi Zsigmond11

De van ötletünk azok számára is, akik annyira tartanak a sajnos vészes ütemben közelgő téltől, hogy nem csupán a villamosra nem merészkednek, de még utcára se igen kívánkoznak. A Supertv2 adón most pereg A törvény embere (Justified) sorozat harmadik szezonja; az AXN Black csatornán pedig már a legújabb, a negyedik évadot élvezhetjük. Az ötletgazdát, az augusztusban elhunyt Elmore Leonardot, ha máshonnan nem, Tarantino Jackie Brown című filmjének rendkívül szellemes írójaként ismerhetjük. Raylan Givens rendőrbíró alakjában Leonard felejthetetlen alakot teremtett, akiben még pislákol némi erkölcsi érzék a Kentucky államban élő szellemi véglények között. Leonard 1995-ös Raylan- regénye (Váltságdíj fejében) egy hónapja már magyarul is elérhető (Jaffa kiadó, 229 oldal, 294o Ft). Kedvcsinálónak egy párbeszéd: „– Nem hallottál arról a fickóról, akinek, amikor az éjszaka közepén felébredt, a felesége kezében volt a farka? – És mi rossz van ebben? – Hát csak az, hogy a nő a szoba másik végében állt vele."