A 85 éves Kányádi számára addig terjed a haza, amíg a nyelv

Fotó: MTI / MTVA / Czimbal Gyula / MTI / MTVA / Czimbal Gyula

-

HÁTTÉR

Az idén 85 esztendős Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt köszöntötték barátai, pályatársai és tisztelői születésnapja alkalmából kedden a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).


Az ünnepségen Kányádi Sándor verseit Havas Judit előadóművész és Őze Áron színművész mondta el, a megzenésített költeményeket a Kaláka együttes adta elő. A május 10-én 85. életévét betöltő Kányádi Sándor az ünnepségen elmondta: az az igazi költő, akinek halála után évszázadokkal is mondják a verseit, ilyen például Petőfi Sándor. Hozzátette, hogy az ő Magyarországa addig terjed, ameddig a magyar nyelv, és ezt az általa nagyon szeretett országot addig szolgálja, ameddig csak tudja. A programot – amelyen pályatársai méltatták a költőt – az MMA, a PIM, a Magyar Írószövetség és a Digitális Irodalmi Akadémia szervezte.


-


Kányádi Sándor: A vers az, amit mondani kell

Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam: - Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers? - A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell. Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen. A vers az, amit mondani kell. Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg. Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk. A vers az, amit mondani kell.

(Forrás)