6,5 milliárdból fejleszthet az MTK

Fotó: MTI/Kovács Tamás / MTI/Kovács Tamás

Az MTK a tavalyi év végén rendezte valamennyi saját, valamint a beolvadó BSE adósságát, és jelenleg senki felé nincs tartozása.


Deutsch Tamás, a klub elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón ezen kívül azt is bejelentette, hogy az egyesület 2020-ig összesen 6,5 milliárd forintot tervez sportlétesítményeinek fejlesztésére fordítani. Ennek közel a 90 százaléka, 5 milliárd 866 millió forint lesz költségvetési pénz, a többi pedig saját forrás. A fejlesztés keretében 2016 őszén készülhet el az új, ötezer férőhelyes Hidegkuti Stadion, amely majd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának is otthont ad. Megújul a zuglói Lantos Mihály Sporttelep, ahol idén szeptemberben kezdi meg működését a Brüll Alfréd Akadémia, ebben kilenc egyéni sportágban képezik majd a fiatal tehetségeket. Már folyik a városmajori sportlétesítmények felújítása, ahol egy strandsport-központot alakítanak ki, és fejlesztik a klub két vízi bázisát is.