5600-szor tudakozódott külföldön a NAV

Fotó: Fotó: MTI/Kovács Tamás / Béla Fotós

A hivatal munkatársai áltlában arra voltak kíváncsiak, történt-e áfacsalás. Leggyakrabban a szlovák, német és román állami szerveket faggatták.


Novemberig 5 600 esetben kért információt külföldi állami szervektől a magyar adóhivatal. Az esetek több mint kilencven százalékában áfaügyek tisztázásáráról volt szó – írta a Magyar Nemzet. Aszalós Andrea, a NAV sajtóreferensére a lapnak elmondta: ilyenkor a magyar hivatal az unió közigazgatási együttműködésről szóló rendeletére hivatkozva tette fel kérdéseit, leggyakrabban a szlovák, a német és a román állami szerveknek. A Magyar Nemzet szerint szembetűnő, hogy az áfaügyekben tudakolózó levelek nagyjából negyven százalékát Szlovákiának címezték a hivatal munkatársai. A sajtóreferens hangsúlyozta: az áfaszabályok megkerülői gyakran uniós szabályokat használnak ki, és azt színlelik, hogy bizonyos árukkal az EU-ban kereskednek. Vannak esetek, amikor az adott termékeket valóban kiviszik az országból, majd újra behozzák, máskor csupán papíron történik meg az árumozgás.