50 ezer euróba került a rasszista kijelentés a parlamentben

Fotó: AFP / GABRIEL BOUYS

-

Az olasz parlamentben többször is sértegettek egy kongói születésű politikust, a bíróság 50 ezer eurót ítélt a javára.


Négy évig húzódott az a per, amit Cécile Kyenge, Olaszország EP-képviselője nyert meg Mario Borghezioval szemben. A szintén EP-képviselő Borghezio többször is sértegette a kongói születésű Kyengét származásával kapcsolatban, ezért beperelte őt a milánói bíróságon. Kyenge azután lett ismert politikus, hogy kinevezték integrációért felelős miniszternek 2013-ban, ezt kifogásolta az Északi Liga tagja, Borghezio.


A házát is elveszítheti

Kyenge azt mondta, úgy érzi, a törvények megvédték őt a szélsőjobboldali politikussal szemben. "A tárgyalás eredménye arra is bizonyíték, hogy Olaszország nem rasszista ország." - mondta a képviselőnő. Azt is elmondta, hogy a fiatalabb generációnak ez egy jó példa arra, hogy lássák, egy egészséges társadalom nem tűri el azt, hogy valakit megkülönböztessenek a származása miatt.
Borghezionak az 50 ezer euró mellett a per költségeit is állnia kell. A tárgyaláson azt mondta, akár a házát is elveszítheti, ha ki kell fizetnie a büntetést. Az EP-képviselőnek nem ez az első botránya, hat éve ki is tiltották az Északi Ligából egy időre, mert azt mondta,


részben egyetért a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik céljaival.