2014-ig sikeres ráncfelvarrás történt

György Csepeli

szociológus, az ELTE TáTK oktatója


Az arc felvarrása visszaadja a korábbi vonásokat, fiatalossá, vonzóvá teszi az arcot anélkül, hogy jellegzetes karaktervonásait eltúlozná vagy torzítná. Ennél a mondatnál nem tudok jobbat, ha a 2010 és 2014 között végbement magyarországi történéseket akarom jellemezni. A mondat hallgat arról, hogy az arcplasztika által fiatalossá, vonzóvá tett arcból öreg szemek merednek a többiekre, akik vagy elhiszik, vagy nem, amit látnak.

2014 április 6-án kiderült, hogy sikerült az arcplasztika, melynek költségeit javarészt az EU állta, mellyel szemben a NER urai szabadságharcot vívtak. Megújultak a kisvárosok főterei, luxusliftek épültek víztornyokban, várakban, szökőkutak kápráztatják a látogatókat, fürdő-katedrálisok várják a nyugdíjasokat. A varratlan arc ezzel szemben a nyomor, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a tudatlanság, a demagógia és az elvándorlás ráncait mutatja.

A modern magyar történelem ráncfelvarrások története. A Monarchia idején épült csodálatos vasutállomások, hidak, paloták, utcasorok fiatalossá, vonzóvá tették az ország arcát, mely akkor éppen Béccsel szemben küzdött a függetlenségért.  A fiatalossá tett arcot, melyet a maga rettenetes valóságában egyedül Ady Endre látott,  a felismerhetetlenségig összezúzta az első világháborút követő bukás.

Az új felvarrás nem váratott magára. Lillafüreden megépült a szálló, ahová meseutók szállították a lakókat, Mussolini is megirigyelhette volna az új Dóm tér szépségét Szegeden, nagyszerű egyetem épült Debrecenben, Budapestre beszökött a Bauhaus.  Magyarország feltámadt.  Majd az újra éledt ország háborúba lépett, melyben a szövetségesei is ellenségei lettek. Jött 1944, s minden ami volt, összetört, minden ami élt, vérbe fojtódott.

Az 1945-ben újrakezdett ráncfelvarrás 1956 őszén megszakadt, majd újra kezdődött, s egészen 1989-ig tartott.  Szociológiai értelemben  (életmódban, életminőségben) ez az időszak adta a legtöbbet a népnek, mely folyóvizet, áramot, fürdőszobát, autót, biztonságot kapott. Soha még nem élt olyan jól a magyar, mint 1957 és 1989 között.  Szabadság viszont nem volt.

Ám ez az időszak is véget ért. Az adósságok árja eltemette a szocialista jóléti társadalmat, s beköszöntött a kapitalizmus. Másfél millióan azonnal elveszítették állásukat. Pár tízezren rettenetesen meggazdagodtak.  A többiek reménykedtek, hogy Magyaroszág olyan lesz mint Ausztria volt a 60-as években. Azt hittük, hogy a Kossuth Lajos utca Mariahilfer Strasse-ra változik.  Az 1989 és 90 fordulóján bekövetkezett ráncfelvarrás nyomán Magyarország jogállami, liberális arcát mutatta. De a szemek a régiek maradtak. Öregség, fáradtság, csalódottság áradt belőlük. Magyarország olyan lett, amilyen Ausztria sosem volt.

2010-ben lehullt az országról a liberális, jogállami álarc. Kezdetét vette az Európai Unió által odavetett koncért folytatott harc, mely orwelli módon a Nemzeti Együttműködés Rendszere nevét kapta a keresztségben. A harc most is tart, s nem fog véget érni. A harc a nem „nemzeti” elemekkel, IMF-fel, EU-val, a Nyugattal szemben follyik.

A NER szembefordult az 1989 -2010 között volt jogállami, liberális, kapitalista időszak értékeivel és eszményeivel, s visszatért a megelőző arcfelvarrási technikákhoz. Az 1945-ös fordulat óta soha nem nyílt annyira szét a társadalmi egyenlőtlenségek ollója a magyar társadalomban, mint 2010 után. A 2014-es választásokat követően ez a tendencia várhatóan nem törik meg. A NER lényege a Merton által elhíresített Máté effektus, mely szerint „akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

A javak 90 százalékátt birtokló 10 százalék kezében van minden eszköz, mellyel hatalmát meg tudja tartani. Övé a jog megalkotásának és alkalmazásának monopóliuma, mely kiszolgáltatottá és védtelenné teszi a többséget az állam által gyakorolt erőszakkal szemben.  Övék az iskola, mely a többség gyermekeit elzárja a tudástól, a felemelkedéstől. Róluk is irhatná ma Örkény, mint írta elődeikről, hogy „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Nincs hang mely ne őket visszhangozná, nincs kép, mely ne őket  mutatná.  Egyetemek, iskolák, könyvtárak, high-tech tudásközpontok helyett stadionokat építenek, futballakadémiákat alapítanak. Cinikusak, önteltek, giccsesek.

Az ország arcát megint felvarrták. 2014 április 6-ra megint vakítóan szép lett, gyönyörű lett Magyarország, mint volt 1896-ban a millenáris ünnepségek idején, 1938-ban a Szent István évben és 1985-ben, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa összegezte az 1945 óta eltelt négy évtized épító munkájának sikereit és utat mutatott a jövő számára.

A NER visszaállította az egypártrendszert, mely láthatóan ismerős, kényelmes, biztonságos a magyarok többsége számára. A sok versengő politikai program zavarja és tanácstalanná teszi a választókat, akiknek könnyebb a dolguk, ha csak egy pártra kell szavazniuk négyévente.  Jost és Banaj rendszerigazolás elmélete szerint a „nemzeti” ideológia hatékonyságának titka, hogy az alávetettek szemében igazolja a „magyarok”, a „férfiak”, a „heteroszexuálisok” felsőbbrendűségét.

Ahol mindenből csak egy van, ott akaratból sem lehet több. A vezér mindent tud, s mindennek ő szabja meg az irányát. Ő az ország arcplasztikai fősebésze, aki fáradhatatlan munkával az ország arcát fiatalossá, vonzóvá teszi, anélkül, hogy jellegzetes karaktervonásait eltúlozná vagy torzítná.  A fiatalos és vonzó arc mögött változatlan a tekintélyelvűség, a paternalizmus, a teljesítményelv negligálása, a nemzeti bezárkózás, a történelmi bűnök bevallására való képtelenség.

Aki nem ért egyet, az külföldre megy. Vasfüggöny még nincs.  Aki nem akar, vagy nem tud részt venni, azt a rendszer marginalizálja. A fiatalossá és vonzóvá tett arcból azonban most is öreg, megfáradt, rettegő szemek merednek a világra. Az OECD 2014-ben készült legfrissebb jelentése szerint az életnek szinte nincs olyan lényeges dimenziója, melyben Magyarországot a felmért 34 ország között ne a sereghajtók között láthatnánk.

A magyarok nem élnek annyi ideig, amíg élhetnének; nem tudnak, s nem tanulnak eleget; túl sok köztük a beteg, aki megfelő egészségügyi ellátó rendszer esetében meggyógyulhatna. A magyarok mindennapi lelki ajzószere a bizalmatlanság, a kirekesztés, a boldogtalanság, az irigykedés.

Az OECD jelentés megmutatja felvarrott arc mögött a felvarratlanokat, akik éheznek, fáznak, nyomorognak, gettókban élnek.

A modern Magyarország mindig is kettős szerkezetű volt. Az egyik nyugatias, elegáns, könnyed, gazdag, míg a másik szegény, tunya, kopottas és reménytelen. Ami új, hogy a skizma a NER uraiban semmiféle kognitív disszonanciát (régiesen szólva lelkifurdalást) nem okoz.  Milliós fizetéseket folyósítanak közpénzekből maguknak, manipulált pályázatokkal leszívják az Európai Unióból folyósított pénzeket, miközben elnyomorítanak mindenkit, aki nem tagja a Keresztapa vérségi és fogadott  tagjaiból álló családnak.  Nincstelenné tesznek mindenkit, aki nincs velük.

A NER ugyanolyan véget ér majd mint elődei. A fülkeforradalom is felfalja majd gyermekeit. Az országot megosztó társadalmi-gazdasági skizma tovább mélyül.  Az egy főre eső nemzeti jövedelem 2014-ben Magyarországon 9300 dollár. Ezzel az eredménnyel az OECD 34 országa közül a 31. helyet sikerült elérni.

Nem tudható, hogy a ráncfelvarrás ezúttal meddig tart. A korábbi ráncfelvarrások időtartamát évtizedekben mérték. Akkor azonban más volt a környezet. Az Európai Unió nem birodalom, melynek vonakodó vazallusaként egyszerre lehet eljátszani az élősködő és a lázadozó szerepét. A szabadság és a függetlenség túl közel van, s túl vonzó ahhoz, hogy a magyar nép ne nyúljon érte.

A NER nem maga a betegség, csak annak tünete. A betegséget már Széchenyi diagnosztizálta. Azóta sem sikerült megtalálni a terápiát. A függetlenségi retorika, a Bibó István által oly éles ésszel kielemzett „hamis realizmus”  tüneti kezelés.  Ahogyan az arcfelvarrás nem gyógyítja az öregséget, a NER sem lesz képes kigyógyítani a magyar társadalmat krónikus lelki deformációiból.

A lelki betegségekből csak maga a beteg gyógyíthatja ki magát. Nincs ez másként a kollektív lelki kórok esetében sem.  Meg kell várni, amíg a magyar társadalomban kinevelődik a független, szabad, nyílt gondolkodásu polgárok kritikus tömege, mely lerázza magáról a hazugságokat, mint kutya a vizet.  Kell legyen valahol, valaki, aki ha majd megszületik, belelát a magyar társadalmat megosztó szakadék rettentes mélységeibe, s a független, szabad, nyílt gondolkodású polgárok akarata és hite által éltetve új erőteret hoz létre, mely nem a megosztás, a kirekesztés, a kisajátítás, hanem az egyesítés, a szövetkezés, a bevonás politikájának lesz a színtere. A magyar polgárok Nyugatra távoztak, de - és ez újdonság - onnan bármikor visszatérhetnek.

Benne magukra ismerhetnek majd azok, akik kimaradtak az arcfelvarrás hasznaiból, s őt követve elindulhatnak az úton, mely a jog, a szabadság, a tudás, a teljesítmény, a verseny útja. Senki sem maradhat elhanyagolatlan és megsegítetlen. A szolidaritás nem ellentéte, hanem kiegészítője a versenynek. A NER bekerül a lomtárba, a korábbi bukott centrális erőterek mellé.

Rövid távon a NER megverhetetlen. A tartalékok azonban kifogynak. A Rendszer csak adósságok halmozása árán képes fenntartani magát. A korábbi rendszerek bukásainak az a tanulsága, hogy egy központból nem lehet gazdag, boldog, szabad társadalmat szervezni. Senkinek sem lehet monopóliuma a  megoldásra.  A megoldások az egymással harcoló  igazságokból születnek. A Rendszert felváltják a Hálózatok, melyek rugalmasak, sokfélék, változékonyak.  A rigid és kizáró Rendszerek bukásra vannak ítélve. A bukás be van kódolva a Rendszerbe.

Húsvét lesz. Várjuk Parszifált.

Mit jelent még négy év Orbán-rendszer?


Változatlan stabilitás.
Lassú agónia, szükséges bukás.

SZAVAZAT UTÁN