2013 legdögösebb könyve

-

Emberi fotoszintézis. Pislogó szemek a fák kérgében. Hulk és a filozófusok. Diabolikus líraiság. Mágikus brutalitás. Egy rejtélyes bűnténysorozat tartja rettegésben New York városát. 2013: A patkány éve.


Most, hogy az internet népének minden magára valamit is adó véleményformálója közzétette toplistáját 2013 irodalmi terméséből, egyhangúan eldőlni látszik a tavalyi Év könyve cím sorsa. Most viszont mi is letesszük a voksunkat, és bemutatjuk a legdögösebb regényt 2013-ból, ami egyik listán sem szerepelt az első tíz helyezett között.


Az elmúlt évek hazai szépirodalmi sikereinek tükrében nehéz lenne kijelenteni, hogy van egyértelmű recept a sikerre. Vannak viszont a magyar prózának hagyományai, amiket az írók követhetnek vagy felrúghatnak, ritka kivételként pedig olykor meghaladni is sikerül őket. Bartók Imre ez utóbbi kategóriába tartozik. Az 1985-ben született szerző már első, 2011-ben megjelent regényével, a Fémmel is új kapukat nyitott meg, most pedig egy olyan regénnyel lepett meg bennünket, aminek 576 oldala alatt először nyögni kezd az asztal, aztán életre kel, és húsevő virágokat hajt. A fordulatos történetnek és az akciódús cselekménynek köszönhetően ez a regény méltó versenytársa lehetne az igényes angolszász szórakoztató irodalom legsikeresebb műveinek, miközben sokkal többet kapunk tőle a ponyvák nyújtotta nyers és azonnali élvezetnél. A legváratlanabb pillanatokban előtörő diabolikus líraiság, filozófiai virtuskodás és kancsóka-humor miatt olyan sztárírók is megnyalnák utána mind a tíz ujjukat, mint Bret Easton Ellis vagy Vladimir Szorokin.


“Írói elvem az, hogy próbálok jót írni. Ez egyetlen dolgot jelent, mégpedig azt, hogy az olvasó azt érezze, hogy valami újjal és ismeretlennel találkozik. Persze, nincs új a nap alatt, de az irodalom mégis él, és újrateremti önmagát.”


Bartók Imre A patkány éve című regénye nemcsak a horror-rajongók álma, de akik egy kétségbeejtő és kilátástalan nyomozás szálaiba akarnak belegabalyodni, azok is jobban teszik, ha lefőznek egy liter kávét az esti olvasás előtt, mert ez a nyugtalanító történet már néhány oldal után bekúszik a vigyázatlanul elalvók álmaiba. Bartók Imrének az emberi test és a növényvilág keresztezéséről alkotott víziója megszégyeníti a B-kategóriás horrorfilmek zsigeri esztétikáját. Az egyszerre brutális és gyönyörű bűncselekmények trópusi burjánzása miatt a könyv túllép a direkt hatáskeltésen, és új szintre emeli a szépirodalomban megjelenő erőszakábrázolást.


Mielőtt a gyengébb idegzető olvasók megijednének, mindenképpen hangsúlyoznánk, hogy a felzaklató látomásokat bravúrosan ellenpontozza a magával ragadó költőiség, amivel mintha a világirodalom titokzatos szépségű hegyeit igyekezne meghódítani, és csúcstámadásaival felejthetetlen pillanatokkal ajándékozza meg az olvasókat. Nem véletlen, hogy a filozófiában elmélyült szerző első két könyvét két költő, Rainer Maria Rilke és Paul Celan művészetéről írta.



"És látták, ahogy a lényekből felfelé párolgó gőz lassan beborítja fölöttük az éjszakát. Látták kihunyni a csillagokat, egyiket a másik után. Úgy képzelték, hogy az égitestek mind, a forrongó plazma, a meteoritgyűrűk, a kóbor üstökösek egytől-egyig a csillagközi bálnák martalékává váltak."

A New Yorkban játszódó történet kindulópontjául egy rejtélyes bűnténysorozat szolgál. A rendőrség különös metamorfózison átesett növényi-emberi hibridekre bukkan, melyek botanikus tenyészetet alkotnak. Az elkövetők figurája mögött három filozófus bújik meg. A világvégét előkészítő bűntettek végrehajtói ugyanis Martin (Heidegger), Karl (Marx) és Ludwig (Wittgenstein), akik Hulkot megszégyenítő erővel garázdálkodnak a városban, és egy precízen kivitelezett akció után a Hello Kitty bárba térnek be legurítani egy sört.



Az apokaliptikus események hátterében azonban olyan erő munkálkodik, amelynek kezében ők is csak a cyber-technológia drótjain rángatott bábok. A patkány évét mágikus brutalitása és burjánzó fantáziája teszi egyedülállóvá nemcsak az elmúlt év, hanem az utóbbi évtizedek magyar könyvsikerei között. Ritkán születik ilyen öntörvényű, ambíciózus és ötletgazdag mű, amely sokrétűségével hiábavalóvá teszi a beskatulyázására irányuló erőfeszítéseket. A regény az emberi fotoszintézis biotechnológiai rémálmával olyan jövőképet tár elénk, ami után már sohasem fogunk úgy végigsétálni egy parkon, hogy ne a minket figyelő szemeket keresnénk a fák kérgének repedései között. “A filozófusok eddig csak különféleképpen magyarázták a világot.” Bartók Imre hősei azért jöttek, hogy megváltoztassák.