2002 – Ronaldóék letarolják Ázsiát

Fotó: Alex Livesey / Getty Images / Alex Livesey / Getty Images

-

Brazília harmatgyengének tűnt a 2002-es világbajnokság előtt, de nem ők, hanem a címvédő franciák mehettek haza a torna elején, Ronaldóék meg úgy játszottak, mint négy évvel korábban.


Ez volt az első vébé, amelyet Amerikán és Európán kívül bonyolítottak, és az első, amelynek két ország adott otthont, a mezőnyt pedig a torna földrajzi sajátosságai miatt két részre osztották: az egyik fele az egész vébét Japánban, a másik pedig a Koreai Köztársaságban játszotta le – a döntőt Yokohamában rendezték. Így már a sorsolásnál lehetett tudni, ki melyik ágra kerül, ugyanis a csoportokból továbbjutó csapatok közül egyiket sem utaztatták át a Japán-tenger túlpartjára, maradtak ugyanazon az ágon. Bár a selejtezősorozatban szenvedő brazilok csak az utolsó pillanatban kvalifikálták magukat a világbajnokságra, és közvetlenül a torna előtt nem is sorolták őket a legnagyobb esélyesek közé, a játékosállományuk mindenképpen arra predesztinálta őket, hogy legalább az előre hozott döntőig eljuthassanak, és újra szembenézhessenek Franciaországgal.

Dioufék már a nyitómeccsen meglepték a franciákat


A címvédő franciák és a bosszút forraló brazilok ugyanis egy ágra kerültek, vagyis a '98-as finálé visszavágója semmiképpen sem jöhetett össze a döntőben. Aztán jött az, hogy a sérült Zinedine Zidane-t nélkülöző franciák teljesen szétcsúsztak, már a nyitómeccsen kikaptak a fegyelmezett védekezésből kontrázó, tornaújonc szenegáliaktól, majd ikszeltek az urukkal. Az utolsó meccsen a lépni alig tudó Zizou-t is a pályára küldték, de így se tudtak a dánok közelébe férkőzni, szégyenszemre rúgott gól nélkül mehettek haza. A halálcsoportból a svédek és az angolok jutottak tovább, Marcelo Bielsa megalkuvást nem ismerő támadójátéka hatástalannak bizonyult: az argentinok csak két gólt rúgtak, és csak Nigériát tudták megverni. Az egyenes kieséses szakaszban a szenegáli meglepetéscsapat aranygóllal intézte el a svédeket, az angolok a dánokat verték simán, majd egyiküknek szembejött Törökország, másikuknak pedig Brazília – mindez az alsó ágon történt, Japán csodastadionjaiban.

Hakan Sükürék (j) sokakat maguk mellé lendületes focijukkal


A brazilok – bár a Horvátország szerepét alakító törökök ellen Rivaldo emberelőnyt érő, amúgy elég tré színészkedésére is szükségük volt – mindenkit megvertek csoportjukban, Costa Ricát és Kínát meg is szórták, és esélyeshez méltó módon mákolták be a belgák elleni meccsüket, majd az angolokat is kiejtették, mielőtt újra találkoztak volna Törökországgal az elődöntőben. Azt a csörtét is megnyerték minimális különbséggel – Ronaldónak elég volt egyszer teljes sebességre gyorsulnia –, de nem erről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a később műkorcsolyára váltó Ilhan Mansiz szénné égette Roberto Carlost, a világ legjobb balhátvédjét. Illetve szárnyvédőjét.


Roberto Carlos eleve nem az az állóbekk típusú védő volt, a Real Madridban is gyakorlatilag középpályásként szántotta fel a bal szélt, ahogyan Cafu a Roma jobb oldalát. Mivel Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány – aki most, a 2014-es vébé előtt újra megkapta ezt a posztot – a nemzetközi trendnek megfelelően három védőt rajzolt fel a taktikai táblára, Cafu és Roby Carlos nyugodtan virgonckodhatott egy sorral előrébb, a középpálya két szélén. Közöttük két háztól házig szaladgáló középpályás (a védekezőbb Gilberto Silva és a kreatívabb middlesbrough-s Juninho, akit a torna végére Kléberson váltott) biztosította a stabilitást, elöl pedig Rivaldo és Ronaldinho rúgatta a gólokat a furcsa frizurájú Ronaldóval. Bármilyen rosszak is voltak a brazilok a kvalifikációs sorozatban, könnyelmű dolog volt a fogadóirodáktól, hogy olyan baráti oddsokkal adták a vb-győzelmüket...

Scolari (b) és Ronaldo, a történelem legidétlenebb sérójával


A felső ág legnagyobb sztorija a hazai Koreai Köztársaság elődöntőbe csalása volt. Sokan már a portugálok elleni csoportmeccs után balhéztak, amelyen Joao Pintót és Betót is kiállították, de egyrészt Guus Hiddink szorgos hangyái elég jó és pörgős focit nyomtak, másrészt pedig a portugálok az amerikaiaktól is kikaptak, úgyhogy itt még a legtöbben nem gyanítottak trükközést. Amikor azonban az olaszokat is megverették velük hosszabbításban – ezen a meccsen Francesco Totti kapott piros lapot, Olaszországtól szabályos gólt vettek el –, a negyeddöntőben pedig a végre normális csapatnak kinéző Spanyolország nem tudott eléggé érvényes gólt szerezni ellenük, már nyilvánvaló volt, hogy itt valamiért be kellett tolni a hazaiakat a négybe. (A hangulat egyébként félelmetes volt a meccseiken: egy emberként sikoltozott a vörösen izzó lelátó, a köztereken milliók nézték a kivetítőket.) Az elődöntőben azért már szerencsére olyan arcok húztak sportszárat a szomszéd öltözőben, mint a vébé legjobb játékosának választott Oli Kahn, illetve honfitársai, Didi Hamann, Michael Ballack, Miroslav Klose és a többi német, akiket már a nem túl látványosan, de hihetetlenül serényen dolgozó amerikaiak vagy az olasz–horvát csoportból továbbjutó mexikóiak sem tudtak feltartóztatni. A bronzmeccsen aztán a törökök is ütötték Koreát, így végül a spanyolokon és az olaszokon kívül mindenki megnyugodhatott.

Kahn, a vb legjobbja


A döntőben pedig Ronaldo bepótolhatta azt, amit négy évvel korábban elmulasztott: gólokat lőtt, gólkirály és világbajnok lett. A brazilok nagyjából ugyanolyan simán nyerték meg ötödik világbajnoki címüket, ahogyan ellenük győztek a franciák az előző döntőben, ugyanis Németországnak már sok volt ez a csúcsformában lévő brazil csapat. Kahn egyszer hibázott az egész tornán, és Ronaldo rögtön vezetéshez juttatta a brazilokat a második félidő közepén, majd nem sokkal később Rivaldo lépte át a labdát, ezzel átverve az egész német védelmet, a bikinifazonra igazított hajú Ronaldo pedig lezárta a meccset.


A Gellei Imre által irányított magyar válogatott – bár emlékezetes meccsel kezdte a selejtezősorozatot, amelyen Horváth Ferenc kétszer is kiegyenlítette Filippo Inzaghi vezető találatát – összesen csak két győzelmet aratott (6-1 Litvániában Fehér Miklós mesterhármasával, 4-1 a grúzok ellen Budapesten), így esélye sem volt a kvalifikációra, és végül csak negyedik lett, ahogyan a következő két nagy torna selejtezőiben is.

A sorozat korábbi részeit itt éri el.