100 ezer gyereket veszélyeztet az ISIS

-

Százezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik Moszul óvárosában, az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló területen élnek rendkívül veszélyes körülmények között - figyelmeztetett hétfőn az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF.


"Védjék meg a gyermekeket, mindig óvják meg a biztonságukat, ahogyan azt a nemzetközi humanitárius jog is megköveteli" - szólította fel a harcoló feleket az UNICEF iraki képviselője, Peter Hawkins.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra megtisztították a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött.

Moszul, Ninive kormányzóság központja 2014-ben esett el, amikor az Iszlám Állam fegyveresei gyakorlatilag megfutamították a kormányerőket, és Irak északi és nyugati részének jelentős hányadát ellenőrzésük alá vonták.