A háborúnak nem lesz vége, a gyereknek iskolába kell mennie

A háborúnak nem lesz vége, a gyereknek iskolába kell mennie

„Ha nem viselkedsz jól, lecseréllek egy 15 éves szír lányra.” Egy törökországi kutatás szerint az ország délkeleti részén sok nő kapott a férjétől ilyen fenyegetést a szíriai háború elöl menekülők megérkezése óta. És ez csak egy a mélyben lappangó, de néha azért a felszínre bukó feszültségek közül. Mégis jól szimbolizálja, mennyire szerteágazó és meglepő társadalmi problémákkal kell szembenéznie annak az államnak, amelyik a menekültproblémát hosszú időre a szürke zónában hagyja.

01
01
Ahol nagyobbaka menekülttáborok,mint Debrecen

M agyarországon néhány százezer menekült haladt át tavasztól őszig. Valójában csak a Keleti pályaudvarnál, a II. János Pápa téren, illetve a déli falvakban voltak szem előtt néhány hétig, amíg meg nem kezdték szervezetten, rögtön a határ átlépese után elszállítani őket a rendőrök. A közvetlenül megtapasztalt menekültválság e rövid idő alatt is teljesen felforgatta a magyar közéletet, pedig mindez csak ízelítő volt ahhoz képest, amilyen súllyal Törökországra nehezednek a szíriai háború következményei.

Szerda este. A Galatasaray győztes BL-meccse után a Taksim térre vonuló, a klub színeibe öltözött, ünneplő szurkolóktól néhány méterre, a sétálóutca közepén két kisgyerek koldul a szakadó esőben, a tér egyik oldalán pedig három fiatal srác szipuzik. Mindannyian szíriaiak, akik már szinte nem is keltenek feltűnést az éjszakai szórakozásra induló, a bankautomaták előtt sorban álló török fiatalok között.

Isztambulban – főleg a Taksimon és a közeli Tarlabasi negyedben –, akárcsak Ankarában volt idő hozzászokni a gyakorta nagyobb kereszteződéseknél kolduló menekültek látványához, hiszen Törökország már három éve küzd a Szíriából érkező milliós áradattal.

Törökországból ennek ellenére sem hallani menekültek elleni atrocitásokról; ellentétben Németországgal vagy Ausztriával, itt nem gyújtanak fel menekültszállásokat, nem támadnak meg migránsokat az utcán. Egyszerűen szeretnék, ha már véget érne az egész történet – de ez jó darabig még biztosan következik be.

A menekültek százezres nagyságrendben élnek sátor- és konténervárosokban – azaz menekülttáborokban – szerte az országban. 85 százalékuk azonban lakást bérel, vagy rokonoknál, ismerősöknél húzza meg magát. Csak Isztambulban 300 ezer, Ankarában 50 ezer szíriai él.

MENEKÜLTEK TÖRÖKORSZÁGBAN

gaziantep
VÁROSOKBAN   //   TÁBOROKBAN
02
02
Tartósan átmeneti

T örökország hivatalosan a „nyitott ajtók politikáját” követi a Szíriából érkezőkkel szemben, és egyelőre a török társadalom is alapvetően befogadó. Ez a pozitív hozzáállás azonban aligha tartható fent sokáig. Törökország egész eddigi menekültpolitikája ugyanis arra a meggyőzödésre épült, hogy az emberek csak ideiglenesen maradnak, és viszonylag gyorsan hazamennek, ha majd vége lesz a háborúnak a déli határok mentén. És ugyanígy gondolják maguk a törökök is. Csakhogy a szíriai polgárháború már három éve tart, és egyelőre nem látszik a vége, így aztán Törökország vezetésének lassan olyan alapvető kérdésekkel kell szembenéznie, mint például az, hogy kapjanak-e munkavállalási engedélyt, esetleg állampolgárságot a menekültek?

Márpedig maga a kérdésfelvetés is tabunak számít a társadalom többségének szemében. A törökök majdnem fele továbbra is azt várja, hogy a szírek visszatérjenek hazájukba; több mint kétharmaduk úgy látja, a menekültek már eddig is nagyon nagy tehertételt jelentettek a gazdaságnak, és kevesebb mint tizedük vélekedik úgy, hogy állampolgárságot kellene adni az országban élő menekülteknek.

És akkor még nem beszéltünk a legújabb fejleményekről, amik török szempontból csak bonyolítják a helyzetet - és természetesen a menekülteké sem válik tőle jobbá. November legvégén ugyanis az Európai Unió megegyezett a török kormánnyal arról, hogy 2016 októberétől a török állampolgárok vízum nélkül utazhatnak az EU-ba, valamint Törökország 3 milliárd eurót kap a szír menekültek ellátásának támogatására, és egy sor gazdasági könnyítést is kiharcolt Ankara.
Cserébe viszont azt vállalták török részről, hogy nem engedik tovább az Égei-tengeren a Görögországba tartó migránsokat, és 2016 júniusától életbe lép egy visszatoloncolási egyezmény is - vagyis valószínűleg tömegesen fognak az EU-ból török területre visszaküldeni olyan migránsokat, akiknek menekültkérelmét elutasították.

ELFOGADNA EGY SZÍR CSALÁDOT A SZOMSZÉDJÁNAK?

nemigen

HA NEM, MIÉRT NEM?

ELTÉRŐ KULTÚRA15,9%
NEGATÍV HÍREK8,2%
NEM TÁMOGATOM
A SZÍR MOZGALMAKAT7,1%
NEM KEDVELEM
A SZÍREKET7%
EGYÉB9,4%
VESZÉLY52,3%
A menekülteknek török állampolgárságot kellene kapniuk
A szírek elveszik a munkánkat
A török gazdaságnak nagyon nagy terhet jelent a szír menekültek ellátása

NAGYON EGYETÉRT
EGYETÉRT
NINCS VÉLEMÉNYE
ELLENZI
KIFEJEZETTEN ELLENZI

Egy ankarai étteremben találkozunk a téma egyik legképzettebb török szakértőjével. Murat Erdogan professzor szerint a november elsejei választások után abszolút többséggel kormányt alakító Igazság és Fejlődés Pártjának nem lesz más lehetősége, mint az, hogy megkísérelje a szírek helyzetének rendezését, ebbe pedig beletartozik a legális munkavállalás kereteinek megteremtése is. Ugyanis a szírek jelenleg is dolgoznak, csak éppen feketén. A Haccetepe Egyetem átfogó kutatása szerint egy-egy szír munkás már havonta 300 török líráért (nagyjából 30 ezer forint) is hajlandó elmenni építkezésre, földekre dolgozni, de elvállal egyszerűbb szakmunkákat is. Ezzel viszont éppen a legképzetlenebb török munkavállalókat szorítják ki a helyi munkaerőpiacról.

A török kormány az elmúlt években nagyon komoly erőfeszítéseket tett a feketemunka megszüntetésére, nem is eredménytelenül. Legálisan viszont még ezekben a munkakörökben is havonta minimum négyszer ennyibe kerül egy munkáltatónak, hogy bárkit alkalmazzon; így nem csoda, hogy sokaknak túl nagy a kísértés a menekültek illegális foglalkoztatására, elsősorban a kis cégek esetében. Az ország délkeleti településein, ahol a probléma leginkább jelen van, már érezhetően feszült a helyzet.

A turizmusra építő tengerparti nagyvárosokban pedig sokan amiatt aggódnak, hogy a lerongyolódott menekültek látványa elriaszthatja a nyugati turistákat. Pedig a turizmus lenne az a terület, ahol a képzettséggel nem rendelkező szírek is munkát találhatnának, őket azonban éppen azért nem alkalmazzák, mert félnek, hogy egy szír pincér, pultos vagy takarító éppolyan idegenkedést váltana ki a vendégekből, mint az utcán kéregető koldusok. „Nehéz ezt kimondani, de a szírek a turizmus szereplői számára többnyire esztétikai problémát jelentenek” – mondja Murat professzor.

03
03
Őrjítő tétlenség

M indezt persze tejesen másképp élik meg a menekülttáborok lakói. Gaziantep városa mellett járunk, egy konténervárosban. Mellettünk az Eufrátesz folyik, nem messze a szír határ. A kopár hegyek közé ékelt táborban lassan csordogálnak a hétköznapok, így szinte megváltásnak számít, ha valakinek van lehetősége kijárni, és ráadásul dolgozni. Nem csupán a pénz miatt, hanem mindenekelőtt azért, mert így elfoglalhatja magát valamivel.

A táborban ugyanis – bár jóval komfortosabb, mint mondjuk a bicskei vagy a debreceni befogadóállomás – már pár óra elteltével úgy érzi az ember: itt egy hónap alatt biztosan becsavarodna. Nem a körülmények, hanem a tétlenség, az unalom, a céltalanság miatt.
Fiatal srác áll a kerítésnél, a telefonjával játszik. Szíriából jött, már három éve itt él. Fogalma sincs, meddig marad, mikor mehet haza. Elképzelem, hogy három éve minden délutánját itt tölti a kerítés drótjánál. A nők a főzéssel, a bevásárlással és a házimunkával valahogy lekötik magukat, de a férfiak valóban nem csinálnak szinte semmit.

Kissé morbidnak tűnik, de az okostelefonokra már polgárháborús appot is le lehet tölteni: ezen azt lehet megnézni, hogy a menekültek egykori lakóhelye most éppen kinek a kezén van a bő tucatnyi egymással harcoló frakció közül. Vannak ugyanis olyan fegyveres csoportok, amelyek szisztematikusan rombolnak le településeket, mások viszont betelepítik az üresen hagyott házakat. Az okostelefonon követett változások olykor reményt keltenek menekültekben, még akkor is, ha senki sem sejti, mikor mehet majd haza.

A táborban a menekültek megszervezik maguknak, amit lehet. Például sajátos önigazgatást is kialakítottak. A létesítményt tíz körzetre osztották, mindegyiknek van egy választott elöljárója, aki a felmerülő vitás ügyeket próbálja megoldani, és egészében amolyan békebíróként tevékenykedik. A legtöbbször családi vagy családok közti perpatvarokban kell ítéletet hoznia. Működik persze egy civil biztonsági szolgálat is, ami a belső rendre ügyel, de nekik nem volt túl sok dolguk az elmúlt években, ugyanis a menekültekre egyáltalán nem jellemző az agresszív viselkedés.

A táborlakóknak havonta 85 török líra ellátás jár, amit egy kártyára kapnak meg, ezzel a helyi boltban tudnak vásárolni. Viszonyításképpen az árak: egy liter étolaj 6 líra, a krumpli kilója 1,6, a paradicsomé és a vöröshagymáé 2,25 líra. Főzni a konténerekben kialakított csöpp kis konyhákban lehet. Egy ilyen konténer 35 négyzetméter alapterületű, jellemzően egy lakóhelyiségből, egy zuhanyzóból, vécéből és a konyhából áll. Itt lakik egy család. Érthető, hogy az élet nagy része az „utcán”, a konténerek közötti térben zajlik, a reménytelenül szürke klinkertéglákon, a szögesdrótból font kerítés mellett. Az Eufrátesz partja innen szinte elérhetetlen távolságban nyúlik el, a folyót átszelő hídon robogó autók, melyek utasai este normális lakásokba, élhető városokba térnek haza, szinte egy másik világ képviselőinek tűnnek.

04
04
Gyerekeket nemlehet a szürkezónában hagyni

Három fiatal lány ül az egyik konténer előtt, arcukon szégyenlős mosoly. Zavarban vannak, de érdeklődésüket láthatóan felkeltik az idegen látogatók. Egyikük beszél valamennyit angolul. Mint elmondja, a házimunka után nagyjából ez az egyetlen szórakozásuk: kiülnek az „utcára”, és diskurálnak. Három éve. Körülöttünk néhány kis srác kerget egy labdát eléggé viseletes Real Madrid-, Galatasaray-, Fenerbahce-mezekben. A feneres srác egyébként Barca-drukker, de olyan mez sajnos nincs, így maradt a török csapaté. Papírrepülőt hajtogatok egy hároméves kisfiúnak, erre kér néhány lapot a noteszemből, és készít nekem egy pisztolyt. Kezdetben kétcsövűt, de még két lap, és a fegyver máris négycsövűvé alakul.

A táborban még a gyerekek élete a legtartalmasabb, mivel számukra megszervezték az oktatást. Működik itt óvoda, általános és középiskola is. A menekültek között vannak tanárok, ők tanítanak arabul, a kormány pedig török nyelvtanárokat rendelt ki a táborba. Érkezésünk persze felforgatja a tanórák rendjét, de az extra szünetnek mindenki örül. Az egyik foglalkozáson a kisebbek olvasni tanulnak. Kérdésünkre, hogy milyen emlékeik vannak otthonról, csupa háborús történet kerül elő: az egyik gyerek felidézi, hogyan bombázták le az iskoláját, sokan meghaltak ekkor, az igazgató is. Más arra emlékszik, ahogy a padok alá bújtak a becsapódások elől, egy harmadik kis srác azt mondja, éppen óra közben jöttek be a katonák hozzájuk, mindenkit kizavartak az épületből, és géppuskafészket alakítottak ki a tetőn. Még az a szerencse, hogy a velük foglalkozó pedagógusok szerint a legtöbben inkább egyfajta kalandként élték meg a háborút, így viszonylag kevesen traumatizálódtak, nem jellemző, hogy pszichológus segítségére szorulnának.

Bármilyen lelkesek is a táborbeli pedagógusok, becslések szerint a jelenleg Törökországban élő szír gyerekek alig hatoda jár iskolába. Figyelembe véve, hogy a felnőttek körében is 50 százalékra becsülik az analfabéták arányát, Murat professzor szerint félő, hogy felnő egy olyan nemzedék, amelyik sem törökül, sem arabul nem fog tudni még írni sem, nemhogy bármilyen képzettséget szerezzen. Márpedig a törökök jelentős része már így is a nagyobb városok útkereszteződéseiben kéregető koldusokkal azonosítja a szíreket.

05
05
Nem lesz vége aháborúnak holnap

M int ahogy a táborokon kívül sem forgatja fel az életet a 2,3 millió szíriai jelenléte – egyszerűen elvesznek a 80 millió török között, legalábbis az ország nagyobbik felében. Más persze a helyzet az ország keleti részén: a szír határhoz közeli Sirnak – eredetileg – 90 ezres kisvárosa 190 ezer menekültről kénytelen gondoskodni, így nem ritka, hogy 15-20-an élnek egyetlen lakásban. Mert bár a szírek szabadon közlekedhetnek az országban, de szociális ellátást csak azon a településen kapnak, amit a hatóságok jelöltek ki nekik lakóhelyül, amikor megkapták a menekültstátuszt.

Nem véletlen, hogy aki teheti, az továbbáll Nyugat-Európába. A törökországi táborokban zömmel azok maradnak, akiknek nincsen pénze embercsempészre. A hivatalos közlés szerint a török parti őrség mindent megtesz ez ellen, a gyakorlatban azonban az Égei-tenger partján fekvő török városok hatóságai egyre nehezebben bírnak az átkelők áradatával, így sokan útra kelnek Görögország felé.

Az egész rendszer egyre nehezebben boldogul a hatalmas tömeggel. A török kormány szerint eddig 7 milliárd dollárt költöttek a menekültek elhelyezésére és ellátására, míg egy független vizsgálat adatai szerint csak a tavalyi év végéig 4,5 milliárd dollárt fordítottak a menekültválság kezelésére.

Politikai akarat azonban csak kevéssé mutatkozik arra Törökországban, hogy a menekültek átmeneti státuszát tartóssá tegyék, és hozzáférést kínáljanak számukra a társadalom intézményeihez. De nem lesz más megoldás, a szír gyerekeknek iskolába, a szír felnőttek pedig munkába kell menniük. Nem lehet tovább várni arra, hogy egy varázsütésre vége lesz a háborúnak.