Ha Magyarországra jössz
HU / EN / DE
KAZAM ÉS
A MENEKÜLT BARÁTAI
AZ ÉTELOSZTÁSON
Válasszon nyelvet / Choose language:
HUN / ENG / GER

— A cikkben scrollozással, vagy a nyilak segítségével tud navigálni. —

Ha Magyarországra jössz

Egy másik történet a menekültekről

Magyarország és Szerbia közt ma még alig észlelhető a határ. A friss próbakerítésen kívül másutt még tábla sincs, és csak néhány határjel kandikál ki a bozótból: kis fehér oszlopok, rajtuk az egyik oldalon egy M betű, a másik oldalon a cirill PC. A ‘90-es években ugyan ástak egy árkot az autócsempészek ellen, de azt át lehet lépni, és amúgy is betemeti lassan a természet, vagy az a rengeteg láb, ami keresztülsétál rajta.

Ez a 164 kilométernyi, erdőn-mezőn keresztül húzódó vonal mégis szinte áthatolhatatlan. Nem a határ fizikai védelme (vagy egy frissen megépülő kerítés) jelenti a legnagyobb akadályt a menekültek számára, hanem a társadalom elutasítása, ami napról napra növekszik, ahogy egyre inkább központi téma lesz az európai és a magyar politikában a bevándorlás kérdése.

A kapuk előtt

Szabadka

Az ígéret kapuja előtt, Szabadkán, a régi, romos téglagyár és egy szeméttelep közt található az a bozótos, amit a menekültek következetesen dzsungelnek hívnak. Az első pillantásra elhagyatottnak tűnő területen egyszerre akár több száz ember is rejtőzködik, és arra vár, hogy elindulhasson Magyarország felé. Csak akkor derül ki, milyen sokan bújnak meg itt, amikor megérkezik a svájci alapítású Kelet-Európa Misszió kisbusza.

Varga Tibor vizet és ennivalót hoz a rászorulóknak. Angol és pastu szavak keverednek, hiszen a legtöbben Afganisztánból jöttek idáig. Gyorsan elfogy az adomány, Tibor széttárt karokkal mondja: ennyi volt, nincs több, de megígéri, hogy másnap is eljön.

Emberi ésszel nehezen felfogható, milyen körülmények uralkodnak a szabadkai dzsungelben. A francia központú Orvosok Határok Nélkül munkatársai szerint a hosszú gyaloglás miatt sok a sebes láb, a dzsungelben alvó emberek bőrén pedig megjelenik a rühesség. A legnagyobb gond azonban az ivóvíz és a tisztálkodási lehetőség hiánya: a téglagyár mellett van egy ásott kút, a menekültek annak vizét isszák és ott próbálnak tisztálkodni, de kész csoda, hogy eddig még nem tört ki valamilyen járvány.

A szerb hatóságok nem nagyon mutatkoznak, bár sok történet kering önkényeskedő rendőrökről, akik az utolsó fillért is elveszik a menekülőktől, akik korábban már egyébként is szinte mindenüket odaadták az embercsempészeknek.

Tavaly év végén és idén év elején néhány hónap alatt több tízezer koszovói indult útnak, hogy eljusson Ausztriába vagy Németországba. Noha ez a hullám márciusra leapadt, olyannyira megdobta a statisztikákat, hogy az EU határőrizeti ügynöksége, a Frontex adatai szerint a nyugat-balkáni útvonal lett a legforgalmasabb az év első öt hónapjában.

Viszont egyre többen érkeznek a háborús övezetekből, főleg Afganisztánból és Szíriából. Előbbiek Iránon keresztül, erről sokan rettenetes történeteket mesélnek. Majd Törökország az első állomás, ahol a menekültek először számíthatnak némi emberségre és segítségre. Az utazás Bulgárián vagy Görögországon át, aztán Macedónián keresztül vezet a szabadkai téglagyárig, gyakran napokig gyalogolva, ami meglátszik az elrongyolódott cipőkön is.

A magyar kormány azt hangoztatja, hogy az illegális határátlépők nem lehetnek menekültek, hiszen egy biztonságos országból, Szerbiából érkeznek. Déli szomszédunk azonban egyáltalán nem tekinthető biztonságosnak. Ezt mutatják a számok is: Szerbia az első menekülteket eleve csak 2012-ben ismerte el, tavaly év végéig pedig összesen 16 ember kapott valamilyen státuszt. A Human Rights Watch áprilisi jelentése azt írja, hogy a szerb rendőrség kifejezetten komiszul bánik a migránsokkal. Szabadkán menekültekkel foglalkozó önkéntesektől tudjuk, hogy segíteni sem szabad a menekülteknek. Noha a rendőrség az alkalmi adományokat elnézi, azt már nem engedi, hogy bárki szervezetten lépjen fel.

Fő migrációs útvonalak – Illegális határátlépők száma – 2014

Európa Erőd

A magyar határon

Az EU-ban az Eurostat adatai szerint tavaly 625 ezer, idén az első negyedévben pedig 185 ezer ember kért menedékjogot. Bár az illegális migráció miatt Olaszországra nehezedik a legnagyobb nyomás, a legtöbben Németországba szeretnének eljutni, ahol tavaly 202 ezer menedékkérelmet adtak be. Lakosság arányában a legtöbb kérelmet Svédországban nyújtották be, százezer lakosra 8,4 menedékkérő jutott. Magyarország a második a listán, 4,3 kérelemmel százezer lakosonként. Európa gondjai azonban eltörpülnek Törökország és Libanon mellett: előbbi kétmillió szíriai menekültről kénytelen gondoskodni, utóbbi területén év elején már másfél millióan voltak.

Honnan érkeznek illegálisan Magyarországra (fő) – 2013

Bár az embercsempészeknek kifizetett összegekből már futná repülőjegyre, a legtöbben illegálisan próbálnak Európába jutni, vállalva a hosszú utat, vagy a veszélyes hajózást. Ennek legfőbb oka, hogy esélyük sincs vízumot kapni. Az Európai Bizottság statisztikái ezt jól mutatják: hét schengeni országnak van konzulátusa Kabulban, ahol tavaly összesen 6282 vízumkérelmet adtak be, aminek harmadát el is utasították. A legtöbb kérelmező Németországba szeretett volna eljutni, ott 44 százalékos az elutasítási arány. Ehhez képest tavaly több mint 41 ezer afgán állampolgár adott be menedékkérelmet Európában, akik zöme illegálisan érkezett.

Az ezredforduló után bevezetett szigorítások óta Európa Erődnek is nevezett schengeni külső határon a magyar-szerb határ csupán egy kis kapu. Igaz, meglehetősen forgalmas, ami nagyon konkrétan, szemmel is érzékelhető az Ásotthalom környéki erdőben, ahol ösvényeket taposott ki az arra járó seregnyi ember lába. A menekültek nyomai megtalálhatók az elhagyott tanyákon is: táskák, ruhák, papírpénzek, egy-egy samponos doboz vagy fogkrémes tubus. A tanyavilágban, a határtól néhány száz méterre élők jól ismerik a jelenséget, de jóval türelmesebben állnak hozzá a menekültügyhöz, mint sokan Magyarországon vagy Európában.

A magyar kormány most elszánta magát arra, hogy bezárja a magyar kaput, pedig az eddig sem volt őrizetlen. A szerb határt napi 24 órában pásztázzák a hőkamerák, amelyek elől nehéz elbújni. A monitorokat a röszkei határátkelő épületében, egy apró, zsúfolt helyiségben figyeli egy rendőr, ahol folyamatosan jönnek-mennek a német, osztrák, svéd rendőrök is. Őket, körülbelül kéttucat embert, a Frontex kötelékében küldték ide, hogy segítsék a magyar kollégák munkáját.

Nem hivatalosan megsúgják a rendőrök, hogy persze, hasznos a segítség, jól jön a nyelvtudás, a dokumentumok ismerete, a hozzáférés az adatbázisokhoz, de a zöldhatáron mégiscsak a magyar rendőrök létszáma jelenti a szűk keresztmetszetet.

Az Európa Erőd eddig is drága mulatságnak számított: csak a Frontex fenntartása közel egymilliárd euróba került tavaly, és ebben még nincsenek benne a tagállami rendőrségek, parti őrségek kiadásai. Pusztán az afrikai spanyol enklávék, Ceuta és Melilla köré épített kerítés 72 millió eurót emésztett föl, ami nagyjából 22 milliárd forint.

Ennél többe, a becslések szerint akár 25 milliárd forintba kerülhet a magyar-szerb határra tervezett „ideiglenes” kerítés, igaz, az csak négy méter magas lesz, míg a spanyolok hatméteres, dupla kerítést húztak fel. A legnagyobb összeget mégis az elutasított menedékkérők visszaküldése jelenti: a Bevándorló akták című európai újságírói projekt arra jutott: 2000 óta 11,3 milliárd eurót költöttek erre.

Mezőőrök világa

határ menti falvak

Bár biztos akadnak olyanok, akiknek sikerül kicselezni a magyar rendőröket, azért a legtöbb illegális határátlépőt mégis elfogják. A határ menti falvakban civilek, a jobbikos vezetésű Ásotthalomban pedig még a mezőőrök is lesik a menekülteket, és jelentik őket a rendőröknek. Persze sokan vannak, különösen a téli hónapokban, akik kifejezetten keresik a rendőröket, hogy végre elfogják és bevigyék őket.

Aki nem kér menekültstátust, azt visszatoloncolják Szerbiába, de a rendőrség szerint a többség már az első egyenruhásnak azt mondja: „refugee” vagy „asylum”, amivel egy teljesen más történet kezdődik, a menekültügyi eljárás. Olyannal is találkoztunk, aki azt mondta, a rendőrök kényszerítették, hogy menedéket kérjen. Ennek legfeljebb annyi értelme lehet, hogy a rendőrség megszabadul a menedékkérőtől, a továbbiakban nem neki kell vele foglalkoznia.

A menedékkérők magyarországi tartózkodása általában Szegeden, a határrendészeti kirendeltségen kezdődik, vagy ha ez már megtelt, „más rendőrségi helyiségbe” irányítják őket. Ilyen „helyiség” a kiskunhalasi sáttortábor, vagy egy kamionhangár az autópálya mellett, nem messze az átkelőtől. Kamionok helyett most tábori ágyak sorakoznak benne, előtte sátor és mobilvécék. A rendőrök nem túl lelkesek, amikor meglátják a kamerát, de kívülről lehet pár képet készíteni arról, hogy folyamatosan érkeznek a rendőrségi kisbuszok a frissen elfogott menekültekkel. Ezen a helyen már kitört egy kisebbfajta lázadás. A rendőrség szerint az ujjlenyomatvétel miatt tiltakoztak a menedékkérők, más híradások szerint viszont az ellátás hiányossága volt a kiváltó ok.

MENEDÉKKÉRŐK EURÓPÁBAN — 2011—2015

A magyar jogszabályok szerint a rendőrség 24 órán át tarthatja őrizetben a menedékkérőket, utána át kell adni őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak. Vagyis mindössze egy nap alatt kell a rendőrségnek megoldani a menedékkérők azonosítását, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy leveszik az ujjlenyomataikat, lefényképezik őket, az adatokat pedig felviszik az európai számítógépes rendszerbe, az EURODAC-ba. A Szabadkán várakozó menekültek tartanak is az ujjlenyomatvételtől. Ha nem is ismerik pontosan a célját, azt tudják, ha nyilvántartásba kerülnek, az megnehezítheti további útjukat.

A rendőrségről a BÁH szegedi irodájába viszik vagy kísérik a menedékkérőket, ahol hivatalosan is előadhatják a kérelmüket. Vannak, akiket Nagyfára, egy büntetés-végrehajtási intézet területére szállítanak, és ott tartanak néhány napig. Ez elvileg nyitott tábor, de a gyakorlatban a menedékkérők nem hagyhatják el. A hivatalnak van lehetősége arra, hogy 72 órára elrendelje az úgynevezett menekültügyi őrizetet – majd 24 órán belül bírósághoz kell fordulnia ennek meghosszabbítása érdekében. A törvény több okot is felsorol, amelyek alapján el lehet rendelni az őrizetet, elvileg egyedi mérlegelés alapján. A megfogalmazás azonban időnként homályos, őrizetre adhat okot például az okmányok hiánya, a megjelenési kötelezettség megsértése, a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme.

Ha csak a törvény betűjét nézzük, már az első ok alapján be lehetne zárni a menedékkérők többségét, hiszen általában semmilyen dokumentumuk nincs, amivel igazolhatnák magukat (a koszovóiak voltak a kivételek, nekik volt érvényes személyi igazolványuk). Bár a 2013-as törvénymódosítás után már nem zárnak be mindenkit, tavaly 4829 esetben rendelték el az őrizetet, ami nagyjából tíz százaléka a több mint 42 ezer menedékkérelemnek.

Szép Árpád, a BÁH menekültügyi igazgatója szerint lent, a déli határon még nem feltételezhetik, hogy a kérelmező „kivonja magát az eljárás alól”, még akkor sem, ha másik 23 ezer már megtette. Viszont ha Győrben leszállítják a müncheni vonatról, akkor már igen. Ugyanakkor a menedékkérőket segítő Magyar Helsinki bizottság tapasztalatai szerint teljesen esetleges, kit és miért vesznek őrizetbe, sokaknál valóban elég indok erre a papírok hiánya.

Irány a tábor

Szeged

A hivatal először tehát jellemzően a debreceni, a bicskei vagy a vámosszabadi nyílt menekülttáborba – hivatalos nevén befogadó állomásra – irányítja a menedékkérőket. Az eljárás furcsasága, hogy mindenkinek egyénileg kell eljutnia a neki kijelölt helyre, amihez kap egy vonatjegyként szolgáló igazolást és időnként egy sematikus térképet. A szegedi vonatállomáson, vagy a budapesti buszpályaudvarokon magunk is találkoztunk menedékkérők csoportjaival, akiket könnyen fel lehet ismerni a kezükben szorongatott A4-es lapokról. Szegeden olyan nagy tömegben tartózkodnak a menedékkérők, hogy a városban civil mozgalom szerveződött az ellátásukra.

MIGRÁNSOK ÚTVONALAI MAGYARORSZÁGON — 2014

A menedékkérők egyéni utazásának az a következménye, hogy a kérelmezők fele eleve már meg sem érkezik a menekülttáborba, hanem nyugat felé próbálja meg elhagyni az országot. Szép Árpád szerint egyrészt hatalmas összegbe kerülne a szervezett szállítás, másrészt értelme sem lenne, hiszen a táborok nyíltak. Ennek következtében aztán a kérelmezők további 30-40 százaléka néhány nap vagy egy-két hét után ugyancsak távozik.

A menekültek zömének ugyanis nem Magyarország az úticélja, hanem Nyugat-Európába szeretnének eljutni. Bicskén, a menekülttábor mellett többekkel beszéltünk is, akiknek sikerült ez: eljutottak Finnországba vagy Svédországba, de ott szembetalálták magukat az EU szabályaival, az úgynevezett dublini rendeletekkel. A fő szabály az, hogy mindenkinek az ügyét ott kell elbírálni, ahol belépett az EU területére, vagy ahol először nyújtott be menekültkérelmet. Pont attól tartanak a magyar kormánypártok is, hogy a nyugati országokban hamarosan elkezdik komolyan alkalmazni ezt az előírást, ellentétben a korábbi gyakorlattal.

A BÁH adatai szerint eddig csak kevés embert küldtek vissza. Tavaly mintegy 30 ezer menedékkérő hagyta el Magyarországot és ment nyugatra, az ő ügyeikben több ezer megkeresés érkezett. Ebből alig nyolcezer esetben ismerte el Magyarország, hogy a dublini rendeletek szerint itt kellene lefolytatni az eljárást.

Ehhez képest viszont csak alig több mint nyolcszáz embert küldtek vissza ténylegesen. A koszovóiak ügyében például több ország azt a gyakorlatot követi, hogy nem foglalkoznak a dublini rendelettel, ha maguk utasítják el a kérelmüket, sokszor közvetlenül Pristnába küldik őket repülőgéppel.

Élet a menekülttáborban

Bicske

Nem is csoda, hogy a legtöbb menekült nem szívesen marad Magyarországon. Bár a BÁH nem engedte, hogy a menekülttáborokban forgassunk – hivatalosan a lakók nyugalma érdekében –, Bicskén a táborlakók sokat meséltek arról, milyen körülmények közt élnek ezekben az intézményekben. Zsúfoltak a szobák, kevés a mosdó, és kivétel nélkül mindenki, akivel csak beszéltünk, panaszkodott az étel minőségére. A pénzbeli ellátmány havonta mindössze nyolcezer forint, ami szinte semmire sem elég. Legfeljebb teát vagy zsömlét tudnak néha venni a városszéli Tescóban, a cigaretta már valódi kincsnek számít.

Maga a tábor is meglehetősen messze esik mindentől, a kisváros szélén található, ahonnan jó negyedóra gyaloglással lehet bejutni a központba; Budapestre elutazni pedig csak nagyon ritkán sikerül. Szervezett programok vagy munka hiányában a táborlakók tétlenségre vannak kárhoztatva, a tétlenség pedig – mivel a menekültügyi eljárás általában hónapokig tart – megviseli az embereket. Néhányan inni kezdenek, mások inkább továbbállnak nyugat felé.

Mohamed Kazem is a bicskei tábor lakója néhány hónapja. Két éve egyszer már volt Magyarországon, de aztán továbbment, és eljutott Finnországba, amiről úgy beszél, mint második otthonáról. Másfél évet volt ott, voltak barátai, elkezdte megtanulni a nyelvet. Aztán ő is szembetalálta magát a dublini eljárással, és egyszer csak közölték vele: vissza kell mennie Magyarországra. Kazem azóta csak altatóval tud aludni. Az is bonyolítja helyzetét, hogy nem egyértelmű, hány éves: ő azt állítja, mindössze 17, de ezt a magyar hatóságok nem akarják elhinni, noha elküldette Iránból a születési dátumát igazoló papírokat.

Kazem hazara, vagyis egy olyan afganisztáni kisebbséghez tartozik, amelyet a tálibok uralma alatt üldöztek. A család ezért Iránba menekült, Kazem már ott született. Iránban viszont másodrendűként kezelik a menekülteket, így a hazarákat is. Nincs esélyük állampolgárságot kapni, még a gyerekeik is csak akkor járhatnak iskolába, ha fizetnek érte. Kazem csupán hat osztályt végzett, az anyjával együtt egy jégkrémgyárban takarított, mielőtt elhatározták, hogy elhagyják az országot. Menekülés közben azonban, valahol az iráni-török határon elvesztette a családját. A csempészek azt mondták, elkapta őket az iráni rendőrség, de maga Kazem semmi biztosat nem tud.

„Egy komplett eljárás tokkal-vonóval jelenleg négy-öt hónapig tart, és ez uniós összehasonlításban kifejezetten jónak számít” – mondja Szép Árpád, aki szerint egyes ügyek nagyon bonyolultak, és nagyon kevés a konkrét bizonyíték, legfeljebb a menedékkérő szóbeli nyilatkozata áll rendelkezésre. Azt a migránsok is tudják, hogy nagyobb eséllyel kapnak menedékjogot, ha válságövezetből származnak, ezért bevett gyakorlat, hogy mindig az aktuálisan rosszabb helyzetben lévő ország polgárainak mondják magukat. „Amikor Irakban volt rosszabb a helyzet, mindenki irakinak mondta magát, mikor a palesztin területeken, akkor mindenki palesztin volt” – mondja a BÁH igazgatója.

Mivel a legtöbb menedékkérőnek nincsenek papírjai – eleve nem volt, vagy elvette az embercsempész, esetleg ők maguk dobták el –, a hivatal csak közvetett módon tudja megállapítani, ki hová való: néhány kérdésből kiderül, hogy járt-e valaki például Szíriában vagy a palesztin területeken. Azt is tisztázni kell, hogy nem méltatlan-e valaki a nemzetközi védelemre, például mert súlyos bűncselekményeket követett el. Ezt a Terrorelhárítási Központnak és a nemzetbiztonsági szolgálatoknak kell úgynevezett szakhatóságként megállapítani, ami ugyancsak meghosszabbítja az eljárást. Szintén elhúzódik az eljárás, ha valaki dokumentumokat csatol kérelméhez, mert azokat le kell fordítani.

„Ha csak a szír állampolgárokat nézem, Magyarország évek óta nem küld vissza senkit Szíriába” – mondja Szép Árpád. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint viszont a hivatal szeret belekapaszkodni a menedékkérők történeteiben ellentmondásokba, és ezekre hivatkozva sok elutasítás születik, amit aztán bíróságon támadnak meg, sok esetben sikerrel. Tavaly a 42 ezer menedékkérelemből csak 503-an kaptak védelmet. Ez uniós összehasonlításban nagyon alacsony arány, de a statisztikát nagyban torzítják azok, akik nem várják meg az eljárás lefolytatását.
Magyarországon élő menekültek száma és aránya a teljes lakossághoz képes

Tavaly a 42 ezer kérelem több mint felénél, 23 ezer esetben meg kellett szüntetni az eljárást (év végén mintegy 15 ezer ügy még folyamatban volt), mert a kérelmező eltűnt Magyarországról. Érdemi döntés 2014-ben összesen 5056 született, ennek már mintegy tíz százaléka pozitív (az elutasítások zöme ráadásul szintén koszovóiak ügyében született), ami rögtön nem olyan rossz arány. Szép Árpád ráadásul azt mondja: ha mindenki megvárta volna az eljárás végét, akár tízezer ember is kaphatott volna valamilyen védelmet Magyarországon.

Megérkezés idegenként

Budapest

A BÁH adatai szerint tavaly év végén mintegy háromezer ember élt Magyarországon, akit menekültként vagy oltalmazottként ismertek el, közülük ötszázan 2014-ben kapták meg a státuszt. A háromezer ember az ország lakosságának 0,03 százaléka, és ha ez a szám ebben az ütemben nőne, kétszáz év alatt érné el az egy százalékot. Bár ehhez hozzájön még a legális bevándorlás is – mintegy 200 ezer embernek van valamilyen jogcímen joga Magyarországon tartózkodni –, nagyon merész az az állítás, amely szerint a menedékkérők veszélyeztetnék a magyarok munkahelyeit.

Ali is a bicskei táborban lakott, de február óta már elismert menekültként él Budapesten a feleségével és két gyermekével. Ali tinédzserként menekült el a tálibok elől Afganisztánból Pakisztánba, de itt sem élhetett békében. A bombázás után a család úgy döntött, 17 év után visszatérnek Afganisztánba, amit a gyerekek soha nem láttak. Két hónappal később azonban történt valami, amiről Ali nem szeretne nyilvánosan beszélni, mert attól tart, családjának baja esne. Hirtelen kellett menekülniük, az utat Ali felesége, Baktavar ékszereiből fizették ki. Azt nem tudja megmondani, mennyit értek, csak azt, hogy még mindig tartozik az embercsempészeknek.

Alinak szerencséje volt. Elismerték menekültként, és beköltözhetett egy lakásba, amit a Református Misszió Központ biztosít nekik. Májusban viszont megtudták, hogy a lakásprogram EU-s támogatása véget ér, ezért júliusig ki kell költözniük. Támogatás nélkül képtelenek lakást bérelni. A négyfős család havonta 172 ezer forintot kap az államtól (a KSH szerint egy négyfős családnak minimálisan havi 253 318 forintra volna szüksége). Más családok is hasonló helyzetben vannak, ők azt mondták Alinak, nyugatra mennek, ha ki kell költözniük, mert Magyarországon semmi esélyük.

Alival beszélgetve feltűnik, hogy mindenben elképesztően lelkiismeretes. Mintha minden apró bakinak végzetes következménye lehetne. Mintha minden kis hiba a családja biztonságát veszélyeztetné. A felvétel alatt rosszul emlékszik, hány áldozata volt egy bombatámadásnak Afganisztánban, azonnal újra kell forgatnunk azt a részt. Ez a pedáns hozzáállás jellemzi azt is, ahogy menedéket kért Magyarországon. Kezdetben     azt sem tudta, hogy létezik egyáltalán menedékjog iránti kérelem, ma már képes azt is részletesen elmagyarázni, mi a baj a magyar vagy éppen az európai bevándorláspolitikában.

Faranaz már évek óta Európában él, főleg Magyarországon, de megjárta Németországot és Angliát is, viszont a dublini szerződés értelmében mindig visszaküldték Magyarországra. Minden megpróbáltatás ellenére azonban elkezdett kötődni hazánkhoz, talán azért is, mert lánya, Sarah itt született. Úgy érti, a debreceni menekülttáborban. Sarah-val együtt jelenleg mindössze 11 400 forint családi pótlékból élnek. Faranaz érettségijére készül, noha otthon, Afganisztánban fotózást tanult az egyetemen és az EPA fotóügynökségnek is dolgozott fotósként. Sarah már 5 éves, óvodába jár, gyakran megkérdezi anyukáját, mikor lesz igazi és állandó otthonuk.

Faranaz, Sarah, Ali és fia, Barat Mehdi is csak ugyanazt szeretnék, mint mások: dolgozni, tanulni, élni, hasznosnak lenni, és mindenekelőtt boldognak lenni. De ez ma Magyarországon egyre nehezebb, mert nem csupán a mindennapok kilátástalanságával kell megküzdeniük, hanem egy láthatatlan határral is, amit most éppen menekülteket stigmatizáló országos kampánnyal erősít meg a kormány.