Vissza a VS.hu-ra

Hosszú az út a felszínreHosszú út a felszínre

Az a baj a sikertörténetekkel,

hogy a leegyszerűsített mesék a lent ragadtakat sújtó vádakat éltetik.

Sikerreceptek nincsenek, csak sorsok és néha segítők.

Hosszú az út a felszínre


SZÖVEG: B. SIMON KRISZTIÁN
I
LAKATOS HELÉNA Az Anya

Tíz éven keresztül kábítószer-fogyasztó voltam, és másfél éve annyira mély gödörbe kerültem, hogy a gyerekeimet is elveszítettem. Semmim nem maradt egy táskán kívül, amivel elindultam a rehabra.


Következő fejezet II Kanalas Roland (Patrisz) A Mentor
II
KANALAS ROLAND (Patrisz) A Mentor

Beszéltem Bagon egy nem-cigány emberrel, aki elmondta, hogy korábban nagyon nagy baja volt azzal, hogy a telepi gyerekek semmi tiszteletet nem mutattak a falu idősebb lakosai felé. A BAGázs megjelenése óta érezni lehet a különbséget: ma már nem szólnak be neki a gyerekek, hanem hangosan köszönnek.


Következő fejezet III HORVÁTH CSABA (Csabi) A Edző

De ez még törékeny siker, egy újrakezdést bármikor semmissé tehet egy régi barát kísértése vagy egy rossz lelkiállapotban meghozott döntés. De a közmunka és a BAGázs már néhány év alatt változást hozott a közösség életébe. Patriszt a telepen kivételes tehetségként kezelik. Szeretne még tanulni, de az fel sem merült benne, hogy elköltözzön Bagról. Csak itt érzi otthon magát.

I
Horváth Csaba (Csabi) Az Edző

Négy éven keresztül nem nagyon aludtam, nem emlékszem semmire, arra sem, hogyan kerültem börtönbe.


Következő fejezet IV BALOGH ATTILA A Költő
IV
Balogh Attila A Költő

Ha ez nem történik meg, a mai napig ott élhetnék az alsóvadászi cigánytelepen, és sokkal boldogabb lennék. Egyszerűbb, tisztább, becsületesebb életem lenne. Bonyolult a civilizált ember élete. Bonyolult és igazságtalan. Azzal, hogy rám nyomták ezt a civilizált életformát, elvették tőlem a lényegi dolgokat.


Következő fejezet V KÁLI-HORVÁTH KÁLMÁN A Festő
V
KÁLI-HORVÁTH KÁLMÁN A Festő

Drukkoltam a szkinhedeknek, amikor hallottam, hogy elverik a cigányokat, mert én is a televízióból informálódtam, hogy mi is az a cigány.

Azt mondom, hogy a jót meg a gonoszt csak a módszerei különböztetik meg egymástól. Gonosz emberek is érhetnek el sikereket. Annyira ki akartam törni, annyira nem akartam azt az életet, amire predesztinál- va voltam, hogy ha nem találok Istenre, akkor mással próbálkoztam volna, és talán egészen az okkultig jutottam volna. De sokkal jobb így, hogy tisztességes munkával értem el azt, amit elmondhatok. Isten megmentett magamtól.

Következő fejezet VI TÓTH JÓZSEF A Pap
VI
Tóth József A Pap

A nem cigány ember keresi a szavakat, a cigány embernek viszont szívéből fakad az egész.


Következő fejezet II Kanalas Roland (Patrisz) A Mentor
Budapest
L akatos Heléna állami gondozott volt, édesanyja otthagyta a kórházban. Nyolc éves volt, amikor édesapja értesült arról, hogy egyáltalán létezik. Onnantól ő nevelte. Helénának sikerült a nyolc osztályt elvégeznie, aztán a Pest megyei Bagra került, ahol több rokona lakott. Itt született négy gyermeke.

Bagon található az ország egyik legnagyobb szegregált cigánytelepe, ahol pár éve még alig volt olyan ember, akinek állandó munkája lett volna. Noha nincs messze a fővárostól (alig negyven kilométerre), a helyzet itt is hasonló volt, mint az ország más hátrányos helyzetű kistérségeiben. A bagiak közül sokan még életükben nem jártak Budapesten, nekik még egy buszjegy megvásárlása is gond.

„A gyerekeim apjának halála után egy évvel jöttek a drogok. Amikor először kipróbáltam, olyan érzéseket adott, hogy nem kell gondolkodnom, nem kell gyötrődnöm. Nekem emiatt bejött a kábítószer. Sokszor abba akartam már hagyni, de a kábítószer nem engedte. Mindig kellett, nagyon kellett. Tudtam, hogy bármikor jöhet a gyámhatóság, és viheti a gyerekeket, de annyira kellett a szer, hogy nem törődtem vele. Végül elvették a gyerekeimet, és akkor döbbentem rá, hogy nekem segítség kell.”

A telepen ekkor már 2 éve működött egy gyerekek mentorálásával és felzárkoztatásával foglalkozó önkéntes csoport, a BAGázs Közhasznú Egyesület. Heléna kislányával is foglalkozott mentor. Ő segített akkor, amikor Heléna oda jutott, ahonnan csak kevesek állnak talpra. Segítettek neki elvonókúrára menni, majd munkát is találtak neki Budapesten, távol a régi környezetétől.

Azóta minden jóra fordult, a BAGázs végül a Prezinél talált munkát neki. Először csak félállásban, a konyhában voltak kisebb feladatai, ma már 8 órában intézi a megrendeléseket, a számlákat és szállítóleveleket. Sikerült egy normális albérletet is szereznie Pesten, amit a BAGázs és a munkáltatója segítségével bebútorozott, és rendezett körülményeinek hála, a gyermekeit is visszakapta.
Bag
H eléna nem az egyetlen, aki drogproblémákkal küzdött Bagon. „A telepen van vagy három-négy díler, még kisgyerekek is hozzá tudnak jutni a droghoz. Aztán, ugye, el kell mennünk lopni, ha nincs drog, meg voltak kisebb-nagyobb okosságok” – mondja Kanalas Roland, vagy ahogy a többiek hívják, Patrisz. A húszas évei elején járó fiatalember a telepen nőtt fel. Úgy gondolja, a vallásnak köszönhetően úszta meg a lecsúszást. Jehova tanújaként rendszeresen jár gyülekezetbe.

A fiatalok közül ő végezte el elsőként a középiskolát, részben mert apja erőltette, mondván, kell, hogy legyen valami szakma a kezében. Így lett belőle gázkészülék- és csőhálózat-szerelő. Papíron. Nem hiszi, hogy el tudna helyezkedni a szakmájában. Jóllehet Budapest közelsége elvben kecsegtet munkalehetőségekkel, de a legtöbben azt sem tudják, hol kezdjék a keresést. Nincs kapcsolatrendszerük, nincs, aki segítene nekik, ha elakadnának, jó példát sem láttak soha, amit követhetnének. Másrészt a munkahelyeken még mindig nagy a diszkrimináció, egy cigány ember jóval nehezebben talál munkát, mint a vele azonos képzettségű nem romák.

Patrisz pillanatnyilag a BAGázsnak dolgozik, mentorálja a bagi romákat és több project koordinálásában is részt vesz. Szerinte a BAGázs különleges jelenség: meg tudta vetni a telepen a lábát, és sikerült valamekkora változást elérnie.
Bag
A bagi kilátástalanság szippantotta be Horváth Csabát is. „13 évesen kezdtem drogozni. Akkoriban inkább az idősebbekkel járkáltam, láttam, hogy pörögnek, be akartam épülni közéjük, aztán nagyon csúnyán beleestem a dologba” – meséli. „Fűvel kezdtem, aztán speed, ex, kati, szinte minden. Négy éven keresztül nem nagyon aludtam: egy héten jó, ha három órát.” Ebből az időszakból jóformán nem emlékszik semmire, arra sem, hogyan került végül börtönbe. „Egyszer jöttek a rendőrök, hogy be kell mennem nyolcra kihallgatásra, aztán utána két év és három hónap múlva jöttem ki. Aznap is be voltam gyógyszerezve.”

Mikor kijött, ugyanúgy fogalma sem volt, mit csináljon azon túl, hogy folytatja a lopást és az autófeltörést. „Bent az ember megügyesedik, sokkal jobban tud bűnözni. Aznap, amikor kijöttem, rögtön azt tervezgettem, hogy hova fogok menni bűnözni, annyira nem volt pénz.”

Hogy mégsem csúszott vissza, azt annak köszönheti, hogy a BAGázs tagjai felajánlották neki, legyen ő a telepi gyerekek focicsapatának edzője. Bagra ugyan nem mert visszaköltözni, mert attól félt, régi barátai kísértésbe vinnék. Most Helénánál lakik, de szinte mindennap leutazik Budapestről, hogy a fiataloknak megtanítsa, amit a sportról tud.

Először nehéz volt. Állandóak voltak a verekedések, de szép lassan sikerült csapatot és közösséget faragni a gyerekekből, akik az agressziót és a szorongást ezután inkább a játékban vezették le. Csabi csak azt engedi pályára lépni, aki nem lóg az iskolából. Így a foci kedvéért a csapat iskolai teljesítménye is javulásnak indult.

Csabi érteti meg velünk, mit jelent a sport a mélyszegénységben élőknek. Korábban Balassagyarmaton találkoztunk Jónás Kornéllal, a roma származású focibíróval. Ő mesélt nekünk arról, hogy romaként mennyire nehéz volt neki a focicsapatban. „Egy roma sportolónak mindenben négyszer annyit kellett bizonyítani, mint másnak” – mondta. Szerinte isteni csoda, ha valaki a foci segítségével képes kitörni a telepről, ő maga sem képes megélni abból a pénzből, amit bíróként keres, mellette biztonsági őrként dolgozik. Azt mondja, aki jó focista akar lenni, annak Budapestre kell felmennie, hiszen ott vannak jó csapatok és edzések, de az meg annyi pénzbe kerül, hogy azt vidéken csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak.

Bagon nem hisznek a csodákban, mégis úgy tűnik, tömegsportként is kitörési pontot jelent a foci. Legalábbis az első lépéseket biztosan. Igaz, ennek jelei csak az iskolai teljesítményben mutatkoznak meg, és nem a profi fociügynökök tömeges felbukkanásában a telepi pálya szélén.
Szokolya
„E gyéves koromban nagyon súlyos izomsorvadást szenvedtem a végtagjaimon. Az volt a terápia a kezeknél, hogy a gyógytornászok rajzoltattak és szövegeket másoltattak velünk. Így már három évesen betűket kellett írnom, csak hogy az ujjaim mozgásban legyenek” – meséli Balogh, hogyan találkozott az írással. “Három-négyévesen már tudtam írni. Nem azért, mert akartam, hanem mert muszáj volt a kezemet mozgatni.” Elmondása szerint betegsége determinálta ez értelmiségi létre.

Magyarországon 1957-ben és 59-ben voltak az utolsó nagyobb gyermekparalízis-járványok. Ekkor legalább húszezer gyerek betegedett meg. A Sabin-cseppek hatásáról az orvostudomány még nem sokat tudott, azokon tesztelték élesben, akik akkoriban betegedtek meg. A járványt sikerült ugyan megállítani, és a következő években már védőoltásokkal előzték meg a gyermekbénulást, de akik ekkor megbetegedtek, életre szóló károsodásokat szenvedtek.

„Annyi beteg gyűlt össze, hogy nem lehetett úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Az orvosok azon méláztak, mit lehetne csinálni ennyi beteg gyerekkel. Kitaláltak tehát egy intézményt, és bennünket oda betettek. Próbáltak minket életben tartani. Furcsa módon nagy sikerrel.”

A hagyományos iskolába járó gyerekek nem kaptak olyan oktatást, mint ők. „Néhány mozgássérült gyereknek ezért a testvérét is ide akarták küldeni tanulni. Itt bennünket nem egyszerű tanárok tanítottak: a fizikaórát például fizika professzor tartotta, a rajzórát meg festőművész. Szigorúbb iskola volt, mint az átlag. A telepi gyerekek oktatásáról meg ne is beszéljünk. Őket úgy hagyták, ahogy vannak.”
BALOGH ATTILA — Tétova emlékezés (részlet)
A húszas évei elején járt, amikor bezárták a bentlakásos intézetet, és el kellett indulnia az életbe. Magyarból és történelemből ötösre érettségizett, így maximális pontszámmal került be az ELTE bölcsészkarára, amit egy év után otthagyott. „Különösebb affinitásom nem volt az egyetemhez. Nem szerettem”. Balogh Attila ezután Miskolcon kapott állást. „Hátrányos helyzetű olvasók támogatója volt a titulusom, magyarán cigányokat kellett rábeszélnem, arra, hogy olvassanak már végre. Hát én persze nem ezt csináltam, inkább mesekönyveket vittem ki gyerekeknek és asszonyoknak. Aztán volt egy kis házikó, amit megszereztem hatszáz forintért, és vittem oda rajztáblát, gyümölcsöket. Ott hamarosan nagyon szép kis közösség alakult ki”. Amikor viszont azt kérték tőle, látogasson további telepeket, azt nem vállalta. „Nem éreztem az elhivatottságot, hogy cigány embereken segítsek. Ilyenféle szociális érzék természetesen nem fejlődhetett ki bennem, mert az intézményben, antiszociális körülmények között nőttem fel.”

Balogh már nagyon fiatal kora óta írt verseket. Először tanárai figyeltek fel tehetségére, és 13-14 éves korában már megyei lapok vitték írásait. Felnőtt korában Eörsi István, Csoóri Sándor és Nagy László lettek a patrónusai. „Csoóri Sándor mutatott be az Élet és Irodalom szerkesztőinek. Úgy tekintett rám, mint a saját fiára, tanított meg könyveket adott” – mondja. A rendszerváltás után aztán alapító főszerkesztője lett a Cigányfúró című folyóiratnak, létrehozta a Dunától a Gangeszig Alapítványt, valamint számos díjat és kitüntetést kapott: többek között Alternatív József Attila-díjat és a Mediawave párhuzamos kultúráért díját. 2005-ben az Egyesült Államokban is jelent meg kötete angolul.

Mégsem gondolja magát sikeresnek, még azt is tagadja, hogy okos lenne. Az értelmiségi lét számára idegen. „A cigánytelepen kikerülhetetlen, hogy halljál hangot. Az emberek beszélgetnek, átmennek egymáshoz, leülnek, látják, hogy kinek mije van. Ez nem egy hamis romantika, ez valóban így van. Még mindig így van” – mondja.

Nem érzi úgy, hogy az egészsége elveszítéséért kárpótolta őt az irodalmi siker és az elismerés. Úgy véli, a romák egymás között is képesek kiteljesedni: az, hogy együtt maradnak a közösségükben, nem jelenti azt, hogy örökre elesettnek és szegénynek kell lenniük. „Szerintem a cigány embernek – vagyis inkább a megtiport embernek – előbb vagy utóbb nem lesz más választása, csak az, hogy ügyes legyen és talpra álljon. A cigányok Európának ezen a részén már hat-hétszáz éve itt vannak, állandó elnyomás és kitaszítottság ellenére. Mégis vannak cigányok és cigányokra jellemző kulturális hagyatékok” – mondja.
BALOGH ATTILA — Tétova emlékezés (részlet)
Egyszer voltam egy cigánytelepen, ahol döbbenetes dolgot láttam. Volt egy kövér ember az udvaron. Vak volt, siket, értelmi fogyatékos és nyomorék. És ott ült a homokban. Körülötte gyerekek játszottak. Annyi pokol volt rajta szerintem, hogy az már egyenértékű a kegyelmi állapottal. Olyan mélyen volt, hogy oda a harag, a bántás keze már nem tud lenyúlni. Annyira mélyen van szociálisan, és annyira nem lehet vele mit kezdeni, hogy a kívülállók számára csak egy lehetőség maradt: az, hogy szeressék.
Budapest
„C igány voltam ugyan, de ez nekem nem sokat jelentett. Ha valamit mégis, akkor inkább előítéletet. Drukkoltam a szkinhedeknek, amikor hallottam, hogy elverik a cigányokat, mert én is a televízióból informálódtam arró, mi is az a cigány. Bennem is kialakult egyfajta előítélet, amit az ember úgy kezel, mintha természetes lenne” – mondja Káli-Horváth Kálmán, egykori televíziós bemondó, aki ma festőművész és az Emberi Erőforrások Minisztériumának főtanácsadója. Pár nappal azelőtt találkoztunk vele, hogy indult volna Brüsszelbe: karrierje újabb állomásaként az Európai Bizottságnál gyűjt most tapasztalatokat.

De az előitéleteivel szerinte nem volt egyedül, főként az intézetben nevelkedett gyerekeknél gyakori, hogy kikerülve szembesülnek azzal: a társadalom cigányként kezeli őket. És nem tudják, hogyan reagáljanak rá.

Káli-Horváth egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigánytelepen született, Kétéves koráig a nővére nevelte. „Azt sejtem, hogy apám közveszélyes munkakerülés miatt börtönben ült, de hogy anyám hol volt, nem tudom. A szüleim nem léteztek abban az időben, kétévesen kerültem állami gondozásba”.
Az intézeti lét egyik velejárója – mivel a gyerekeket gyakran helyezik át egyik intézetből a másikba –, hogy nem alakulhatnak ki náluk stabil érzelmi kötődések: amint valakit – egy barátot, egy nevelőt – megszeretnének, az eltűnik az életükből. Kapcsolataik újra meg újra megszakadnak. A helyzetet pedig tovább rontja az állandó feszültség és a konfliktusok, amelyek már csak a létszám miatt is folyamatosak. „Mindez arra ösztönöz, hogy adjuk fel. Nem érdemes jól tanulni, nem érdemes magunkért bármit is megtenni. Úgysem tudunk érvényesülni az életben. Mondták nekünk, hogy a nagybetűs életben majd vécépucolók leszünk, mi pedig elhittük, és rettegtünk, mi lesz, ha elhagyjuk az intézetet. A legtöbbeket ez agyonnyomja. Azt hiszem, az a normális, hogy az ember egyszer csak feladja. Sok ilyen sorstársamat látogattam meg hajléktalanszállón.”

Őt viszont éppen ez ösztökélte arra, hogy összeszedje magát. Meg akarta mutatni, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint nem viheti semmire. Hiszen intézeti társának, Kálid Artúr színésznek is összejött: díjat nyert az 1988-as Ki mit tud? vetélkedőn. Elhatározta, megpróbálja ő is majd egyszer.

Segített neki az is, hogy – ha nevelői nem is – tanárai bátorították. Jó képességű volt, jó eredményeket ért el az általános iskolában. Másodikos korában aztán megkérdezte az egyik nevelőtanárától, hogy mehet-e majd egyetemre. „És ő annyira természetesen válaszolt igennel, hogy én elhittem. Amikor rájöttem, hogy sanszom sincs rá, ez akkor is ott maradt bennem.”

Később egy tanára támogatta abban, hogy beadja a jelentkezését Sátoraljaújhelyen egy szakmunkásképzőbe, ami a hollóházi porcelángyár számára képzett porcelánfestőket. Nagy siker volt ez akkor, de az igazi út máshol kezdődött.

Ha ki lehetne választani egyetlen pillanatot, amikor az ember sorsa eldől, Káli-Horváth egy Biblia-táborra bökne.

„Hallottam, hogy van egy Biblia-tábor, gondoltam, elmegyek és megtudom, hogy van-e Isten. Szerettem az ismeretterjesztő filmeket, és szerettem, ha meggyőznek.” Bár elsőre lemaradt a mindent eldöntő érvről – volt ott egy lány, aki jobban érdekelte –, nem bírta ki, hogy ne tegyen még egy próbát Istennel. Szólt a táborvezetőnek, hogy nagyon szeretne maradni, és végül erre engedélyt is kapott. „Nekem kínai volt, ahogy ott beszélnek Istenről, mégis történt ott velem valami, amit nem tudtam megmagyarázni.”

Innentől, úgy emlékszik, megváltozott az értékrendje: elkezdte olvasni a Bibliát, és úgy érezte, egyben meg is tanult tenni magáért. „Onnantól a reménytelenségből a remény embere lettem. Mindaz a reménytelen gondolat, amit próbáltak belém ültetni, elszállt. Onnantól kezdve nagyon szépen, viszonylagos céltudatossággal csináltam. Láttam, hogy mit szeretnék elérni, és tudtam, hogy nem úszhatom meg azt a munkát, amit el kell hozzá végeznem.”

Sikerült találnia egy olyan középiskolát, ahol két év alatt leérettségizhetett, és lehetősége nyílt arra is, hogy nevezzen az utolsó Ki mit tud?-ra, ahol majdnem megismételte Kálid sikerét: egészen a döntőig menetelt. Később dolgozott a Duna Tévének, a Rádió C-nek és elvégezte az egyetemet is.
Szentpéterszeg, Báránd
T óth József a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gacsályban született, és ott is járta iskoláit. Második osztályos volt, amikor a szomszéd megkérte édesanyját, hadd vigye el őt is a konfirmációjára. Éppen a jó pásztor történetét vették, akinek van száz juha, és ezek közül az egyik elkóborolt. Jézus, a jó pásztor a maradék 99-et hátrahagyva indul az elveszett juh keresésére, majd megtalálván, a vállán viszi haza. „Ez a történet annyira megfogott, hogy ott ragadtam” – meséli. Hetedikes korában döntötte el, hogy lelkipásztorként Istent fogja szolgálni.

„A lelkipásztornak mindenesnek kell lennie” – mondja. A lelkek pásztorlása csak egy része ennek: ha felújítások folynak a templomban, akkor neki kell ügyelnie a munkálatokra, és a focicsapatnak is ő az edzője. A focin keresztül tartja a kapcsolatot az ifjúsággal.

Amikor nála jártunk, két istentiszteletet tartott, az elsőt Szentpéterszegen, a következőt a közeli Gáborjánban – mindkettőt főként nem-roma lakosoknak. Onnan rohant tovább, hogy Bárándon még buzdíthassa a fiatalokat, mielőtt egy órakor meccset vezetett.

Az edzések mellett korrepetál is gyerekeket történelemből és matematikából. „Nagyon sokakat készetettem már fel érettségire vagy pótvizsgára. Megkeresnek a tanulási gondjaikkal, annak ellenére, hogy én már elég régen túl vagyok az érettségin. Volt olyan, aki megbukott, aztán a korrepetálásom után a tanítóképzőt is elvégezte.” Szerinte azért jár sikerrel, mert közelebbi kapcsolatban van a gyerekekkel, mint egy matematikatanár. „A tanárnak le kell adnia az anyagot, és pörgetnie kell az órákat, nincs ideje minden gyerekkel külön foglalkozni, így nem veszi észre a hiányosságaikat. Én viszont egyszerre csak egy gyerekkel foglalkozom, és így könnyebb megértetni a feladatok menetét” – mesél módszeréről, de hozzáteszi, hogy ez csak akkor működik, ha a gyerek is gyakorol otthon.

Tóth szerint a cigányok a család szeretete miatt nagyon tisztelik Szűz Máriát, és mivel szegény, elhagyatott helyzetből jönnek, egy magasabb erőtől várják az útmutatást. De nem csak Isten fontos, mint segítő, hanem bármely ember, akin látják, hogy törődik velük. Ilyen ember, jó esetben, a lelkész is.

A babonákra való fogékonyságuk azzal is együtt jár, hogy a romáknak jobban meg kell küzdeiük, ha magukévá akarják tenni a vallásos élet formális követelményeit: aki lelkészként Isten útján akar járni, annak sokat kell „tisztítania a hitén”, mire levetkőzi a babonákat – mesél Tóth a hit rögös útjáról. Ha ez megvan, akkor viszont akár jobb spirituális vezetővé is tud válni, mint a többiek. „A nem cigány ember keresi a szavakat, a cigány embernek viszont szívéből fakad az egész. Ő bátran ki mer állni, bátran meri mondani.”

A rasszizmussal neki is meggyűlt a baja, sokáig nem is kaphatott saját gyülekezetet, mert cigánysága miatt nem fogadták el a hívek. Éppen ezért alacsonyabb rangú segédlelkészként kellett kezdenie pályáját (azok kihelyezéséről ugyanis a püspök rendelkezik, nem a gyülekezet választja), amíg a hívek el nem fogadták szellemi vezetőjükként. Még ma is vannak problémák sok gyülekezetben: hallott olyat, hogy istentisztelet vagy mise alatt a cigányoknak külön padsorba kellett ülniük.

„A cigányok nem fognak bemenni a templomba, amíg ott is a kirekesztettséget tapasztalják meg” – mondja, majd hozzáteszi: részben ő maga a garancia arra, hogy az ő két gyülekezetében ilyesmi ne fordulhasson elő. A lelkész személye a döntő, mondja: ha az emberek elfogadják, amit mond, akkor nincsenek ilyen típusú problémák.

Neue ungarische XXX – A magyar pornósztori
2014. 03. 19 18:43