Érdi pokol

érdi pokol

MUNKÁCSY MÁRTON — BARTHA MÁTÉ

Fehér robogó parkol keresztben az autók mögött. A motoros egy üres műanyag kannával ténfereg.

– Kifogyott a benzin. Amott az autópálya túloldalán van egy kút, csak az aluljárón kell áttolnom… De pénz sincs nálam – mondja.

Összeszedjük az aprót, két literre elegendő forinttal zárjuk le a színjátékot. A pénz átvétele után azonnal valahogy mégis beindul a kismotor, a férfi elégedetten elrobog a benzinkúttal átellenes irányba. Nem először „fogyhatott ki” így az üzemanyag.

Érden vagyunk. Az eset természetesen nem tipikus, bárhol történhetne ilyesmi, mégis egy pillanat alatt kizökkent minket az ismerősség állapotból, és emlékeztet, miért jöttünk.

Az agglomerációs település a színfalak mögött egyre növekvő globális problémában osztozik a világ más elővárosaival. Phoenixtől Madrászig, Párizstól Johannesburgig az agglomeráció és a belvárosi emberek élete elszakadt egymástól, és fenntarthatatlan irányba robog.

01
01
A legnépesebb magyar község

A hetvenes évekig nem lett volna sok esélyük a trükközőknek, az alig huszonezres Érden szinte családias volt a hangulat. Az emberek tudták, ki jön velük szemben, az utcán köszöntek egymásnak. Az olcsó telkek, a közeli városi munkahelyek, az autók elterjedése és a kertes ház nyugalmának ígérete azonban egyre több embert vonzott Budapest és más magyar városok külterületeire. A lakosság az érdi kistérségben a 1970-es évektől napjainkig megduplázódott. Erre a rohamra azonban sem az infrastruktúra, sem a települések szerkezete nem volt felkészülve. Az ingázásra berendezkedett városok teljesen új kihívásokkal szembesültek, amikor kiderült, hogy nem csupán aludni, de élni is itt kellene. Ma Magyarország lakosságának 27%-a, vagyis mintegy 2,7 millió ember él agglomerációban, többen, mint Budapesten.

Érd Duna menti falu volt évszázadok óta. A változás az 1920-as évek végén kezdődött, amikor gróf Károlyi Imre és fia, Gyula gondoltak egy merészet és elkezdték felparcellázni az erdőkből, gyümölcsösökből álló, mintegy háromezer holdnyi (17 négyzetkilométeres) birtokrészüket.

Trianon után az elcsatolt területekről menekülők számára Érd ideális helynek mutatkozott a letelepedésre. A huszonezeresre duzzadó község a hatvanas években kapott újabb lökést, amikor a hatóságok korlátozni kezdték a Budapestre beköltözők számát. A vidéki élet nyomorát megelégelők előtt ugyan bezárult a főváros, de ott voltak az agglomerációs gyűrű települései. Ezek még ideális távolságban voltak a munkához, de a kertvárosias jellegük miatt a vidéki élet szokásaiból sem kellett sokat engedni.

Érd remek találkozópont volt, ahol egymás mellé kerülhetett a Tolna megyéből ideköltöző csángó család és a budapesti tisztviselők, akiknek hétvégi telke volt a településen. A hatvanas-hetvenes évekre a budapesti középosztály addig unatkozott a hétvégéken, míg végül kellett neki egy Pest környéki telek, ahol lehetett füvet nyírni, almafát metszeni, és akadt egy kisház, ahová a megunt bútorok is kikerülhettek.

Ebbe a gyümölcsös, kertes, hétvégi házas érdi életbe született bele Falusi Ferenc és szintén érdi felesége, Zsuzsa is. A házaspár 33 éve fogadja a vendégeket a nyitáskor még Érd Campingnek nevezett, mára Blue Flamingo néven futó kempingben. Falusi Ferenc szerint kezdetben jó ötletnek tűnt Érden sátorhelyeket árulni, májustól szeptemberig „fullon” voltak, míg ma jó, ha hat hétig tart a szezon.

A régi koncepció működött a turizmusban is. Az olcsó, falusi jellegű szállás és a budapesti programok együttese valóban versenyképessé tették a belvárossal szemben az agglomeráció településeit. Akkoriban érdemes volt helyben is programokat szervezni, mára azonban az úthálózat az óriásira terebélyesedő „faluban” annyira tönkrement, a forgalom úgy megnőtt, hogy a helyi látnivalókat már senki sem akarja felfedezni.

Falusi Ferenc nem is titkolja, hogy nem szeret már Érden lakni. Véleményének pedig súlya van, hiszen a férfi a helyi városszépítő és honismereti egyesület elnöke. Korábban négy évig volt Érd idegenforgalmi tanácsnoka, azaz közelről láthatta, mivé vált az egykori Duna menti kistelepülés.

„A nyolcvanas évekig volt jó itt lakni, akkor volt egy működő közösség, az érdi KISZ vagy az úttörők sem a pártoskodásról szóltak”

– mondja Falusi. Közösség nélkül nincs működő város. Mentőállomás nélkül sem nagyon, Érd mégis előbb kapott városi rangot, mint mentőautót. Falusi Ferenc és az akkori KISZ-alapszervezet vezetői elhatározták, hogy építenek egy mentőállomást. Gyűjtés indult, a lakók ötmilliót adtak össze – 1979-ben járunk! –, ugyanennyit hozzátettek a megyétől, mások pénz helyett ecsetet, festéket hoztak, és három évvel később fel is avathatták azt az ötkocsis állomást, amely mindmáig otthona az érdi mentőknek.

02
02
A közösség vége

I ntő jel volt a működő érdi közösségeknek, amikor a település központ részein a hatalom nekiállt lakótelepet építeni. Nem tudták és nem is akarták korlátozni a beköltözők számát, inkább a kisajátítás drasztikus módszerével nekikezdtek a szociális városrehabilitációnak. A régi érdi házak – és lakóik – mentek, helyükre pedig tízemeletes panel érkezett, buszpályaudvarral és ÁFÉSZ-áruházzal. Nemhogy az utcabeliek, de az azonos lépcsőházban lakók sem mind ismerték egymást. Akiknek már sehol sem jutott hely, azok közül néhányan az egykori római hadiút, a limes mentén kialakított pincesoron húzták meg magukat önkényes lakásfoglalókként. Később, a kilencvenes években, idegenforgalmi tanácsnokként Falusi Ferenc kapta a feladatot, hogy tegyen rendet; végül súlyos önkormányzati pénzekért vásárolt más településeken házat azoknak, akik jogcím nélkül éltek a pincesoron. „Megegyeztem a családokkal, hogy támogatjuk a kiköltözésüket, nem is maradt Érden senki. Volt, aki szamaras kocsin vitte el a holmiját” – emlékszik vissza az érdi kempingtulajdonos.

A következő nagy kiköltözési hullám a devizahitelek elterjedésével következett az ezredforduló elején. Az olcsó hitelek, a prosperáló gazdaság elhitette a középosztállyal, hogy mindenkinek lehet kertes háza. Ekkoriban az utolsó belterületet is felparcellázták, sorházakat húztak a vasúti sínek, de még az autópálya tőszomszédságában is. Az egésznek a 2008-as válság és a devizahitelek beomlása vetett véget. Az ingatlanárak a teljes budapesti agglomerációban a mélybe zuhantak, a lakások eladása nagyon nehézzé vált. Így itt ragadt az is, aki meggondolta magát.

KÖLTÖZŐK ARÁNYA

KÖLTÖZŐK ARÁNYA

AGGLOMERÁCIÓ
807 124
BUDAPEST—
AGGLOMERÁCIÓ 136 835 FŐ
BUDAPEST
1 735 711 FŐ
AGGLOMERÁCIÓ—
BUDAPEST 47 153 FŐ

A válság az agglomerációt sokkal drasztikusabban érintette, mint a nagyvárosokat. A drága ingázásra berendezkedett életmód a recesszió és a növekvő munkanélküliség mellett fenntarthatatlan lesz. Ennek ellenére az elővárosok problémái csak ritkán válnak témájává a közbeszédnek. Még mindig él a közhely, hogy egy kertes ház Érden a kiváltságosak privilégiuma.

Amilyen nyugodt helyen van a Blue Flamingo kemping, olyan élhetetlen része Érdnek a Fűtő utca vége, ahol Losonczi Klára lakik. Az idős nő egy pici zöld ház előtt üldögél, miközben rosszat sejtve figyeli, ahogy az utcát lezáró betonkerítést fényképezzük. Kijön elénk, de nem haraggal, inkább meggyötörve. 41 éve lakik az M7-es mellett. Emelt hangon kezdődik a beszélgetés, az asszony a szemközti gizes-gazos területet mutatja, ami „egy ügyvédé, aki nem törődik vele, most idejárnak izélni a fiatalok”. Még ez is, pedig a ház háta mögött száguldó kamionforgalom már így is éppen eléggé tragikus. Kertje oldalában sem jobb a helyzet, ott ugyanis murvás utca vezet; a sofőrök, talán a sztráda közelsége miatt, erre hajtanak, de nem lassítanak. Losonczi Klára küzd. Füvet nyír, öntözi a virágokat, de kertjét lassan belepi a por. Ha tehetné, költözne, de ilyen hangzavarban esélytelen eladni a házát.

Paradox módon, most mégis az életét megkeserítő autópályától remél segítséget. A forgalom ugyanis annyira megnőtt, hogy szükség lesz egy újabb lehajtóra Érdnél. Losonczi Klára abban bízik, hogy az új sztrádakijárat épp az ő kertjén vezet majd át, így pedig végre kisajátítják otthonát, és végre messzire költözhet az M7-estől.

Érd Tárnokhoz közeli túlfelén, a madárneves utcákban sem mindenki elégedett a környezetével. A Fülemüle és a Kanári sarkán, az egyik telken autó áll, minden ajtaja nyitva, még a csomagtartó is. A tulajdonos éppen zenét hallgat, vele együtt a környék is. Jöttünkre érdeklődve kinéz, látszik, hogy van, aki figyeljen az idegenekre. Kérik, hogy ne fotózzunk, annyit hallottak mostanában gyerekrablásokról, nem kell a felesleges izgalom. Annyit megtudunk, hogy költözni akarnak, nem szeretnek Érden élni, „nincs itt mit csinálni, szűken is vagyunk.”

Bár több internetes fórumon is azt tanácsolják az Érdre költözőknek, hogy a madárneves utcákat kerüljék el – sőt, ingatlanhirdetésekben is szerepel megjegyzésként, hogy az eladó ház nem ott van –, akik ott élnek, különösebben nem panaszkodtak. Néha ugyan a talajvíz hívatlanul is megjelenik, de sokfelé van járda, aszfalt is akad, a kertek többsége pedig gondozott.

03
03
az aszfalt nélküli város

H ogy kevés az aszfalt az úton, hogy örülni kell minden méternyi járdának egy 64 ezres megyei jogú városban, ez érdekes kelet-európai jelenség. Érd infrastruktúrája ugyanis nem fejlődött a házépítés ütemével. Az Érdi Csatornamű Társulat elnökhelyettesének beszámolója szerint tavaly a nagyjából 450 kilométeres érdi úthálózatból mindössze 140 kilométer volt pormentesített. Többen is elmesélték a Betonozó utca lakóinak történetét, akik megelégelték, hogy nyaranta a por, télen pedig a latyak keseríti életüket. Összeadták az aszfaltravalót és megcsináltatták az utca egy szakaszát. Amikor pár éve egy komplex csatornázási program kezdődött a környéken, az építkezés nehéz gépeinek és teherautóinak kifejezetten jól jött a magánpénzből finanszírozott út, de mire megépült a csatorna, szét is járták a Betonozó utcát. Amikor az egyik lakó szóvá tette, hogy talán érdemes lenne újra szintbe hozni az utca két oldalát, közölték vele, hogy mivel nem kértek engedélyt az aszfaltozásra, ezért nincs is jogalap a helyreállításhoz.

Mégis, Érd leglátványosabb problémája az M7-es lehajtója. Az ingázásra berendezkedett város nap mint nap itt próbál bejutni a munkahelyre, majd este haza. Az érdiek tudják, hogy a tíz perccel későbbi indulás végeredményben egyórás késést jelent, ha nem sikerül elkerülni a reggeli csúcsforgalmat.

INGÁZÓK ARÁNYA

INGÁZÓK ARÁNYA

Budapest AGGLOMERÁCIÓ
0% 0%

Furcsa következménye az ingázásra épülő településmodellnek, hogy magas a betörések száma napközben, mivel ilyenkor senki sincs otthon. És ha otthon is lenne valaki, nem tűnnének fel az idegenek, hiszen mindenki idegen. A világon mindenhol probléma, hogy az elővárosokból hiányoznak a közösségi terek és a programok, ahol a szomszédok megismerhetnék egymást. Így pedig a munkából hazatérve tényleg csak az alvás marad a tér egyetlen funkciója.

 

04
04
Senki sem születik agglomerációban

E gy alvóvárosban a helyi identitástudat kialakulására alig van remény. Csak akkor lehet változást elérni, ha képesek rávenni a lakókat, hogy nappal is töltsenek el némi időt a városban. De ha senki sem helyben született, ezt a kötődést még nehezebb felépíteni. Márpedig senki nem születik Érden, hiszen itt nincs kórház. „Pedig adna valamiféle öntudatot, ha a születési hely Érd lenne” – mondja Erdélyi Takács István, a város református lelkésze, aki szerint hiányzik az érdi gyülekezetből a tradíció. Az érdi reformátusok ugyanis szívesebben mennek a Bazilikába vagy a Zeneakadémiára egy orgonakoncertre, pedig helyben is találhatnának remek zenét. Néhányan a gyülekezetet is máshol keresik, hiszen alig húsz perc alatt ott vannak a Kálvin téri templomban vagy a Fasori reformátusoknál.

„A népet nem lehet leváltani, csak szeretni lehet. Én szeretem az érdi embereket, itt élünk, itt próbálunk valamit csinálni”

– mondja Erdélyi Takács. Ugyanakkor fájlalja is, hogy sokan csak arra használják Érdet, hogy felfelé törekedjenek, a település pedig megmaradt alvóvárosnak. A lelkész szerint épp az a jelenkor nagy kérdése az egyháznak és Érdnek is, hogy mivel lehet az embereket megfogni ma, „amikor sokan csak azt nézik, hogyan tudnának kimenni Angliába, pénzt keresni”.

A református lelkész tűpontosan látja a problémákat, rendületlenül dolgozik a közösség építésén: a legutóbbi október 6-i megemlékezésen már száz gyerek szerepelt. A gyerekek részvétele azonban egyáltalán nem magától értetődő. Az agglomeráció másik nagy problémája — azon túl, hogy kevés a munkahely —, hogy közszolgáltatás is alig van. Így nagyon sok gyerek nem is Érden jár iskolába, hanem éppúgy ingáznak, akár a szüleik; így aztán barátokat is máshol szereznek.

Zsóka tíz éve költözött Érdre férjével és gyermekeivel a VIII. kerületből, mert Érden olcsó volt a ház, jó a levegő és Budapest könnyen elérhető. „Megálltunk a kiszemelt ház előtt. Megkérdeztem a férjem: Hallod? Hallotta, semmi zaj nem volt, csak a csönd.” A gyerekek mégsem itt tanulnak, hanem Budapesten.

Zsókát főleg az elmaradott infrastruktúra és a szemetelés zavarja, no meg a kóbor kutyák. 2012-ben meg is nyitotta kutyaiskoláját, melynek alapelve, hogy csak az tartson kutyát, aki tényleg szereti. 3200 forint Érden a távfelügyelet havi díja. Aki ezt sokallja, az vesz egy kaukázusit. Néhány idős ember is ezzel a módszerrel próbálkozik, aztán egy rosszullét esetén a mentősök a kutyától nem tudnak bemenni a portára. Sok négylábú pedig a szolgálata leteltével vagy a gazdái hanyagsága miatt az utcán kóborolva végzi – mondja Zsóka, miközben feltűnik egy szabadon rohangáló husky, járda híján az úttesten. A járdahiány néha tragikus, a közelmúltban ítéltek el egy nőt, aki két, babakocsiban az út szélén tolt csecsemőt gázolt halálra. A bíróság az ítéletben is kimondta, hogy az anyának nem volt más lehetősége, csak az úttest széle.

Mindezek ellenére Zsóka nagyon szeret itt lakni, sosem költözne vissza Budapestre. „Sokan érdiek azért vagyunk itt, mert szép a környezet, még el lehet menni kirándulni.” Havonta szervez kutyás kirándulásokat az Érd környéki erdőkben, és tagja a Fenyvesüljünk Egyesületnek, amelyik arra próbál megoldást találni, hogy minél kevesebb okból kelljen elmenniük az érdieknek, hogy helyi termelők áruját vásárolják, ha kell, vigyázzanak egymás gyerekeire.

05
05
Városokat szétfeszítő centrifuga

M agyarországon a lakosság 27%-a sodródott ki valamelyik város szélére. Nagy tömegük ellenére senki nem foglalkozik az ő gondjaikkal, valószínűleg már csak azért sem, mert sokan közőlük maguk választották ezt a sorsot.

Az elmúlt évtized (2001 - 2011) házépítési lázában résztvevők problémái személyes szinten is nehezen átélhetők. Egy építkezés, illetve az ingázás maga is annyi időt elvehet bárkitől, hogy azzal gyakorlatilag kiiratkozik a társasági életből, társas kapcsolatból és kulturális programból. Képzeljük el, ha a munka után nincs lehetőség maradni, de a szomszédok is csak aludni járnak haza. Kivel lehet barátkozni ilyen helyzetben?

LAKÁSÉPÍTÉS

LAKÁSÉPÍTÉS

BUDAPEST
+10%
AGGLOMERÁCIÓ
+28%
0 LAKÁS
0 LAKÁS
ÁTLAG MÉRET
69
m2
97
m2

Éppen ezért minden szakértő és riportunk összes megszólalója azt hangsúlyozta, hogy helyben, az agglomerációban kell megoldást találni. 2011-ben hét európai főváros, Bécs, Berlin, Budapest, Ljubljana, Pozsony, Prága és Varsó agglomerációjának folyamatait vizsgáló program indult. Magyarországon Délegyházára esett a választás, ahol a szakemberek megpróbáltak egy olyan koncepciót kidolgozni, amely “akupunkturális” módon beavatkozva reagál a települések fejlődésére, valamint a helyi közösségek életére, szükségleteire. A magyar projektet Szemerey Samu, a Kortárs Építészeti Központ építésze vezette.

„A szuburbanizáció egyik nagy sokkja, hogy a várostervezés folyamatosan a valóságot próbálta meg utolérni.”

– mondja Szemerey. Bár Magyarországon is hiányzott a szemlélet és a vízió, de legalább a településrendezési szabályozás kellően szigorú volt ahhoz, hogy ne forduljon elő az, ami Albániában és Bulgáriában. Tirana és Szófia elővárosában ugyanis olyan ad hoc módon építkeztek, hogy egyes utcák túl szűkre sikeredtek, ahhoz, hogy autók járjanak rajta.

Délegyházán a program keretében előbb megpróbálták megérteni a közösség működését. Ott gyorsan kiderült, hogy az urbanisták egyik legfontosabb feladata, hogy átélhető legyen a település pár generációra visszanyúló története. „Ki kell tudni jelölni értelmes célokat, akár a helyi kötődés kialakítását. Ehhez szolgáltatásokat kell tervezni” – mondja Szemerey. Olyan programok, építészeti fejlesztések, közösségi terek és élmények kellenek, amelyek közvetlenül a helyi kérdésekre reagálnak.

A tét nem kicsi. A válság megmutatta, hogy a legmenőbb elővárosok is rövid idő alatt félelmetes szellemvárosokká válhatnak; Kaliforniában hátrahagyott vesealakú medencék emlékeztetnek arra, mi történik, ha egy település nem képes önálló közösségként működni.