Tudja, hogy mennyit kapunk az EU-tól? És, hogy mennyit fizetünk nekik?

-

Egy infografikából kiderül, hogy tavaly majdnem 6 milliárd euró támogatást kaptunk az EU-tól, befizetnünk pedig csak 920 milliót kellett.


Ha a lenti infografikán Magyarországra bökünk, akkor kiderül, hogy 2013-ban csaknem 6 milliárd eurót kaptunk az Európai Uniótól, aminek kétharmada a regionális támogatásokra ment el (ennek része a kutatás és az innováció előmozdítása, az információs és kommunikációs technológiák fejlesztése, a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság kiépítése). Az uniós támogatások 30 százalékát pedig a mezőgazdaság kapta. A befolyó 6 milliárddal szemben tavaly a magyar állam csak 920 millió eurót fizetett az EU-nak.


Ha lejjebb görgetünk, láthatjuk, hogy az EU egyes céljaira mennyit költött összesen, és ebből mennyit az egyes országokra lebontva.

Érdekes még az utolsó grafikon is, amelyben azt vetik össze, hogy az egyes tagállamok mennyivel kaptak többet 2013-ban, mint 2001-ben. Az Unió költségvetése ebben az időszakban 62 százalékkal nőtt, míg Magyarország 76 százalékkal kapott több forrást.