Tarlós hangos szobrot avatott a „szocializmust legyőző rocknak”

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint / Vs.hu / Hirling Bálint

-

Amikor a főpolgármester megnyomta a távirányító ötös gombját, Dévényi Tibor hangján maga Kádár János szólalt meg. B. Tóth, Som, Dolly és Benkő is ott volt, az ifjabb korosztály hiányzott.


A Rockmúzeum februári nyitása óta 5000 látogatót fogadott – büszkélkedett bevezetőjében B. Tóth László, az intézményt működtető MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület elnöke. A múzeumban rengeteg hangszer, plakát, fénykép, erősítő és egyéb zenészrelikviát halmoztak fel. Megtalálható itt Szörényi Levente gitárjától kezdve a Szabad Európa Rádió stúdióján keresztül Zalatnay Sarolta bőrcsizmájáig nagyon sok minden.

Generációs szakadék

Főleg azoknak lehet érdekes a RaM Colosseumban, korábbi nevén Radnóti Miklós Művelődési Központban található múzeum, akiknek kedvenc rockkorszaka a 60-70-es évek, hiszen a legújabb tárgyak is 25 évvel ezelőttiek, Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag) portréja például még befért a gyűjteménybe — tudtuk meg B. Tóthtól. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a 80-as évek undergroundja és punkja nem képviselteti magát. Valószínűleg azért, mert ezektől a zenekaroktól, illetve rajongóitól még nem érkeztek relikviák sem letétbe, sem ajándékba. Az emlékmű avatásán összegyűlt vendégek névsora is a gyűjtemény korával korrelált. Ott volt Som Lajos (a Neoton, a Taurus és a Piramis basszusgitárosa), Danyi Attila (a Scampolo vezetője), valamint nagy közfigyelmet kiváltó taxiskalandja ellenére Benkő László (Omega), Dévényi Tibor (Dévényi Tibi bácsi), Bergendy István (Bergendy-együttes), Dolly (Dolly Roll, Hungária) és Benkó Sándor (Benkó Dixieland) is (a múzeum kínálatában is akad más zenei területeket képviselő ereklye).


Retroparádé Kádárral, Tibi bácsival és diszkóval

Az esemény apropója persze az volt, hogy maga Tarlós István főpolgármester avatta fel a Rockmozgalmi emlékművet, Hérics Nándor alkotását. Ez szándékosan nagyon hajaz Bíró Mihály klasszikus – egykor a Népszavát támogató – plakátfigurájára, melynek kezében egyszer a vörös kalapács, egyszer a kék gitár világít. Tarlós szerint ez azt szimbolizálja, hogy a gitár legyőzi a kalapácsot, mint ahogy a rock legyőzte a szocializmust. Aztán kiderült, a szobor még hangokat is ki tud adni. Tarlós István egytől nyolcig választhatott egy távirányítón, melyik „számot” akarja lejátszani. Az ötöst választotta. Megszólalt Dévényi Tibor hangján Kádár János, majd elindult a szocialista induló „Hegyek között, völgyek között...”, ezt pedig nagyszerű keverési technikával (aki volt már Dévényi Tibi bácsi egy buliján, az tudja, miről van szó) elindult egy retro diszkósláger, amelynek előadóját és címét sajnos nem árulták el, és azóta sem sikerült azonosítani.


rockmúzeum, Rockmozgalmi emlékmű Rockmozgalmi emlékmű, rockmúzeum rockmúzeum, Rockmozgalmi emlékmű, dolly roll Rockmozgalmi emlékmű, rockmúzeum rockmúzeum, Rockmozgalmi emlékmű Rockmozgalmi emlékmű, rockmúzeum rockmúzeum, Rockmozgalmi emlékmű Rockmozgalmi emlékmű, rockmúzeum rockmúzeum, Rockmozgalmi emlékmű, som lajos Rockmozgalmi emlékmű, rockmúzeum rockmúzeum, Rockmozgalmi emlékmű