Orkán erejű szél csapott le a Balatonra, sérültek is voltak

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Még soha nem mértek ilyen erős szelet. Somogyban jégeső is pusztított.


Főleg kidőlt fák és leszakadt faágak okoztak gondot a hétfő este, éjszaka az országon átvonuló viharokban. Többen meg is sérültek – közölte a katasztrófavédelem szóvivője. Hajdu Márton szerint eddig több mint 200 helyen volt szükség a tűzoltók segítségére. A legtöbb riasztást Somogy, Fejér és Pest megyében kapták. Több helyen most is dolgoznak a tűzoltók.

A viharos erejű szélben leginkább kidőlt fák és leszakadt faágak miatt hívták a tűzoltókat. Siófokon többen meg is sérültek a leszakadó faágak miatt, Fejér megyében pedig kidőlt fának ütközött egy busz.

A tűzoltókat kedd reggelig négy lakóépület-kárról értesítették.

Hajdu azt mondta: a meteorológiai előrejelzés szerint további viharok várhatók, ezért mindenkit arra kérnek, hogy kövesse a figyelmeztetéseket, riasztásokat, a tóparton nyaralók pedig figyeljék a tavi viharjelzést.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint az elmúlt órákban mintegy hetven helyre riasztották a fővárosi tűzoltókat a vihar miatt. A legtöbb bejelentés a III., a XVII. és a XVIII. kerületből érkezett.

Budapesten is főként faágakat, kidőlt fákat kellett eltávolítani, feldarabolni. A Nagykőrösi úton vonat szaladt rá egy terebélyes faágra, és a rákospalotai vasútállomáson is fa zuhant egy vonat elé. A III. kerületi Városfal utcában személyautóra dőlt fa. Újpest több pontjára is riasztották éjszaka a tűzoltókat. A fővárosban sérülésről nem érkezett információ.

A meteorológiai szolgálat kedd reggeli veszélyjelzésében azt írta: előbb északnyugaton helyenként, majd napközben és este a Dunántúlon, valamint egy délnyugati-északkeleti tengely mentén alakulhatnak ki elszórtan zivatarok, viharos szél kíséretében. Néhol heves zivatar is előfordulhat (90 kilométer/óránál erősebb széllel, nagyméretű jéggel). Késő este, éjszaka többfelé felhőszakadásra is számítani kell.

A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt több megyére adtak ki figyelmeztetést, de egyelőre mindenhol csak elsőfokút.

A hőség veszélye miatt viszont továbbra is a legmagasabb fokú figyelmeztetés van érvényben Békés és Csongrád megyében. Ezen felül Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében másodfokú, míg a fővárosban, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében elsőfokú a hőség miatt kiadott figyelmeztetés. Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb hőmérséklet 28-36 Celsius-fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb. Késő estére 23-30 fok közé csökken a hőmérséklet.


Pótlóbuszok járnak

Jégeső kísérte a Balaton keleti végére lecsapó, orkán erejű szelet. A meteorológiai szolgálat balatonvilágosi műszere 150 kilométeres sebességű szelet regisztrált. Erre azóta nem volt példa, mióta méréseket végeznek – mondta Horváth Ákos, az OMSZ siófoki obszervatóriumának vezetője.

Az első első zivatarfelhők horvát területen fejlődtek ki, és fél hét körül Somogyba érve örvénylő zivatarokká, úgynevezett szupercellákká alakultak. A vihar Somogy megyén dél-nyugat felől észak-kelet felé haladva keskeny sávokban hozott jégesőt és orkán erejű szelet, vélhetően egy-egy sávban nagyobb károkat okozva.

Fák dőltek a sínekre, ezért megszakadt a vonatközlekedés Balatonaliga és Siófok, továbbá Karád és Mernye között – közölte a Mávinform. Siófok és Balatonaliga között hajnalban állt helyre a vonatforgalom, nem kell pótlóbuszra átszállni. A Kaposvár-Siófok vasútvonal Karád és Mernye közötti szakaszán is járnak már a vonatok, ott is eltávolították a fákat. Kaposvár és Mernye között azonban pályakarbantartás miatt 23-áig még pótlóbusz jár, és módosult a menetrend is Kaposvár és Siófok között.

Somogy megye több településén, mintegy kétszáz káresetnél dolgoztak a tűzoltók. A legtöbb riasztás Siófokról, Balatonvilágosról és Karádról érkezett.

A megye hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói is részt vesznek a kárelhárításokban. Siófokon és Balatonvilágoson főként az úttestre, vezetékekre, járművekre és háztetőkre dőlt fákat, illetve faágakat kellett eltávolítani, Karádon a megrongált háztetők ideiglenes befedése a feladat.

A zivatarok elérték a fővárost is. A Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonal Rákospalota-Újpest és Fót közötti szakaszán hat órától pótlóbuszok közlekednek, mert egy kidőlt fa leszakította a felsővezetéket – közölte a Mávinform. A reggeli vonatok emiatt 20-40, esetenként pedig akár 60-90 percet is késhetnek. A felsővezeték javítását már megkezdték.