Óriáskígyótól retteg Varsó

Fotó: TimVickers

-

Egy állat levedlett bőrét találták meg.


Az Animal Rescue Poland állatvédő szervezet szerint a tigrispiton (Python molurus) – amelynek több mint öt méter hosszú, frissen levedlett bőrét szombaton találták meg – a Visztula folyó mentén, Konstancin Jeziorna területén, Varsótól 20 kilométerre délre rejtőzhet.

"A bőr friss, tehát


a kígyó éhes és támadhat"

– írta honlapján a szervezet, és fotókat is közöl a kígyóbőrről. Figyelmeztették a lakosokat, hogy ne sétálgassanak, ne aludjanak a szabad ég alatt, és figyeljék a környéket.

Szerintük különösen a gyerekek és a háziállatok vannak veszélyben. A rendőrség felkeresi a helyi kígyótulajdonosokat, mert feltételezik, hogy egy magántenyésztőtől szabadult ki, bár az is lehetséges, hogy becsempészték az országba.

A tigrispiton az egyik legnagyobb pitonfaj, amely főleg Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Kitűnő úszó, emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, de az emberre is veszélyt jelent.