Nehéz volt felvenni a szájba vizelést

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Peter Strickland évek óta él nagyrészt Magyarországon, jelenleg Björk koncertfilmjének társrendezőjeként járja a világot, óriási Tarr Béla-rajongó, és nagyon tiszteli azokat, akik tesznek a közönség elvárásaira. Berberian Sound Studio című hangmérnökhorrorja ma már kultikus, legújabb filmje, a The Duke of Burgundy lírai és bizarr leszbikus szadomazo szerelmi történet, kizárólag nők szereplésével. A filmet a Pioneer Pictures gyártotta, teljes egészében Magyarországon forgott, és a Titanicon mutatják be jövő tavasszal. Szerinte ma már csak az tud független filmes lenni, aki iPhone-nal forgat, a szex többeket zavar, mint a csonkítás, és nagyon sokat köszönhetünk a horrornak amiatt, hogy közelebb hozta az emberekhez a kísérleti zenét. Egy budapesti kocsmában dj-zett előző este, úgyhogy kissé másnaposan beszélgetett velünk.


Mi volt az első film, ami lenyűgözött, elvarázsolt vagy sokkolt?

A Radírfej. 1990 volt, tizenhat éves voltam. De ha őszinte akarok lenni, bármelyik film lehetett volna. Abban a korban voltam, amikor bármi, ami különbözik a megszokottól, nagy hatással van az emberre. Minden összejött: először voltam egyedül Londonban, először láttam ennyire különleges filmet, ráadásul először voltam a Scala moziban, ami egy elképesztő hely volt, húsz éve bezárt, ma már legenda. Olcsó volt, mégis patinás, belém égett a hely szaga. A mozi valahogy a film kibővült valóságává vált. A kettőt nem tudtam elválasztani egymástól, ráadásul nagyon álmos voltam, a félálom határán láttam a filmet, ami még elevenebbé tette az élményt. Lenyűgözött, tulajdonképpen a film megszállottja lettem. Évekig próbáltam ezt a megszállottságot leküzdeni.

Miféle megszállottságot?

Minden, amit írtam, olyan volt, mint a Radírfej. Szenvedtem miatta, mert mindez még Tarantino előtt volt: akkoriban ciki volt másolni valamit. Ma az a ciki, ha nem másolsz valamit. 1990-ben úgy tettél, mintha nem másolnál. 2014-ben úgy teszel, mintha másolnál valamit, akkor is, ha valójában nem is láttad, amit másolni szeretnél.



Amikor 2012-ben bemutatták Miskolcon a Berberian Sound Studiót, a közönség utálta. Hogyan dolgozod fel, ha utálják a filmed, és értetlen emberek kérdezik, hogy "mégis, ez micsoda"?

Utálták, az biztos. Nem mondom, nem jó érzés, amikor a képedbe vágják, hogy egy rakás szar, amit csináltál. De ez van, ilyen az élet, el kell fogadnod. Teljesen mást látnak benne az emberek, Miskolc előtt Londonban vetítették, emlékszem, és bár nem mondanám vicces filmnek, egy csomó humoros dolog van benne, és a londoni közönség nagyon sokat nevetett rajta. Miskolcon senki nem nevetett, kussban nézték, aztán nem kérdeztek utána semmit. Elég ijesztő volt. És nyomasztó.

Nemrég bemutatták Björk Biophilia című koncertfilmjét, amelynek te voltál a társrendezője. Több mint egy évtizedig tartott, sok kudarcot éltél meg, míg összehoztad az első saját filmedet, ráadásul a filmjeid meg is osztják a közönséget, nem adják magukat könnyen. Nehézséget okozott alkalmazottként dolgozni egy ekkora produkción?

Nem az én vízióm, de attól még egy vízió. Ez teljesen rendben van, épp ezt várod egy ilyen munkától. Ráadásul bár nem az én víziómról van szó, Björk teljes mértékben tiszteletben tartja az elképzelésedet, bízik benned – több vitám volt a filmjeim producereivel, mint Björkkel valaha. Teljesen más jellegű munka, tizenhat kamerára kell odafigyelned egy kör alakú színpadon, illetve arra, hogy ne lábatlankodj és zavard közben a zenészeket vagy a közönséget. A rendező csak irányít, a stáb nélkül szart sem ér. Ez egy csapatmunka.


Chiara D'Anna a The Duke of Burgundy című fimben


A Berberian Sound Studio egy hangtechnikus munkájáról szólt, aki hangeffekteket készít egy horrorfilmnek. A Duke of Burgundy leszbikus szerelmi történet, amiben van egy jelenet, amelynek a híre megelőzte a filmet: egy bizonyos szájba vizelésről hallottam még azelőtt, hogy láttam volna. Ezt nem mutatod a filmben, hanem a hanggal játszol. Hogyan reprodukáltad a szájba vizelés hangját?

Nagyon nehéz volt. Sok mindent kipróbáltunk, de sehogy se szólt jól, túl hangos volt, vagy túl halk. Aztán rendeltünk az eBay-ről egy permetező tartályt, ami növények kártevőinek vegyszeres irtásához használtak. Vizet tettünk bele, és az adagolójával csorgattuk a vizet a stúdióban, ehhez jött egy hosszú sz-hang egy orrspray-vel, illetve a Chiara (Chiara D’Anna, a film egyik főszereplője) által kiadott hangok. Ebből a három sávból állt össze a végeredmény. Amikor felvettük a jelenetet, nem volt hang. Azt hiszem, fura lett volna ezt ott a két színésznővel megcsinálni.

Zavarna, ha ezt a filmedet mindig ezzel a jelenettel hoznák összefüggésbe?

Eléggé közömbös vagyok a reakciókkal kapcsolatban, legalábbis próbálok az lenni. Amikor filmet csinálsz, nem jó, ha arra figyelsz, hogy az emberek mit szólnak majd hozzá. Az nagyon megkavarhatja a dolgokat. Igyekszem a filmemre összpontosítani, és arra, hogy engem mi érdekel. Tizenhat év balszerencse kísért a filmkészítésben. Öt éve szerencsém van. Lehet, hogy jövőre ismét balszerencsés leszek.


Peter Strickland


Egykori zenekarod, a konyhai zajokat felvevő és manipuláló Sonic Catering Band első, 2003-as lemezének borítóján Tóth Pál kísérleti zenész látható napszemüvegben. Tíz évvel később ugyanő, a borítón látható karakter jelenik meg egy pillanatra a Berberian Sound Studio című filmben. Mikor jártál először Magyarországon, és hogyhogy zenészekkel kerültél kapcsolatba?

2000 környékén. Nem akartam ideköltözni, csak helyszíneket kerestem egy filmhez, ami aztán sosem készült el. Hat évvel később jutottam el odáig, hogy rendezzek is, Erdélyben, a Varga Katalin balladáját. 2000 környékén tehát előkészítettem egy filmet, ami végül sosem valósult meg, ekkoriban ismerkedtem meg Sőrés Zsolttal, és rajta keresztül jutottam el olyan figurákhoz is, mint Tóth Pál és Ladik Katalin, akik később Berberian Sound Studióban is szerepelnek, és inkább a zenéhez kötődnek. Akkoriban nem engedhettem meg a magamnak a filmkészítést, túl sokba került, és nem volt pénzem. Így kezdtem el zenélni, hogy lekössem magam. De sosem voltam zenész, nem voltam benne igazán jó. Van pár dolog, amire így utólag büszke vagyok, de számomra a zenélés nehéz. 1995-ben csináltam az első rövidfilmemet egy fesztiválra, ezután hatéves szünet jött, muszáj volt csinálnom valamit.



Azért vettél fel zajokat a konyhában, mert nem tudtál „jól zenélni”?

Igen, a nyugati kultúra háztartásainak zajai érdekeltek, amelyek fel sem tűnnek a mindennapokban. Egészen különleges zajok, amelyek nem effektek által válnak különlegessé, hanem azáltal, hogy más kontextusba kerülnek. Elektroakusztikus hangokká válnak a hangszórókban. Fiatal korában az ember mindent széteffektez, de minél több zenét hallgatsz, annál inkább felmerül benned, hogy miért is kéne effektek mögé bújni, ahelyett, hogy a hangokat magukban hagynánk létezni.

Új filmedben, a The Duke of Burgundyban is részben szabadban felvett zajokat, hangokat használtál fel filmzeneként, és bár a Berberian Sound Studio első benyomásra tisztelgésnek tűnik az olasz gótikus horror előtt, a címe Cathy Berberian avantgárd énekes-zeneszerzőre utalás.

Igen, az egész kiindulópontja lényegében Luciano Berio Visage című műve volt, amelyet Cathy Berberian hangjára írt. Azzal kezdődött a Berberian Sound Studio.



Az avantgárd zene, ha önmagában hallgatják, az emberek többsége számára kibírhatatlan. Mi ez? Kapcsold ki, de azonnal! Viszont más a helyzet, hogy ha ugyanazt a zenét mondjuk egy horrorhoz vagy egy fantasztikus filmhez használod fel, olyankor a képekkel kölcsönhatásba lép és beindítja a fantáziádat. A legjobb példák erre Krzysztof Penderecki és Ligeti György zenéi Kubrick filmjeiben, a Ragyogásban vagy a 2001: Űrodüsszeiában. Vagy éppen Bruno Maderna zenéje Giulio Questi nagyszerű thrilleréhez (La morte ha fatto l’uovo). Ezek nagyon érdekes kapcsolódási pontok az avantgárd és a horror között.

Az avantgárd és a tömegkultúra kapcsolata nagyon szoros volt egy időben. A hatvanas-hetvenes években a tévében, rádióban és filmekben használt alkalmazott zenék lényegesen nagyobb hányada volt kísérleti zene, mint ma. Sok avantgárd zenésznek egyrészt ez megélhetési forrás is volt, másrészt sok olyan zenész is volt, aki az alkalmazott zene területén próbálhatott ki olyan hangokat, amiket máshol nem.

Igen, nekem gyakran úgy tűnik, hogy ezek a zeneszerzők, akik trashfilmeknek gyártottak zenéket, sokkal felszabadultabbak voltak amiatt, hogy nem az akadémiának játszottak, nem is feltétlenül játszhattak volna olyan környezetben ilyet. Nem volt rajtuk nyomás sem, hogy mit szólnak majd hozzá mások, akkoriban nem volt YouTube. És így történhetett, hogy a legkalandosabb úttörő zenéket olykor például horrorfilmek alatt hallotta az ember.


Peter Strickland

Peter Strickland


A Berberian Sound Studio, vagy akár Helene Cattet és Bruno Forzani filmjei (Amer, The Strange Colour of Your Body’s Tears) a bő tíz éve kezdődött, kifújt, majd újraéledő horror revival reprodukcióival szemben az európai exploitation szürrealitásával játszanak. A Duke of Burgundy egy szadomazo leszbikus szerelmi történet, lírai és bizarr. Volt konkrét mintád a hetvenes évek olasz, spanyol, francia sexploitationjén belül?

Jesus Franco. Eredetileg a film egy 1974-es Franco-film, a Lorna the Exorcist remake-je lett volna.



Mi értelme van egy remake-nek, ha nem piaci céljai vannak?

Hát éppen ez az. Egy ponton erre jöttünk rá mi is, és ezért tettünk le a remake-ről, és készítettünk egy saját filmet. De a kiindulási pont, a fő inspiráció Jesus Franco korai munkássága volt, a gótikus-fantasztikus időszaka, a börtönfilmjeit és a horrorjait sose szerettem. A női szeretők, a szado-mazochizmus motívuma, mindezt ki akartuk emelni a kontextusból, korántsem egy Jesus Franco-filmet akartunk csinálni - annak ellenére, hogy a filmben szerepel Monica Swinn, aki 23 Jesus Franco-filmben szerepelt.

Melyik szereplő volt ő?

A szomszéd, Lorna. Egyébként a Franco-film egy másik szereplője, Jacqueline Laurent-Auger nemrég bekerült a hírekbe, ugyanis Montrealban tanít egy színiiskolában, a tanítványai pedig megtalálták a negyven évvel ezelőtti erotikus filmjeit, ami miatt kirúgták az állásából. Azóta amúgy visszavették és bocsánatot kértek tőle, de ez jellemző: ha erőszakos filmben játszol, amiben embereket gyilkolnak és csonkítanak, az nem baj, de ha szex van benne, amit mindannyian csinálunk, akkor az nincs rendben. Ez iszonyatos képmutatás.


Peter Strickland


A morcos szomszéd néni Jesus Franco kedvenc színésznője öregen. A Berberian Sound Studio vége főcíméből kiderül, hogy Suzy Kendall, egy csomó hetvenes évekbeli olasz giallo főszereplője vendégsikít egy jelenetben. Célod, hogy ezeket a belső utalásokat, összekacsintásokat megértse valaki; vagy csak reméled és rokonlelkeket keresel; vagy csak egyszerűen nagyon szórakoztatnak?

Elsősorban óriási örömet okoz, hogy személyesen találkozzak olyasvalakikkel, akiknek része volt abban a filmes kultúrában, amit olyan nagyra értékelek. Egyszerűen jó érzés. Nem akarok olyanná válni, mint Peter Greenaway. Nagyon szeretem a korai filmjeit, de a késeieknél mindig azt érzem, hogy valamit kurvára nem értek, pedig értenem kellene. Kifejezetten hülyének érzem magam. Semmiképpen nem akarok összekacsintani, sőt, a filmjeim nem iskolai feladatok. Örülök, ha van, akinek leesnek az utalások, de a filmjeim önmagukban is megállnak és működnek. Nem kell ismerned Jesus Franco és Sergio Martino filmjeit ahhoz, hogy élvezd az enyéimet.

Nézel magyar filmeket?

Nagyon szeretem Huszárik Zoltánt és a Szindbádot, de a legnagyobb kétségkívül Tarr Béla. Ő volt számomra a magyar moziba való bevezetés, sokkal jobban szeretem Jancsó Miklósnál. Igazából a mai napig Tarr a kedvenc magyar rendezőm, a Sátántangó levitte a fejemet. Az egyik legjobb fim, amit valaha láttam. Lenyűgöző, ahogy szinte westernné alakítja az ikonográfiájával az alkoholban, esőben és sárban tengődő nyomorult létet. Miközben a történetmesélés is zseniális, az egész film hipnotikus.

Új magyar filmeket nézel?

Láttam az Utóéletet, jó volt. Nagyon jókat hallottam Reisz Gábor filmjéről, de még nem láttam sajnos. A legjobban talán a Hajdu Szabolcs filmjét, a Délibábot várom. Kár, hogy Tarr nem csinál már több filmet. De azt gondolom, hogy nagyon jó rendezőitek vannak. Az a baj, hogy túl sokat utazom, és kevés időm van filmeket nézni, Pálfiét se láttam. Ha rendező vagy, nem tudsz filmeket nézni a fesztiválokon. Interjúkat adsz helyette. A Fehér istent se láttam. Több olyan nagyon tehetséges magyar rendező van, aki még nem csinált nagyjátékfilmet, mint pl. Kenyeres Bálint, Nemes Jeles László.


Peter Strickland

Peter Strickland


Mennyire ismered a magyar filmfinanszírozás rendszerét?

Hallottam ilyet is, olyat is, elég nehéz eldönteni, hogy mi az igazság. Persze, tudom, ki az az Andy Vajna. És igen, azt gondolom, hogy az államnak mindenhol segítenie kéne a filmgyártást. Mert az kulturális örökség.

A független filmgyártást is az államnak kell támogatnia?

Igen, az államnak azt is támogatnia kell, de csak úgy, hogy a filmkészítőnek szabadságot ad. A független film az egy vicc, ha úgy tudsz csak független lenni, hogy gazdag vagy. És ha nem vagy, honnan szerzed a pénzt? Ha nem az államtól, akkor valami nagyvállalattól? A független világ nagyon rázós. Ma független filmes akkor tudsz lenni, ha iPhone-nal csinálsz filmet. A Varga Katalin balladája, az első filmem, azért tudott független film lenni, úgy tudtam egyáltalán megcsinálni, hogy meghalt a nagybátyám, örököltem tőle egy házat, amit eladtunk 30 ezer euróért. Abból forgattuk le, csak aztán nem maradt pénz befejezni, ezért tartott olyan sokáig. A nyersanyag 2006-ban már kész volt.

A lényeg, hogy szükséged van segítségre. De ha pénzt kérsz, realistának kell lenned. Egy művészfilmhez nem kérhetsz annyit, mint egy közönségfilmhez. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az államnak segítséget kell nyújtania, nem pedig beavatkoznia. Magadra kell hagynia a munkában, a rendezőnek meg kell engedni, hogy azt csinálja, amit akar. Ha én vagyok egy film producere, sose mondom meg a rendezőnek, hogy mit csináljon. Egyszerűen nem az a dolgom és a munkám. Van egy kiadóm, ott se mondom meg soha a zenészeknek, hogy mit csináljanak. Azért választottam ki őket, mert megbízom a művészetükben. Olyankor az a dolgom, hogy bemutassam a zenéjüket az embereknek. Ha az állam úgy dönt, hogy támogat egy filmest, akkor meg is kell bíznia abban a filmesben. Nincs rosszabb annál, amikor egy filmen látod, hogy egy bizottság csinálta. Emberek ülnek az asztalnál és arról döntenek, hogy mi legyen a film vége. Én azt akarom látni, ami a rendező fejében van, és nem találgatni, hogy mit is akart valójában megcsinálni.


Peter Strickland

Peter Strickland


De ha független is vagy, szükséged van egy intézményre vagy valamire, hogy mögéd álljon, szükséged van más emberek tapasztalatára. Feltéve, ha azt akarod, hogy moziba kerüljön a filmed, és azt, hogy ne basszanak át a pénzzel, hogy aztán ne láss belőle egy fityinget se. Nem mintha így olyan sokat látnál. Főleg most, hogy az emberek nem néznek moziban filmeket.

Te se?

Egyre kevesebbet, nincs időm rá. De van egy kis dvd-lejátszó a táskámban, most épp három dvd-vel, amiket a napokban vettem.

Mik azok a filmek?

A Coming out, Orosz Dénes filmje. Bementem egy boltba csokiért és ott volt egy ezresért, megvettem. Itt van még nálam a Deadlock, Roland Klick filmje, és az Alpok.

Töltesz le?

Nem, elvből. Fura dolog ez, mert az emberek ingyen dvd-ket adnak nekem, mert filmes vagyok. De akik letöltenek, mindig ugyanúgy érvelnek: Tom Hanksnek nincs szüksége a pénzemre, van neki elég. De az asztalosoknak, a takarítóknak és mindazoknak, akik a produkciókban dolgoznak, azoknak ez igenis számít. Nem moralizálni akarok, nincs bajom azzal, ha valaki letölt. Ha letöltesz, letöltesz. A mentalitás zavar, ami az elmúlt 10 évben megváltozott. Akik ugyanis letöltenek, nem fogják már fel, fel se merül bennük, hogy lopnak. Végeredményben tényleg mindegy, úgyse látsz belőle egy fityinget sem.

A Björk-filmért nem kaptál pénzt?

Persze, a filmekért kapsz egy munkabért. De az nem sokáig elég, én brit létemre még mindig nem engedhetem meg magamnak, hogy Londonban éljek.



Tudod már, mi lesz a következő filmed?

A következő munkám egy rádiójáték lesz, Angliában csinálom, de nem mondhatok róla többet. Ami a következő filmemet illeti: folyamatosan írok, de sose tudhatod, mi fog történni. Most szünetre van szükségem. Folyamatosan utazom, jelenleg a Björk-film promóciós körútján kell részt vennem. Az ember ilyenkor fárad és öregszik.

Bár ma már akár kultuszfilmnek is nevezhetjük, ha akarjuk, a Berberian Sound Studiót nagyon keveset vetítették itthon. A Duke of Burgundyt bemutatják Magyarországon?

Nem tudom. Remélem. Őszintén szólva szomorú lennék, ha nem mutatnák be, de tisztában vagyok vele, hogy nem egy közönségfilm. De ez a része nem az én munkám, arra ott van a produkciós cég. Miután megcsinálom a filmjeimet, el kell őket engednem. (A The Duke of Burgundy Magyarországon először a 2015-ös Titanic filmfesztiválon lesz látható. A fesztivál nyitóeseménye is a horror tematikájához kapcsolódik majd.)

A Duke of Burgundyt teljes egészében Magyarországon forgattad, többek között a Leányfalun a Kádár-villában és Sopronban. Érdekel, hogy mit szólna hozzá a magyar közönség? Nem tartasz attól, hogy megint a szemedre veti valaki, hogy ez mégis micsoda?

Érdekel, persze, és nem tartok tőle. Ezt imádom például Michael Hanekében, hogy leszarja a közönségét. Ha a közönségedre figyelsz, azt is jelenti, hogy leereszkedő vagy vele szemben. Mert honnan is tudhatnád, hogy mit akarnak az emberek, amikor a filmjeidet nézik? Épp ezért kell hűnek lenned saját magadhoz. Ezért szeretem Tarr Bélát is, mert tökéletesen tiszta. Nem arra gondol, hogy jaj, ez a hosszú snitt biztos untatni fog embereket. Szarik rá, megcsinálja, és kész.


Peter Strickland

Peter Strickland


Tegnap egy budapesti kocsmában dj-ztél.

Igen, egy Bukowski-felolvasóest után, szívességből. Sosem célom, hogy igyak, egyszerűen csak megtörténik.

Miket játszottál?

Crampst, rockabillyt, francia zenéket, Serge Gainsbourgot, filmzenéket, Bruno Nicolait, Ennio Morriconét, ilyeneket.

Tervezel újból zenélni?

Nem igazán, most nem látnám értelmét. A Sonic Catering Band koncepciója, amikor kezdtük, nagyon érdekes volt, de nem lehet a végtelenségig csinálni. Másrészt, mint mondtam, akkoriban azért is kezdtem zenélni, hogy elfoglaljam magam, amíg nem tudtam filmet csinálni. Talán majd idővel. A zenekiadást is lehet, hogy szüneteltetni fogom egy időre, vagy csak a fizikai kiadást. Még ha fel is lendült az utóbbi időben a vinylgyártás újból, még mindig csak hobbiként tud számomra működni a kiadás. Annyi pénzem viszont nincs. Most egyébként pont megjelentetem két egykori Stereolab-tag új projektjét hétincsesen, Cavern of Anti-Matter a zenekar neve. (A lenti szám egy korábbi lemezükön hallható, azt a Grautag adta ki)



Mi az első zenei emléked, ami sokkolt és lenyűgözött?

My Bloody Valentine, 1991-ben láttam őket élőben. Senki nem készített fel rá előre arra az elképesztő zajfüggönyre. Levitte a fejemet. Ráadásul nem szóltak a közönséghez, alig mozogtak, csak valami elképesztő hangerőn játszottak. Sose hallottam és láttam korábban ehhez foghatót.

Peter Strickland Berberian Sound Studio című filmjét november 21-én, pénteken 18 órakor 35 mm-es kópiáról levetítik a Műcsarnokban, a vetítés után Sőrés Zsolt beszélget a rendezővel.