Negyvenkét halálos áldozata van a phuketi tragédiának

Forrás: MTI/EPA

-

Az áldozatok többsége kínai turista volt.


Gondtalanság miatt emeltek vádat Thaiföldön a csütörtökön felborult és elsüllyedt hajók kapitányai ellen. A Phuket közelében történt szerencsétlenségnek 42 halálos áldozata van, 14 embert eltűntként tartanak nyilván.

A Phoenix és a Serenita hajók fedélzetén több mint 130 turista utazott, közülük 127 kínai volt. Norraphat Plodthong, Phuket kormányzója azt mondta, valamennyi halálos áldozat és eltűnt kínai.

A mentőegységeknek a rossz időjárás miatt vasárnap el kellett halasztaniuk a Phoenix kiemelését. Ez az egyik legsúlyosabb, az idegenforgalmat érintő tragédia volt az ország életében a 2004-es szökőár pusztítása óta.

A Phoenix a meteorológiai riasztás ellenére merészkedett a monszun évszakban viharos Andamán-tengerre, és egy ötméteres hullám felborította. A hajó fedélzetén 105 ember, köztük 93 kínai turista és 12 thai állampolgár – a legénység és túravezetők – tartózkodott. A hajó a parttól 7 kilométerre süllyedt el, a roncs körülbelül 38-40 méterrel van a felszín alatt.



A Serenita szintén felborult, de utasait – 35 turistát, az ötfős legénységet és egy túravezetőt – sikerült biztonságban partra szállítani.

A Phoenix kapitánya ellen halált, sérülést és anyagi károkat okozó gondatlanság miatt emeltek vádat, ő azonban tagadja, hogy nem a szabályoknak megfelelően járt el. A Serenita kapitánya ellen fizikális és mentális kárt okozó gondatlanság a vád.

A turizmus létfontosságú Thaiföld életében, a Világbank becslése szerint a délkelet-ázsiai ország GDP-jének mintegy 12 százalékát adja. A kínai turisták jelentik az idegenforgalom motorját, az évi 35,8 millió turistából tavaly 9,8 millió volt kínai.