Japán tudósok: megérzik a kutyák, ha hazudunk nekik

Fotó: MTI/MTVA / Varga György

-

Kísérletek szerint a kutyák előbb-utóbb rájönnek, ha be akarjuk csapni őket, és csalódnak bennünk.


Nemcsak azt érzik meg rajtunk, hogy félünk-e vagy örülünk, rosszkedvűek vagy szomorúak vagyunk, de előbb-utóbb arra is rájönnek a kutyák, ha nem bízhatnak meg bennünk – legalábbis ezt állítják kísérleteik alapján japán szakemberek.


A Kiotói Egyetemen Akiko Takaoka professzor 34 kutyával végzett kísérleteket a BBC szerint. A kísérlet első fázisában egy kutató olyan dobozokra mutatott rá, melyekbe előzőleg tápot helyeztek el. Mint ismert, a kutyák képesek arra, hogy tekintetükkel kövessék az ember ujjának irányát, így hamar rájöttek, hogy érdemes figyelni, mert finomsághoz jutnak.

A második fázisban azonban ugyanez a kutató üres dobozokra mutatott rá. Mint a beszámolóban olvasható, a 34 kutya nagy többsége már egészen hamar rájött, hogy ezúttal „át van verve”, és hamar elvesztette az érdeklődését mindenfajta mutogatás iránt.

Ezek után a következő fázisban hiába helyeztek ismét ételt a dobozokba, a kutyák már „nem bíztak” a kutatóban, így a táp az esetek nagy részében érintetlen maradt. Miután azonban megmutatták az állatoknak, hogy ezúttal valóban érdemes figyelni, rövid időn belül ismét komoly érdeklődéssel követték a mutogatást.

Takaoka professzor szerint ez arra utal, hogy a kutyák még annál is fejlettebb szociális érzékekkel rendelkeznek, mint korábban feltételezték. A kísérleteket most farkasokon és más állatfajokon is el fogják végezni.