Istent játszani kifizetődő – Isteni műszak

Fotó: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=182919898525835&set=a.182914431859715.1073741825.182910168526808&type=3&theater / Béla Fotós

-

Az utóbbi években nem kényeztettek el a filmkészítők bennünket magyar alkotásokkal. Az egy szem Csak a szél-en kívül tavaly komolyan vehető mű nem érkezett. A Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt elnyert A nagy füzet című, Agota Kristof művéből készült filmet szeptemberben mutatták be, októberben pedig Bodzsár Márk debütált az Isteni műszakkal.


Az Andy Vajna-féle Filmalap első két emblematikus alkotásának egyike Bodzsáré, így ha akarja, ha nem, egy korszak nyitányaként mérettetik meg első mozifilmje. Szász János regényadaptációja – A nagy füzet – hamar fesztiválkedvenc lett, bár egyáltalán nem újítja meg a magyar filmet (miként ezt A hetedik sor közepe is összefoglalta egy szellemes képben). Az Isteni műszak azonban tényleg újat, korábban nem látottat kívánt hozni.


Hagyják megtörténni a dolgokat

A film a ’90-es évek Magyarországán, Budapest utcáin játszódik, főhőse pedig a délszláv háborúból szökött Milán (Ötvös András), aki mentősként igyekszik megkeresni a pénzt Szarajevóban rekedt menyasszonya megszöktetésére. Ám kénytelen szembesülni azzal, hogy a háború vonzáskörzetéből kikerülve sem tudja hátrahagyni az emberéletek kioltásának borzalmát: új kollégái ugyanis időnként hagyják a már gyógyíthatatlan, idős betegeket a kórház felé tartó úton meghalni, hogy így némi haszonra tegyenek szert a cinkos temetkezési vállalkozótól.

Milán így az örök emberi dilemma elé kerül: megokolható-e morálisan az eutanázia, meddig kell küzdeni azért, hogy életben tartsanak olyasvalakit, aki lehet, erre nem is tart igényt. És főként áll a kérdés, ha azt veszi figyelembe, hogy így még pénzt is bezsebelhet, és közelebb kerülhet a barátnőjével való találkozáshoz.



Nehéz komolyan venni

A dilemma azonban mégis inkább csak elméleti marad: Milán hamar beáll társai, Fék doktor (Rába Roland) és Kistamás (Keresztes Tamás) mellé, aggodalmai pedig már nem fogalmazódnak meg később. A drámai szál a barátnővel való telefonos vitákban ugyanakkor szintén előkerül – a film ugyanis egy sokszor konfúznak tűnő műfaji kavalkádot mutat; hol fekete komédiát nézünk, hol drámát, másutt pörgős akciófilmet. Tipikus elsőfilmes jelenség: a rendező, Bodzsár Márk igyekezett minél több mindent belezsúfolni művébe, így gyakran összezavarva nézőjét, aki nem egészen tudja, mit is lát, és miként is kellene viszonyulnia a történésekhez.

A műfaji sokféleség miatt az Isteni műszakban egyszerre lesz fontos kérdés az eutanázia, és válik annyira abszurddá a történet, hogy ne lehessen komolyan venni a látottakat. (Például a végén érkező jelenet miatt, amikor is ketten fekszenek egy kardban, és egyikük könyörög Milánnak, hogy ne hagyja őt életben maradni.)

Az események komoly és komolytalan narratívái között ugrándozunk: hol nevetni kényszerülünk a mentősök ténykedésén, hol meg sírni, miközben gyakorlatilag egészen hasonló dolgoknak lehetünk a tanúi: ez nem tesz jót az alkotásnak.



Gyerekbetegségek még vannak, de az irány jó

Viszont a magyar filmre jellemző erőltetettség szerencsére nem jellemző az Isteni műszakra. A párbeszédeket sem kínos hallgatni, és a humorosnak szánt jelenetek is nevetésre sarkallnak, nem pedig az azon való borzongásra, ezt vajon komolyan gondolták-e az alkotók. Sőt, a film egy pontján a Szomszédok egy jelenete is humorforrássá válik. Bodzsár filmje kapcsán szerencsére nem nekünk, nézőknek kell szégyenkeznünk a látottakért, miként ez a ’90-es évek sorozatáról, melyet a film szereplői is a tévén néznek, annál inkább elmondható.

A színészek játéka is bravúros, főleg a mellékszereplőké hiteles, átélhető. Milán karaktere viszont nincs kellőképp kidolgozva, így Ötvös is szürke marad szerepében, nem igazán lehet vele azonosulni. Rába Roland viszont brillírozik a cinikus mentős szerepében: régen nem láthattunk olyan emlékezetes színészi játékot magyar filmben, mint amilyennel Rábának köszönhetően találkozhatunk.

Bár a film a rögvalóságot mutatja, mégis egyértelműnek tűnik az újabb és újabb túlzások miatt, hogy nem a magyar valóságot, és persze nem is a mentősök mindennapját mutatja be. Az epizódokból összeálló film szerkezetileg inkább a Kontrollal rokonítható, és sikere is azon áll vagy bukik, hogy az emlékezetesebb vagy a szürkébb, nem kellőképp kidolgozott jelenetek kerülnek-e többségbe. Ez alapján pedig a végkövetkeztetés levonása személyenként eltérő lehet; ugyanakkor utóbbi válasz esetén is csak arra jutunk, hogy bár egy az elsőfilmek gyerekbetegségeit magán viselő, ám mindenképpen érdekes alkotással van dolgunk.

A másik opció választása esetén jutunk közelebb az igazsághoz: az Isteni műszak a közönségbarátabb magyar filmek közül utóbbi évek egyik legjobbja, Rába Rolandnak (is) köszönhetően pedig egy rendkívül szórakoztató alkotás, még ha olykor inkább bizonyul nyomasztónak, ami az összképet tekintve kevésbé lehet indokolt a fekete komédia jellegének erősítésénél. Ha az év eddigi legjobb magyar filmjére kíváncsi a néző, úgy gondolom, jobban teszi, ha A nagy füzet helyett inkább az Isteni műszakra vált jegyet.

(Fotók: Isteni műszak/Facebook)