Ilyen egy jó házasság!

Forrás: Berlin Film Festival

-

Charlotte Rampling és Tom Courtenay olyan döbbenetes hitelességgel mutatják be nekünk a Berlinale versenyprogramjában szereplő 45 Yearsben egy negyvenöt éves házasság egy hetét, hogy minden pillanatban elhisszük, a valóságot látjuk.


A legjobb film, amit eddig Berlinben láttam, a versenyprogramban vetített 45 Years volt. Akadt olyan kollégám, aki színházszerűnek, és olyan is, aki tévéfilmesnek nevezte, és mindkettőjüknek van némi igazsága, de ha azt nevezzük így, hogy két briliáns színész tökéletesen megírt dialógokat kelt életre szívfájdító hitelességgel másfél órán keresztül, akkor ide nekem a színházszerűt és a tévéfilmest!

A 45 Years térben és időben valóban nagyon szűkre szabott: egy idős házaspár, Kate és Geoff egy hetét mutatja be, nagyobbrészt a házukban folytatott párbeszédeiken keresztül. De ez csalóka, mert a kimondott és ki nem mondott szavak, kis gesztusok fokozatosan egyre tágabbra nyitják a perspektívánkat, és mint a film címe is mutatja, ebbe az egy hétbe összesűrítve megkapjuk egész közös életüket.

Éppen a negyvenötödik házassági évfordulójuk alkalmából rendezett, nagyszabású ünnepségre készülnek, amikor beesik egy váratlan levél: a svájci Alpokban megtalálták Geoff ötven évvel korábban halálos balesetet szenvedett, régi szerelmének holttestét. Geoff anno elmondta Kate-nek, hogy mi történt, most mégis előbukkan a múltból a másik nő szelleme, és mindkettejük lelkére rátelepszik.


Tom Courtenay és Charlotte Rampling a 45 Years berlini sajtótájékoztatója előtt


Kate gőzerővel szervezi a néhány nap múlva esedékes ünnepséget, Geoff pedig zavarodottan próbálja helyükre pakolni feltörő emlékeit és érzéseit, és közben beszélgetéseikben újra és újra visszatérnek Geoff és a halott lány egykori kapcsolatára. Hogy ezek segítenek-e szép lassan feldolgozni a sokkot, vagy pedig mindketten csak egyre jobban belepörgetik magukat egy talán nem is létező problémába, végig ezt találgatjuk.

Charlotte Rampling és Tom Courtenay lenyűgözően jelenítik meg ezt a párt és ezt a házasságot, az otthonosra belakott házukat és életüket, hétköznapi rutinjaikat és magától értetődő, évtizedek alatt formálódott összetartozásuk minden apró elemét. Egy gyönyörű, működő házasságot, ami éppen krízispontra került. Szavakkal nehéz leírni, hogy milyen hatalmas alakítást nyújtanak. Mondhatnám, hogy az ördög az olyan részletekben rejlik, mint ahogy Rampling felrakja a teavizet vagy Courtenay kitotyog a fürdőszobából fehér alsógatyájában, de még ennél is többről van szó. A tekintetükben van ott az a negyvenöt év, nem tudom, honnan szedték. És mivel ott van, mi is rögtön úgy érezzük, mintha ismernénk őket, és szívünkön viseljük, kimásznak-e ebből a kátyúból és hogyan.


Tom Courtenay, Charlotte Rampling és Andrew Haigh rendező Berlinben


Andrew Haigh ezelőtt két nagyjátékfilmet (Greek Pete, Hétvége) rendezett, és a Keresem… (Looking) című sorozat egyik alkotója - mind fiatal meleg férfiakról szól, de a Magyarországon is vetített 2011-es Hétvége annyira természetes, őszinte és nyers, hogy azt nézve is egyértelmű, rendezője nem simán csak egy szubkultúrát ismer alaposan, hanem általában nagyon jó szeme van az emberek közti rezdülésekre. Szuper, hogy bevállalta, hogy korban, társadalmi helyzetben és szexuális orientációban is nagyot ugrik, mert minden tekintetben maradéktalanul teljesíteni tudta a vállalását, és filmje abszolút kiérdemelten került a fesztivál versenyszekciójába. Záróképétől egy nappal a film megnézése után is borsódzik a hátam.