Huszonöt évet vártunk erre a lánykérésre

Forrás: Marvel

-

Az újságárusoknál újra lehet Batmant kapni, Pókember csaja huszonöt év után válaszolt a lánykérésre, Rembrandt pedig hiába festett zseniálisan, valójában egy tuskó volt. Összeszedtük az idén Magyarországon megjelent tíz legjobb képregényt; a listára magyar és külföldi címek, népszerű kötetek és nehezen levadászható underground kiadványok is felkerültek.


10. Papírmozi 7.

Az antológiaformátum miatt becsúszott néhány gyengébb munka is a vékonyka kötetbe, de még így is az évek óta megjelenő Papírmozival jár a legjobban az, akit érdekelnek az újabb európai, kisebb részt amerikai vagy japán képregények, és aki szeretne mindenből némi ízelítőt kapni. A Bayer Antal által szerkesztett sorozat legutóbbi számában végre magyarul is olvashatunk valamit a New York-i Ben Katchortól, az amerikai szerzői képregény egyik sztárjától. Az egyik képnovellájának már a címe is tökéletes: A Haverpease asztaltgyümölcs-gyűjtemény.



De van itt minden: tisztavonalas francia képregény utcai számkivetettekről (Jack és Lola), pajzán lengyel szuperhős-paródia (Puncinyaló Kapitány), a cseh színházi élet berkeiben játszódó misztikus történet (Tyl őrjárata) és noir stílusban elmesélt AIDS-dráma svájci szerzőtől (Az AIDS autópályája). A Papírmoziban éppen az a lényeg, hogy a legdurvább avantgárd agymenésektől a teljesen hagyományosan, szép rajzokkal elmesélt rövid történetekig bármi belekerülhet, ami kiszorult a fősodorból – mondani sem kell, hogy nálunk szinte minden olyan képregény ebbe a halmazba esik, amiben nincsenek szuperhősök, és nem készült belőle animesorozat. Kísérletező kedvűeknek vagy a médiummal most ismerkedőknek ideális. (KB)


9. Epicline 5-10.

Tavaly indult el a formálódó magyar képregényes szakma legizgalmasabb kezdeményezése, az újságos terjesztésben kapható, gyerekeknek-kamaszoknak szánt Epicline magazin. A fiatal hazai szerzők képregényeit közlő kiadványban olyan meglepően profi és megbízhatóan színvonalas sorozatok szerepelnek, mint a szuperhősmítoszok honosítására vállalkozó Busók, a Monarchia-kori igazságosztóról mesélő Fekete Holló, vagy az antropomorf állatok kisközösségében játszódó, bűnügyi Vadregény.



Látszik, hogy van egységes koncepció, a szerzők többnyire a magyar folklór elemeit igyekeznek vegyíteni a modern zsánerképregények szabályaival, de az Epicline-tól távol áll az erőltetett, hátrafelé nyilazós hagyományőrzés, az összes képregény frissnek és eredetinek hat. Sajnos az olvasók még nem kattantak rá igazán a sorozatra, ezért néhány hónap kényszerpihenő után januárban indul újra a lap. Fájdalmas lenne máris elbúcsúzni ettől a remek újságtól, ami a rajongói kemény magon túli közönségnek is megmutatja, mennyi tehetséges és szorgalmas fiatal alkotó csinál képregényeket manapság. Az Epicline első számaiból sok mindent ingyen olvashatóvá tettek a szerzők. (KB)


8. Batman 1-4.

Az idei év örömteli fejleménye, hogy újra lehet Batmant kapni az újságosoknál. A kéthavonta megjelenő füzetekben a kiadó a kétezres évek egyik legfontosabb szuperhősös történetfolyamát kezdte el közölni, amelyben Grant Morrison író módszeresen hülyét csinált a Sötét Lovagból, aztán a halálba küldte őt. Persze Bruce Wayne-ről csakhamar kiderült, hogy mégsem halt meg, csak eltűnt az időörvényben, ez azonban nem kisebbíti Morrison és rajzolója, Andy Kubert érdemeit.



A történetben sorra előkerülnek a mítosz legkínosabb elemei, például az 50-es évek szivárványszínű ruhákban parádézó Batmanje, aki egy pici, varázserejű, dimenzióközi denevérrel társalog – ez az, ami Christopher Nolannek még betépve se jutna eszébe. A magyar kiadásban itt még nem tartunk, de Batman fia például máris felbukkant. Aki ezek alapján valami kreténségre számít, nagyon téved: Morrison belátta, hogy Batmannek a legnagyobb harcot nem Jokerrel vagy Kétarccal, hanem a saját elhatalmasodó tébolyával kell megvívnia, a bűn elleni küzdelemben pedig örökkön-örökké az őrület peremén egyensúlyozik. Morrison sorozatából talán minden korábbinál jobban megérthetjük a címszereplőt, egy 75 éve létező karakter esetében ez komoly teljesítmény. (KB)


7. Dylan Dog 2. – Anna Never kísértete

Idén nemcsak Batman, hanem az olasz fumetti hősök is visszatértek a magyar képregénypiacra, ezúttal Dylan Dogot, a „rémálmok nyomozóját” ismerhettük meg. Az okkult jelenségekkel és bűnügyekkel foglalkozó, londoni detektív kalandjai szemérmetlen ponyvamesék, amelyekben az olasz tömegkultúra legnemesebb hagyományai szerint gátlástalanul keverednek a horrorklisék, a hard-boiled sztorik és a James Bond-elemek, hiszen Dylan minden útjába kerülő, bajba jutott hölgyet megvigasztal, mielőtt kiűzné az ördögöt valakiből, vagy rábukkanna a Fekete-erdőben tenyésző vérfarkas-szaporulatra.


Dylan Dog


A két megjelent kötetből én a másodikat tartom jobbnak, mert ebben Tiziano Sclavi író ügyesebben vegyíti a különböző horrortoposzokat, és játékosan utal is rá, hogy mennyire önkényesen, csakis a szórakoztatást szem előtt tartva bonyolítja a történeteket. A kötet címadó sztorijában a „csak egy rémálom volt” ősrégi fordulatát járatja csúcsra, a szenvedő fél pedig éppenséggel egy készülő horrorfilm szereplője. Hogy is lehetne ellenállni egy képregénynek, ami egyszerre juttatja eszünkbe Brian De Palma agyas rémfilmjeit, a Scooby Doo-sorozatot és a delejező femme fatale-okat felvonultató noirokat? (KB)


6. Firka comics 10.

A még mindig csak húszas évei elején járó Koska Zoltán hat éve egy képregénybörzén állt elő saját szerzői sorozatának első számával. Azok a szerencsések, akiknek jutott egy példány a negyvenből, rögtön láthatták, hogy Koska ösztönösen érzi a képregényes történetmesélés szabályait, ráadásul őszintesége és kíméletlen öniróniája miatt a saját életéből vett, hétköznapi kalandokat is képes szórakoztatóan előadni az olvasóknak. A legutóbbi füzettel lezárult széria alkalmat adott rá, hogy végigkísérjük az író-rajzolót a felnőtté válás útján, amelyen minden szorongás és frusztráció mellett a képregényrajongás jelentett biztos pontot.


Firka


Az utolsó számban Koska jellegzetes, kacskaringós vonalakból összeálló, izgő-mozgó figurái a hazai képregényes szubkultúrába merülnek alá. A barkácsmegoldásokkal előállított, önkifejező zsengéktől az egészen profi kiadványokig ívelő művészi karrier nehézségeit, és a képregénymániások végtelenül lelkes és bájosan amatőr táborát egyaránt megérthetjük a füzetből. Annyi biztos, hogy Koska Zoltánnál kevesen csináltak hitelesebb és szórakoztatóbb önéletrajzi képregényt az elmúlt években. (KB)


5. Hihetetlen Pókember különszám

Iszonyú zavaró, ha egy történetet elkezdenek, de nem fejeznek be. Az ember agya ilyenkor azon kattog, hogy vajon mi lehet a sztori vége. Azt hiszem, a leghosszabb ideig, kereken 25 éven keresztül azon agyaltam, hogy Mary Jane az Amazing Spider-Man 183. számában vajon mi a túrót felelt, amikor Peter Parker megkérte a kezét. Peter egy doboz édességbe rejtette a gyűrűt, amit a zuhany alól kimászó lány meglepetten bontogatott. A magyar Pókember legelső száma 1989. májusában pont itt ért véget, a szerkesztők pedig annyira nagyvonalúak voltak, hogy a folytatást Mary Jane válaszával együtt kiszerkesztették, a második rész teljesen másról szólt. (Megjelent a Vízember, egyébként imádtam azt is!).


Pókember


Hiába guberáltam számtalan külföldi képregényboltban, a folytatás valahogy sosem jött szembe. Szóval némileg helyére billent a világ rendje, amikor a magyar kiadás 25. évfordulójára idén megjelent egy kötet, amibe több más remek történet (pl. a legelső Pókember-sztori 1962-ből) mellett ez a szám is belekerült. Az már más kérdés, hogy Mary Jane válasza mélységesen felzaklatott. (SzA)


4. The Walking Dead 8-9.

Minden időszaknak megvannak a divatképregényei. Jelenleg Brian K. Vaughan Sagája, pár évvel korábban Robert Kirkman Walking Deadje folyt a csapból is. Kirkman nemcsak díjakat zsebelt be, de a zombis történetek reneszánszát is elindította. A képregényben a zombiháború igazából csak ürügy annak boncolgatásához, hogy az ember mi mindent képes megtenni a túlélésért, hogyan nézne ki egy törvények nélküli társadalom, ahol bárki megtehet bármit a másik emberrel.


Walking Dead


Kirkman történetről történetre haladva egyre elképesztőbb, mocskosabb világot teremt. Nagyjából akkor kezdenek igazán durvulni az események, amikor a hőseink egy börtönben találnak menedéket, a hatodik kötet kínzási jelenete után (amikor végre a rohadék kormányzó az áldozat) azt gondoltam, lehetetlen fokozni ezt az egészet. Az idén megjelent 8-9. kötet tökéletesen igazolja, hogy tévedtem, sorra hullanak a szívemhez nőtt karakterek, a hat év körüli Carlnak pedig úgy kell boldogulnia egy kegyetlen világban, hogy attól minden olvasónak összeszorul a szíve. (SzA)


3. Pókember 1. (Lee-Romita)

Könnyű elveszni a Pókember-képregények között. Csak idén tizennégy kiadvány jelent meg magyarul, többségüket ráadásul csak úgy érdemes végigböngészni, ha az ember évek óta követi a sorozatot. A kivételt pont az a szám jelenti, amelyből azonnal kiderül, miért hatalmas királyság Pókembert olvasni. Az írója a karaktert megalkotó Stan Lee, rajzolója pedig John Romita, akinek a kezei között Peter Parker a világ legzabálnivalóbb szuperhősévé vált. Romita nem csak a főhős hipszterszemüvegét dobta el, sokkal részletgazdagabb világot is teremtett.


Pókember


A képregényről ordít a 60-as évek naivitása, minden szereplő kényszeresen arról mesél, hogy éppen mit érez. Mégis minden képkockáról olyan szeretni való hétköznapiság árad, amibe jó érzés belefeledkezni. Tényleg megértem Petert, hogy milyen a csajok között őrlődni, vagy éppen kínos beszélgetéseket folytatni exekkel, akikről az ember már azt sem tudja, miért jött velük össze. (SzA)


2. Marvel + különszám: Fenegyerek

Közel tizenkét éve, 2003 március végén vettem először a kezembe Brian Michael Bendis és Alex Maleev Fenegyerekét. A 43-as számba lapoztam bele, a szálkás, elmosódott grafitrajzok annyira vonzották a szememet, hogy képtelen voltam betelni velük. A következő években két szám kivételével összegyűjtöttem az ötvenrészes eredeti amerikai sorozatot. Bárhol jártam a világban, ennek a szériának a darabjaira vadásztam. A képregényt nem csupán a rajz teszi páratlanná, Bendis olyan sztorit kerekített hozzá, ami életszerűbb, mint Christopher Nolan Batman-trilógiája, és feszültebb, mint David Fincher thrillerei.


Daredevil


A hibátlanul megírt képregény azt járja körbe, mi történik, ha egy maszkos szuperhősről kiderül, hogy ki is ő valójában. A titok kipattanása hogyan dönti romba az életét, végül pedig hogyan adja meg magát az idegösszeomlásnak. Óriási bajban lennék, ha valaki nekem szegezné azt a kérdést, hogy akkor most a Pókember vagy a Fenegyerek-e a kedvencem? Hál’ isten ezt még senki nem csinálta meg velem. Idén a második kötet jelent meg, benne a széria 7-12. részével. (SzA)


1. Rembrandt

Korábban áradoztam már Typex kötetének nagyszerűségéről, amit a hazai sajtóban egyöntetű lelkesedés fogadott. Nem is csoda: a holland művész monumentális képregénye közel sem szokványos Rembrandt-életrajz, hanem zsigeri élményekkel, színekkel, szagokkal teli érzéki kaland. A németalföldi zseni élettörténetének meghatározó eseményei és apró-cseprő, hétköznapi epizódjai egyaránt a hozzá közel álló személyek szemszögéből, a szeretői, gyerekei és riválisai közvetítésével elevenednek meg. A tanulság: Rembrandt különleges tehetsége megkérdőjelezhetetlen, de ettől még kiállhatatlan, goromba fráter volt.


Rembrandt


Typex gyönyörű és változatos rajzai úgy hozzák testközelbe a festőt és az Arany Évszázad fenséges pompával és ocsmány fertőzésekkel teli világát, hogy közben rengeteget megmutatnak Rembrandt művészetéből is. A folyamatos figyelem és a részletgazdagság, az emberek rútságának, a testek anyagiságának kendőzetlen ábrázolása, a javítások, átírások és hamisítások felfejthetetlen hálója formálja az elénk táruló életművet. 2014 kihagyhatatlan képregénye. (KB)